Hegedűs D. Géza nem egyszer dolgozott együtt Törőcsik Marival annak ellenére is, hogy sosem voltak ugyanazon színházi társulat tagjai. A 24.hu-nak nyilatkozott a Nemzet Színészére emlékezve.
„Fantasztikus pálya, fantasztikus élet… A második világháború utáni magyar kultúrtörténet és színháztörténet egyik legfontosabb művésze távozott sajnos közülünk most. Az ő jelenléte attól volt varázslatos és nagy léptékű, hogy bármilyen szerepben is láttuk, filmen vagy színházban, az volt az érzése, élménye az embernek, hogy közülünk van reprezentálva valaki. Minden megnyilvánulásában, mélységében, őszinteségében, humorában, nőiességében, érzékiségében, szépségében, emberi minőségében olyan volt ő, akikkel szeretünk együtt lenni, akik állandóan hordozzák az igazságot. Törőcsik Mari volt maga az igazság a színpadon és filmen is” – összegezte a színésznő pályáját Hegedűs D. Géza a 24.hu-nak.
“Kevésszer adatott meg, hogy alkotói munkában együtt lehessek vele, olykor rádióban vagy szinkronban, színházban sajnos nem, de filmen találkoztam vele Kamondi Zoltán utolsó filmjében (Halj már meg! – a szerk.) a mamámat játszotta, ez azt hiszem az utolsó előtti filmes munkája volt. Jó volt a közelében lenni, sok személyes történettel, gondolattal megajándékozott, meg egyáltalán, láthattam, hogy hogy dolgozik. Már akkor is a kiszolgáltatottja volt az egészségügyi problémáinak, de abban a pillanatban, hogy a kamera elkezdett forogni, és meg kellett elevenednie egy-egy jelenetnek, mintha mi sem történt volna. Ragyogott, sugárzott, varázslatos volt. Az igazi nagy művész, amilyen Törőcsik Mari is volt, soha nem reked meg valamilyen éppen divatos korszakban, jelenségben. Vannak, akik művészként megtaláltak valamit, egy stílust, és aztán úgy maradtak – de ő nem. És azért nem, mert eredendő emberi és művészi tulajdonsága volt a kíváncsiság és az újra való érzékenység. Sokszor tapasztal az ember a környezetében olyat, hogy valaki elutasít bizonyos újabb művészi jelenségeket, Mari meg pont hogy nem elutasította, hanem oda akart érni, benne akart lenni, ki akarta próbálni, kíváncsi volt rá, mert tudta, hogy egy folyamatban élünk” – fogalmazott Hegedűs D. Géza.
“A színészet lényege reprezentálni azt a pillanatot, amiben éppen vagyunk. És ő a legutolsó leheletéig a legmodernebb és legnyitottabb szellemű művészek közé tartozott, tág szellemi horizonttal, a szabadság, az emberi méltóság és a humanitás hirdetőjeként” – tette hozzá.