gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Hiánypótló Szórvány Kulturális Karaván az összetartozás jegyében

    2020. augusztus 18., kedd 11:21

    Újabb öt Arad megyei kistelepülésen láthatta a közönség az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának előadását, a Ki szívét osztja szét című táncszínházi produkciót Varga Miklós színész-énekes főszereplésével.

    Az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” mintaprogram a szórványban vagy elszigeteltségben élő magyar embereket szólítja meg, a Magyar Kormány támogatásával és az Arad megyei RMDSZ partnerségével valósul meg. 

    Kisiratos, Ágya, Nagyzerind, Nagyiratos és Kispereg szerepelt a négy napba sűrített Kamara-Karaván állomásai között. A járványügyi előírások betartása mellett, valamennyi településen teltház fogadta a Ki szívét osztja szét című produkciót, amelyet Varga Miklós színész-énekes főszereplésével és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes közreműködésével állított színpadra az Aradi Kamaraszínház. Korábban, júliusban a szabadtéri előadásokat nagy siker kísérte a karaván első két állomásán, Simonyifalván és Kisjenőn is. 

    „Éreztük, hogy magyarok vagyunk”, mondták az Aradi Kamaraszínháznak a nézők közül többen is a turné során. „Nagy öröm, hogy helyünkbe jön a színház, helyünkbe jön a kultúra”, hangsúlyozta egy másik néző, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy a művészek fellépése „a nemzeti összetartozás érzését növelte”. A négynapos turné sikere ismét bebizonyította, mennyire fontos, hogy a színház saját közegükben szólítsa meg a vidéki embereket, hiszen az ott szerzett kulturális élmények az összetartozást és a rájuk figyelés érzését erősítik.

    Az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának vendégszereplései „igazi ünnepet jelentenek az Arad megyei magyarok életében, alkalmat, lehetőséget teremtve arra, hogy a helyi közösség együtt legyen”, hangsúlyozta a szórványturné állomásain Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Ugyanakkor a szabadtéri előadássorozat óriási hiányt pótol a mostani egészségügyi helyzetben, amikor hónapok óta nem tartanak rendezvényeket. 

    Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány és a magyarországi határátlépési szigorítások átírták a Kamara-Karaván eredeti programtervét, sőt veszélyeztették ennek megszervezését, az előadásban szereplő magyarországi művészek mégsem mondtak le a fellépésekről és vállalták, hogy elvégzik a Magyarországra való visszautazáshoz szükséges két SARS-CoV-2 RT-PCR tesztet. Feladatuknak tartják ugyanis a magyar kultúra közvetítését a határon túli magyarság számára, nyilatkozta Varga Miklós, az előadás főszereplője. „Az asszimilációs törekvések ellenére az itt élő magyar nemzetiségű emberek megpróbálják tartani a magyarságukat, ami egyre nehezebb, ahogy telnek, múlnak az évek, évtizedek, és mi a magunk módján ilyen műsorokkal tudunk segíteni nekik ebben, hogy megtartsák a magyarságukat”, hangsúlyozta az ikonikus István, a király című rockoperából évtizedek óta ismert legendás énekes. 

    A Kamara-Karaván először 2019-ben indult útnak, hogy eljuttassa a színházat, a népzenét és a néptáncot a szórványban élőknek. A program a Magyar Kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósult meg. A támogatás folytatódik idén is, lehetőséget teremtve arra, hogy az Aradi Kamaraszínház ismét házhoz vigye a magyar kultúrát. Az előadássorozat partnere az Arad megyei RMDSZ szervezete. 

    Az Aradi Kamaraszínház ezúton is köszönetét fejezi ki a helyi szervezőknek, a művészeknek és munkatársaknak, és persze a nézőknek, hogy ilyen sokan részt vettek a Szórvány Kulturális Karaván fellépésein. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram