Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Hiszek a befektetett energiában és munkában” – Interjú Rudolf Szonjával

    2023. november 9., csütörtök 08:32

    Október elején mutatták be Molnár Ferenc Az üvegcipő c. vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színházban Keszég László rendezésében. Az előadás Irmájával, Rudolf Szonjával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló vágyakozásról, a fantázia hatalmáról, a rajongás és a szerelem közti átmenetről, az őszinteségről, a színészszülők „előnyéről és hátrányáról”, a mindig naivnak maradni tudásról és persze a szerelem könnyed komolyságáról, amihez fel kell nőni…

    A Pótszékfoglaló interjúja:

    A vágyakozásról mi jut először az eszedbe?

    Az Őrség. Egyrészt mert nagyon gyakran vágyom arra, hogy ott legyek, másrészt, mert gyerekkoromtól sokat jártunk oda a családdal, és számomra az az a hely, ahol meg tudok nyugodni és  elcsendesedni. Ahol elkalandozik a fantáziám, és töltődni tudok, vágyakozni bizonyos dolgok után.

    Téged hogyan, mennyire képes inspirálni az elkalandozás, a fantáziálás?

    Hmm. 

    Kiskoromban sokat írtam, ezek nyilván nem voltak komoly irodalmi művek, ám mégis az, hogy felépítettem egy párhuzamos világot,  nagyon is végigkísérte a gyerekkoromat. Emlékszem, hogy sokszor kizártam a testvéreimet és a szüleimet a szobából azzal a felkiáltással, hogy hagyjanak magamra, mert tök jól eljátszom egyedül! Persze velük is sokat játszottam, de valamiért nekem szükségem volt ezekre az egyedüllétekre is.

    Mindig is vágytam rá, hogy kitaláljak magamnak világokat, és azokban a valóságokban éljek. Talán mert ez maga a szabadság. Ha az ember ki tud lépni és tekinteni a saját maga kis zárt világából.

    Az üvegcipő Irmájában is eleinte mintha több lenne a vágyakozás, mint a szerelem, nem?

    Igen, talán lehet, hogy így van… de valójában, amíg egy szerelem be nem teljesül, addig mindnyájan így vagyunk ezzel. Én most először éreztem azt, hogy egy szerep igazán eltalált, vagy megtalált. Szeretek nagyon más lenni a színpadon, nagyon más karakterekbe bújni, mint aki valójában én vagyok, de most először nem igazán tudtam elbújni valaki mögé, mert azt hiszem, hogy Irma és én nagyon sok mindenben hasonlítunk. A vágyakozás a szeretet, az igazság felé, valaki felé, akibe nagyon kapaszkodhatunk, ezek bennem is mindig  ott voltak. Mindig is azt éreztem, hogy ebben nem tudok, nem is akarok kompromisszumot kötni. Kitartottam, kitartok a vágyaim, gondolataim mellett. Ezzel Irma is így van. Senki és semmi nem akadályozhatja meg őt abban, hogy szeresse Sipos urat. Azt hiszem,  egy szerelem kezdetén a vágyakozás és maga a szerelem nem is igazán választható szét. Nagyon szorosan összetartoznak. Jó esetben nem csak a kezdetén…

    A kompromisszumot kötni nem tudásodnak mi lehet az oka?

    Az élet hétköznapi, apró dolgaiban nagyon is tudok kompromisszumokat kötni.  Ám a magam elé kitűzött  célokban, elhatározásokban nem. Emögött ott lehet az, hogy magamnak is, másoknak is bizonyítani akarok. 

    Eddigi életem során, hál’ istennek, azt tapasztaltam, hogy ha valamibe sok munkát fektetek, és magam is hiszek benne, akkor az előbb-utóbb valahogy megtérül. Nem biztos, hogy ott és akkor, amikor az nekem pont jól jönne, az is lehet, hogy évekkel később és valahogy más úton, de biztosan megtérül.

    Azért nem adok fel dolgokat, mert hiszek benne, hogy teljesülni fognak. Vagyis egyszerűen hiszek a befektetett energiában és munkában. 

    A feladni nem tudásnak a teljesülés mellett van egy másik haszna is  akár csak Irma esetében, hogy közben iszonyatosan sokat változik, formálódik az ember, nem?

    Igen, az egészen biztos, hogy rengeteget lehet közben megtudni magunkról…sokat tanulhat az ember abból, ha valami nem jön össze elsőre. A feladni nem tudás nagyon pozitív dolog.  Az ember megkeményszik benne, és már tudja, hogy mik azok a dolgok vagy szokások, amiket esetleg érdemes elhagynia. Ahogy azt is, mik azok , amik viszont fontosak, és meg kell őrizni őket. Mi az, ami mellett mindenképp ki kell tartani. Az ember  csak forr és forr közben, ahogy Irma  is, és egyszercsak kirobban ettől a nagy forrástól, és azt mondja, köszönöm, de nem tűrök tovább. Megelégeli a hazugságokat, a bántást és azt, hogy gyengének és együgyűnek nézik.©Éder Vera

    Miért könnyebb Irmáról azt gondolni, hogy együgyű?

    Mindig könnyebb azt mondani valakire, aki más, hogy hülye, mint megérteni. Illetve az is benne van szerintem, hogy nem akarnak szembenézni saját magukkal sem…

    Ha komolyan vennék Irmát, a saját hibáikkal is szembe kellene nézniük, és erre senki nincs felkészülve körülötte.  Sipos úron kívül senki nem is veszi a fáradságot, hogy megértse Irmát.

    Először még ő is csak annyit vesz észre belőle, hogy egyszerűen jó vele lenni. Van valami összhang. Érteni még nem érti, de talán már kapisgál valamit…

    Az üvegcipőben valaki egyáltalán megérti, meg akarja érteni Irmát?

    Szerintem Lilike érti… A gyerek, akit Irma magával cipel a darabban, és szinte gyermekének tekinti… Ő biztosan érti, és úgy gondolom, hogy Sipos is megérti Irmát. A végére biztosan. Ezért is tudnak összekapaszkodni ők ketten a világ ellen… Én úgy gondolom, hogy Irma az ő felszabadítója, és ezt ő is pontosan megérti.  

    Te a meg nem értést, a félreértést hogy viseled?

    Rosszul. Nagyon frusztráló számomra, ha nem értenek. Ám e téren is szeretek bízni, hinni abban, ha  hagyom, engedem, hogy elteljen egy kis idő, és ezáltal jobban megismerjük egymást, akkor mégiscsak átfordul majd valamiféle értésbe, megértésbe. És általában így is szokott történni. Ezzel együtt mégis frusztrál.

    Mit gondolsz, miért?

    Az igazságtalanság az, ami zavarni tud. Az idegesít a legjobban, ha igazságtalanul viszonyulnak hozzám vagy bárkihez. Magam körül sem tudom elviselni.  Persze pont a színészekkel kapcsolatban él sokakban az a sztereotípia, hogy ők azok, akik a legkevésbé adják önmaguk őszinte lényét a színpadon vagy azon kívül.

    Nyilván nekem is meg kell tanulnom, hogy nem mindenki fogja, akarja az igazat látni, gondolni velünk, színészekkel kapcsolatban. Jobban el kellene fogadnom, hogy talán mindezt nem kell mindenkivel magam körül megértetnem, elég, ha mindezt én tudom.

    Korábban hogyan birkóztál meg mindezzel?

    Azt hiszem, hogy az elmúlt évek alatt egyre jobban sikerült, és mostanra talán már teljesen. Ebben hatalmasat segített nekem Miskolc, mert itt járhatom a „magam útját”. Abban az értelemben, hogy itt kevésbé vagyok kitéve a családi összehasonlításoknak.©Éder Vera

    Hogy hatott, hat rád, hogy a szüleiddel azonos pályát választottál?

    Ez a hatás szerintem mindig is vegyes volt. Van jó és kevésbé jó is ebben. Egyfelől mindig erősen motivált szakmailag, hogy előrébb lépjek, haladjak. Másfelől persze teher is, hisz mindig szeretnénk kibújni az alól, hogy hasonlítgassanak hozzájuk. De mostanra ezt is teljesen elfogadtam. Ez természetes dolog, és ezzel az egésszel együtt jár. Már nem zavar.  Azért ez tud nagyon pozitív is lenni. Könnyebben megértik, hogy miért van rossz kedvem attól, hogy nem sikerült elmondani a próbán jól egy mondatot… 

    A felnövés kapcsán jutott eszembe: vajon mennyire felnőtt, komoly avagy idillien megszépített az a szerelem, amit Molnár Ferenc Az üvegcipőben körbejár?

    Olyan értelemben megszépített, hogy nagyon pozitív a vége, és valójában mindenki megkapja, amit és akit akar… Ez azért elég idilli… az életben legtöbbször nem mindenki kapja meg, amit szeretne, de szüksége van az embereknek erre a vágyódásra és erre a tündérmesére. Ez egyszerűen kell a léleknek, és segít kiszakadni a hétköznapokból. De mindeközben Az üvegcipő nagyon is komoly. Én szerintem a legfontosabb, legalábbis nekem a legfontosabb érzelemről szól…

    Mert az életünk legfontosabb történései szerintem mégiscsak azok, hogy mikor, hogyan és kivel esünk szerelembe. Ahogy ez a darab arról is szól, hogy hányféle szerelem és szeretet létezik.  Persze ez mégiscsak egy vígjáték, és bár Molnár valami egészen sajátosan szépet csavart ki ebből a történetből,  mi azonban tudjuk, hogy az életben azért nem minden így végződik…

    De az, amiről szól, az nagyon is komoly, az maga a szerelem, az maga az esély, a remény… Hogy mikortól kezdődik maga az élet.. Szóval, amiről szól, az maga az élet, és semmiképpen sem tündérmese. 

    Szerző: CSATÁDI GÁBOR

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram