Tompa Andra írónő, kritikus, a Színház folyóirat főszerkesztőjének negyedik regényét a jelenlegi körülmények között is megjelenteti július elsején a Jelenkor Kiadó.
Ajánló a kötet elé:
Elmenni könnyű, megérkezni nehéz, de hazatérni lehetséges egyáltalán? Ráfordulni az otthonról haza vezető útra az egykori osztálytársak hívására nehéz feladatnak ígérkezik a regény főhőse számára, aki bár országot váltott, nyelvet mégsem sikerült. A középkorú íróból nemcsak az utazás, a kaland iránti szenvedély párolgott el, de oda indul most vissza, ahol már nem várja senki, legfeljebb az emlékek, a család még élő tagjai is elköltöztek a városból.
De hol a haza, és hol van az otthon? Az az otthon, amit évtizedek alatt épített fel az ember felnőtt élete során, vagy ahol megszületett, ahonnan eljött, amit talán mégsem hagyott maga mögött egészen? Mi történt a harminc év alatt, mióta a regény elbeszélője a kezdeti könnyűséggel és izgatottsággal útra kelt, hogy átélje a saját kalandját, mi történt a többiekkel, akik szétszóródtak a világban, s hogyan boldogultak, akik maradtak a régi hazában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tompa Andrea negyedik regénye, két világ közé szoruló főhősét végigkísérve a hosszú úton, amely talán hazulról haza vezet, s amely egyúttal váratlan felfedezéseket is tartogat a múltból.
Tompa Andrea így vall a kötetről: „Bő tíz éve merült fel először, hogy e történet mellé oda kellene ülnöm. Akkor még természetesen nem volt történet, ha lett volna, talán nem kerülgetem ennyi ideig. Csak a kérdés volt: mi lesz, mi lett azokkal, akik elhagyták (elhagytuk) a hazájukat. Ehelyett száz évvel korábbi mesét kezdtem mondani (ebből lett a Fejtől s lábtól), azután az Omertát. Kétszer léptem el tehát előle, mint ami túl személyes, terhelt történet, ugyanakkor kibeszéletlen, amihez nem tudok, nem akarok közel kerülni. Még ha ez a könyv nem lett is könnyű suhanás, mégis természetes volt aztán odaülni, és meghallgatni a világgá mentek történetét. Az elbeszélést mindig nehezítik és árnyalják a külső világ eseményei, a migrációs hullámok, a »haza« fogalmának kisajátításai, én a történeteket belülről, inkább az érzelmek és álmok felől hallgatom, ahogy eddig is.”
Részlet a könyvből:
„Amíg valaki az élők sorában van, haza kell mennie, mert várják haza, mert nem lehet, hogy nem otthon ünnepli valaki az ünnepeket, aki elment, akkor is, ha neki viszont minden erőfeszítése arról szól, hogy megérkezzen egy másik tájba, egy másik házba, egy bérház negyedik emeletén egy parányi lakásba – nem hagyhatja egyedül az anyját az ünnepekre.”