gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Hegedűs D. Géza: „Soha nem szabad feladni, az utolsó pillanatig küzdeni kell”

    2021. május 10., hétfő 10:50

    Hegedűs D. Géza jól érzi magát a bőrében. Fiatalos lendülettel és vitalitással dolgozik, az idő múlását pedig természetes dolognak tekinti.

    „Őszül a hajam, a szakállam, és lehet, hogy eggyel több barázda van az arcomon, de ez nem baj. Mindig azonos maradtam önmagammal. (…) Szeretem minden pillanatát az életemnek, az idő múlását nem veszteségként élem meg, hanem gazdagodásnak. (…) Annyi szépség van a világban, annyi erő és élni akarás. Ez igazolja vissza a rendíthetetlen hitemet” – árulta el a Meglepetésnek a színművész, aki azt vallja, „az optimizmus alkati dolog, a boldogság döntés kérdése”.

    „A félelem sokszor a tájékozatlanságból fakad, én próbálok minél több oldalról tájékozódni, és helyén kezelni a dolgokat. A belső parancsom az, hogy azt csináljam, amihez értek, és addig csináljam, amíg csinálhatom. (…) Minden áldott nap arra a pillanatra készülünk, amikor újra közönség elé állhatunk” – fejtette ki.

    A művész az SZFE elsőéves színészhallgatóit tanítja online: „Nézem a tanítványaimat, és csodálom őket! A kezdetektől olyan lelkesek, pedig már a felvételi is online történt. Fantasztikus élmény tanítani őket, döbbenetes a kreativitásuk! Nem hiszek a generációs szakadékban. Inkább azt mondanám, ha nincsenek, azért nincsenek találkozások, mert egészen másképpen kommunikálunk egymással. A fiatalok gyorsan, pergően, lüktetőn, pillanatok alatt reagálnak, ellentétben a lassabb kommunikációs módikhoz szokott generációkkal. Ez nem szakadék, csak párhuzamosság, de ez csak a virtuális térben létezik. A mindennapi létben van kommunikáció a generációk között. Sőt, amint a fiatalok megtapasztalják a valódi, kölcsönösségen alapuló párbeszédet, a technika lehetőségeinek bűvkörén túl egyre jobban vágyni fognak arra, hogy félrelökjék az online világot, és együtt legyenek offline. Az a gyanúm, a nyitás után sokkal több fiatal lesz a nézőtéren, mert ki akarnak törni a virtuális közegükből, és természetesebb, élőbb, közvetlenebb dolgokra is vágynak” – nyilatkozta Hegedűs D. Géza.

    Esténként a Katona József Színházzal próbálja a Lear király címszerepét Zoomon. Haját és szakállát e szerep kedvéért növesztette meg. „Amikor Shakespeare a Lear királyt írta, Londonban két évig zárva volt a színház, nem játszhattak a pestisjárvány miatt. Shakespeare tudomásul vette a karantént, és megírta az egyik legnagyobb művét. Én is azt vallom, soha nem szabad feladni, az utolsó pillanatig küzdeni kell! A kudarcokra szükség van, hogy a végén az ember győztes lehessen. Idézem: „Kudarctól kudarcig haladni, és nem veszíteni el a lelkesedésünket, ez a siker egyetlen kulcsa!” Hiszen nem a sikerről szól az élet, hanem a rengeteg munkáról, tanulásról, küzdelemről, miközben születnek sikeres dolgok. Kockázat nélkül nem érdemes élni, lehet ülni a langyos vízben, de akkor nem történik semmi. Számtalan tervem van, engem hajt az ambíció, a kíváncsiság” – szögezte le Hegedűs D. Géza.

    A teljes interjú a Meglepetésben olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram