Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Hegedűs D. Géza: „Mi, ifj. Vidnyánszky Attilával, minden külső körülmény ellenére együtt tanítunk, amíg módunkban áll”

    2021. február 10., szerda 12:27

    Azt mondja, hatalmi eszközökkel sikerült légüres térbe kényszeríteni a sokszínű érdekvédelmet, és azt, hogy az nem úgy van, hogy „holnaptól majd én tanítom a színész hallgatókat”. Interjú készült Hegedűs D. Gézával szakmáról, propagandáról és arról, hogy „e súlyos időknek meg kell felelnünk: ne illem vezessen, csakis a lelkünk.” A 24.hu beszélgetésére hívjuk fel a figyelmet.

    2005 óta elnöke a MASZK Országos Színészegyesületnek. A felvetésre, miszerint nagyjából azóta minden el is romlott a szakmájában, Hegedűs D. Géza úgy felelt: „Ma Magyarországon bármilyen szakmai érdekérvényesítés elképesztő bürokratikus és jogi akadályokba ütközik. Nézze meg, mi történt most például, a minimálbér-tárgyalásokon. A szakszervezetek nem tudták az akaratukat, vagyis 4,5 millió dolgozó akaratát érvényesíteni. És jól mondja, ezalatt a bő évtized alatt hatalmi eszközökkel sikerült kiüresíteni a sztrájkjogot, gúzsba kötni a szakszervezeteket, légüres térbe kényszeríteni a sokszínű érdekvédelmet. Mindent elfoglalt a monokróm politika. Marad hát a területen-kívüliség a digitális felületeken, ahol szigorúan szakmai alapon, a nyilvánosság színe előtt, a Facebook segítségével, élő adásokban, a „Jó kérdés”, és a „Csináljunk színházat” fórumain megvitatjuk, elemezzük szakmánk aktuális problémáit, valamint az elmúlt évtized történéseit, folyamatát, és közben regisztráljuk, dokumentáljuk azokat. Egyrészt, hogy a mindennapi operatív munkát segítsük, másrészt, hogy muníciót gyűjtsünk új szakmai stratégiák kidolgozásához, és végül az is fontos, hogy nyoma maradjon mindennek, tanulságul a jövő nemzedékek számára.”

    Hegedűs D. Géza / Fotó: Színház Online
    Hegedűs D. Géza / Fotó: Színház Online

    A kérdésre, tudunk-e olyan pontot, amikor a MASZK komolyan az érdekeiért, pláne 2008-után, amikor is megalakult a Magyar Teátrumi társaság, Hegedűs D. elmondta: „Igen, a nagy kettéhasadás akkor történt meg. Nagyon régóta gondolkodom, hogyan lehetne leírni ezt a folyamatot és ezt a helyzetet. Max Weber, a Gazdaság és társadalomban lemodellezi a modern társadalmak működését. Azt mondja, hogy a bürokrácia által lehet közel jutni egy-egy intézményhez, közösséghez, társadalmi csoporthoz. Két alapvetés van szerinte. Van az autonóm működés és van a heteronóm működés. Az autonóm lényege, hogy minden belülről, önszerveződően, szakmai tudás és értékalapokon történik, és a társadalom minden fontos részét autonóm módon jeleníti meg, vagyis közös akaratot keres, és a vezető mindössze koordinátora ennek a folyamatnak. (…) Jelen pillanatban minden területen azt látom, hogy a bürokratikus rendszer ejti rabul, mászik rá, öleli körbe, falja föl azokat a közösségeket, szakmákat, amelyeknek eredendően az volna a küldetése – például az én szakmámnak is –, hogy tág horizontú, szabad szakmai térben utat mutasson a társadalom más tagjainak. (…) Egy Spiró-könyv vagy egy Enyedi-film többet ér ötszáz klónozott lapnál. Az ország fantáziáját kell megváltoztatni, ráébresztve mindenkit arra, hogy a humanitás létformái végtelenek, sokszínűek, és mindent újra lehet építeni. Hogy a szürke propagandaszövegeknél sokkal fontosabbak a természet, a művészet, a valóságos élet szépségei, örömei. Ehhez viszont közelről kell ismerni az emberek életét” – tette hozzá a színész.

    Arról szólva, hogy szeptembertől ifjabb Vidnyánszky Attilával vezet osztályt, kifejtette: „Ifjú Vidnyánszky Attila korosztályának jelentős művésze. Fantasztikus alakításokkal a háta mögött, öntörvényű rendezőként áll a közös osztályunk előtt. Ő egy autonóm ember, aki nem mellesleg a tanítványom volt. Ma már alkotótársam. Tíz éve együtt dolgozunk. Olykor játszótársam, olykor rendezőm. Az idei közös osztályindításunk előtt már öt évet ott ült mellettem az egyetemen, az előző osztályomban is. Tanulta, hogyan kell tanítani. Mert ez nagyon fontos. Nem olyan egyszerű, hogy valaki besétál az egyetemre azzal, hogy mostantól tanítani fogok. Mi ketten, minden külső körülmény, kényszer ellenére együtt tanítunk. Amíg módunkban áll.”

    A felvetésre, miszerint közben kicserélődik körülöttük az egyetem, úgy reagált: „Igen. Az Ódry Színpadot kiürítették, a nevétől is megfosztották, eladták. Lassan beteljesülnek Utassy József versének szavai: „Holnap, a szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák!” Mi – tizennégy elsős hallgatómmal és a kollégákkal együtt – mégis önálló entitás maradunk. Amit tudok a színházról, a színészetről az elmúlt 48 évből, az úgy gondolom, hogy eleven érték, lüktető tapasztalat, s még át kell adnom a diákoknak. (…) Ők reprezentálják a sokszínű Magyarországot. Erről szól a színház, a munkánk, hogy mindenki egyedi, más és összetéveszthetetlen. És szabad. Ez a művészet lényege.”

    Azt is megemlítette, hogy Lear király szerepére készül vendégként a Katonában, Zsámbéki Gábor rendezésében: „Én például a konyhában ülök, mert az a legszeparáltabb helyiség a lakásban, nem zavarok senkit. De például a múltkor Ónodi Esztertől kérdeztem, „Eszterkém, hol ülsz te?” „A gardróbomban, mert ez a leghangszigeteltebb” – jött a válasz. Hát, így. (…) Jó nekünk nap mint nap birkózni ezzel a gigászi művel. Élmény együtt lenni a színész társakkal és Zsámbéki Gábor rendezővel. Gábor előadásaiban mindig azt látom, hogy komoly elintéznivalója van a világgal. Nincs ez most se másként.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Szerző: László Pál

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram