Herendi Gábor: “Évek óta nem tudok labdába rúgni a magyar filmgyártásban”

Herendi Gábort  az RTL Klub  Reggeli című műsorában kérdezték arról, milyen érzés, hogy korábbi sikerfilmjei ellenére hoszú ideje nem jut lehetőséghez az állami támogatási rendszerben.

Valami Amerika-trilógia, a Kincsem és a Toxikoma rendezője elmondta, hogy igyekszik alkalmazkodni a helyzethez, reklámfilmeket forgat, illetve tavaly leforgatta saját pénzből a régóta tervezett, Bűnös város című szatírát, miután észrevette, hogy évek óta nem tud labdába rúgni a magyar filmgyártásban.

Mint mondja, a fél órás rövidfilmet a saját egészsége megőrzése miatt tartotta fontosnak elkészíteni.

Valahol le kellett vezetnem az indulatokat. Azt gondoltam, hogy nem maradhatok csöndben egy ilyen helyzetben. És mihez értek? A filmkészítéshez, talán még inkább a humoros megközelítéshez, és úgy éreztem, hogy ez egy jó válaszlehetőség. Egy picit az Elk*rtuk film létrejötte is inspirált arra, hogy csináljunk egy hasonló tematikájú filmet, persze töredékéből anyagilag

– mondta a rendező, hozzátéve, hogy nem jól érintik az olyan hírek, mikor a saját mellőzöttsége mellett azt látja, hogy 4,5 milliárdnyi közpénzt ítéltek meg a Rákay Philip nevével fémjelzett Petőfi-filmre.

Azt látom, hogy van egyfajta tendencia, és a filmgyártásban olyanok fognak dolgozni, akik eddig nem nagyon rúgtak labdába. Nézzük meg, hogy mit csinálnak.

Herendi szerint nem az ő érzései iránt kellene érdeklődni, hanem azokat kéne kérdezni, akik úgy érzik, hogy nincs helye a magyar filmgyártásban.