A Vígszínház kiváló színészét több mint ötven éve láthatjuk színházban és televízióban. Hegedűs D. Géza a Meglepetésnek mesélt a hivatásáról, felelősségről, maximalizmusról.
„Privát emberként egy szemlélődő, az életet minden apró porcikájában tisztelő, a társaimat nagy empátiával és kíváncsisággal figyelő, intenzív szociális életet élő individuum vagyok. A mi művészi munkánkban az a szép, hogy egy színész a pályája során megszámlálhatatlan sorsot megélhet a drámaíróknak köszönhetően.
Minden szerep egy-egy felfedezésre váró, ismeretlen élettörténet. Eddigi szerepeim visszahatnak rám is, és valamilyen módon beépülnek a gondolkodásomba, gazdagítják a személyiségemet.
Nem utasítottam vissza még egyetlen szerepet sem, hiszen nem mi választjuk a feladatainkat, hanem kiválasztottjai vagyunk egy alkotói csapatnak. Ezt nagyon komolyan veszem. 1973-ban mondtam el az első mondatomat a Vígszínház színpadán, azóta hűséges vagyok, és minden rám kiosztott feladatnak eleget teszek” – árulta el a Kossuth-díjas színész.
Géza szülei pedagógusok voltak, maga is 37 éve tanítja a mesterséget a Színművészetin. „Mélyen belém ivódott a szüleim példája, akik elhivatott, nagy léptékű tanárok voltak. Amit gyermekkoromban magamba szívtam, máig abból élek. Különös, mi mozgatja az embert, hogy a szeretet, a találkozások, a benyomások milyen útra terelik. Engem is meglepett, amikor az egykori mestereim, Horvai István és Kapás Dezső mint volt tanítványukat visszahívtak az egyetemre maguk mellé, tanítani. Tanárként nagy felelősségünk van, felnevelni a színházi jövő meghatározó alakjait. Egy pap nem léphet úgy az oltár elé, hogy ne ismerje a szent iratokat. A jelenlegi osztályom növendékei, Thália papjaiként lelkiismeretes mesterségbeli megalapozottsággal és komoly szellemi munícióval léphetnek színpadra, közönség elé. Tehetséges, értékes, minőségi vizsgaelőadásokban láthatók. Tizenkét üde, fiatal, jövőt ígérő művész. Reményeim szerint az elkövetkezendő évtizedek meghatározó színésznői, színészei lesznek. Rendkívül jó érzés, amikor a növendékeinkből összetéveszthetetlen arcú kolléga válik, mert ez ad egyfajta bizonyosságot arról, hogy van jövő és folytatás” – mondja Hegedűs D. Géza, akit arról is kérdeztek, hisz-e sorsban.
„A sorsban nem hiszek, viszont a munkában igen. Ha az ember öt évtizede folyamatosan csinál valamit – s az remélhetőleg értékes is, és a közönségnek ezt mind a mai napig át tudja adni –, akkor nem élt hiába, mert segített másoknak élni”
– mondja a színművész.