Hegedűs D. Gézát a Kultúra.hu kérdezte új szerepe, a Lear király kapcsán, amelyet a Katona József Színházban játszik.
A teljes interjú ITT érhető el.
Néhány éve azt mondta: Lear-korba ért. A kérdésre, ez afféle szerepálom volt-e, úgy fogalmazott: „Soha nem voltak szerepálmaim. Tavaly áprilisban – az ismeretlen járvány kitörését követő első lezárás idején – hívott fel Zsámbéki Gábor azzal, hogy a következő évadban megrendezi a Lear királyt, és szeretne meghívni vendégnek. „Melyik szerepre?” – kérdeztem. „Hogyhogy melyik szerepre?” – felelte. Így indult. (…) Nem ástam elő a kötetet, e tekintetben szeretem a tökéletesen tiszta, hófehér lapot. Úgy indulok neki, hogy nem tudok semmit. A semmiből építkezni a legjobb, abból bármi kisülhet.”
Azt is elárulta, tél lévén minden nap talpig bebugyolálva a kertben, szivarozás, pipázás közben gyűrte a szöveget: „Igazi próbatétel volt. (…) Lear az élére áll minden társadalmon kívüliembernek. Rendkívül pontosan fogalmaz az érzéseiről. Az egyetemi növendékeimet is állandóan arra biztatom, hogy higgyenek a szó és a gondolat erejében. Nem kell sorkiemelőt használni, éppen elég, ha kimondom a szót, hogy mondjuk ördög, könny, manó vagy bohóc, akkor a partner – ez esetben a néző is az – pontosan érti, kár képzeletbeli felkiáltójelekkel ellátni. Helmuth Plessner nagyszerű német gondolkodó, antropológus sokat foglalkozott az emberi természettel. Úgy vélte: az ember határátlépő természet, ahogyan ő fogalmazott, szárny nélküli angyal, aki a fantáziája segítségével képes átlépni másik világokba. A nézővel – szerencsés esetben – éppen ez történik, együtt lépünk át Lear király történetébe. A próba egy olyan folyamat, amelyben pillanatról pillanatra létezünk, fogalmunk sincs közben, hogy mi lesz a vége. Ez nagyon szép út volt, a megértés útja.”
Arról szólva, nincs-e szüksége pihenésre, Hegedűs D. Géza kifejtette: „Móricz Zsigmond, az egyik legnagyobb magyar író írta egyik levelében szerelmének, Simonyi Máriának:
olyan vagyok, mint a cséplőgép, folyamatosan dolgoznom kell, s ha nem tenném,összeomlanék, és csak egy halom rozsdás vas lennék.
Ilyen attitűddel élek én is. (…) Sok zenét hallgatok, olvasok, boldogsággal tölt el a jó írás vagy egy magával ragadó vers élménye. Ezekből merítem az erőt.”