gate_Bannergate_Banner
Centrál SzínházSzacsvay LászlóKorcsmáros GyörgyTextúraZávada Péter
  • facebook
  • instagram
  • 2022. november 30., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Simkó Beatrix: “A tánccal társadalmi kérdéseket is lehet boncolgatni”

    2021. szeptember 9., csütörtök 09:25

    Simkó Beatrix, táncművész, koreográfus, médiaművész Staféta nyertes előadása A kredenc a pincében maradt idén februárban debütált az online térben dokutánc film formátumban.

    Szeptember 28-án pedig élőben is bemutatkozik a Trafó nagyszínpadán. A premiert szeptember 12-én egy Kortárs tánc, nem csak kortársaiddal című workshop előzi meg, amire 20-tól 70 éves korig várják az érdeklődőket. 

    Simkó Beatrix / Fotó: Dömölky Dániel

    Hogyan született meg A kredenc a pincében maradt című előadás ötlete?

    2018-ban írtam le először papírra az előadás tervét. Akkor kezdett el foglalkoztatni az a gondolat, hogy az öregedés, a testünk változása, hogyan hat rám, a környezetemre, és különböző generációk hogyan élik ezt meg. A személyes környezetemben és különböző társadalmakban is vizsgáltam ezeket a kérdéseket, hogy milyen összefüggés van a fiatalabb vagy az idősebb, a szépkorú generáció között, van-e egyáltalán kapcsolódás, és ha igen, azok milyen minőségben történnek meg. Szóval volt személyes érdeklődésem a téma iránt: milyen olyan pozitív példák vannak, amelyek a közösségünket építhetik. Illetve szakmai vetülete is volt ennek a kérdésnek, hiszen a tánc erőteljesen korosztályhoz kötött, ha a professzionális vagy a klasszikus táncművészetről beszélünk. Kevéssé vagyunk hozzászokva, hogy táncszínpadon középkorú, idősebb szereplőket, testeket látunk, legalábbis az európai kultúrkörben. Felismertem, hogy szívesen nézném nem csak a fiatal testeket, hanem azt is, hogyan képes kapcsolódni egymáshoz több generáció a mozgáson keresztül. Az életben megtapasztalt pozitív példákat szerettem volna színpadi környezetben is megfogalmazni. Tulajdonképpen ezek a gondolatok hozták létre az előadást. 

    Neked mindig is könnyen ment a tőled fiatalabb vagy idősebb generációkkal való kommunikáció?

    Szerintem ez egy élettani helyzet, én egy többgenerációs háztartásban nőttem fel, ahol nagy volt a korkülönbség a szüleim között. Kiskoromtól hozzászoktam, hogy egyszerre élek együtt egy fiatal és egy idősebb emberrel. Szerintem ez kialakított egy olyan kommunikációt, amit utána könnyen tudtam a tágabb környezetemben is megvalósítani. Soha nem jelentett gondot idősebb emberekhez kapcsolódni, és ez nem csak a kommunikációt jelenti, hanem a közös programokat, élményeket is, azokat együtt formálni és megélni, ilyen tekintetben ez egy személyes kiindulópontja az előadásnak. Egy olyan kommunikáció lehetőségét szeretném megmutatni, ami számomra természetes, másoknak viszont lehet, hogy nem magától értetődő. Amikor külső szemlélőnek az egyik szülő akár nagyszülő is lehetne, az  lenyomatot hagy az emberben. Mind gyerekként, mind pedig felnőttként. Egyszerre eredményez más szociális kapcsolódást a kortársakkal, és ad egy óriási nyitottságot minden korosztály iránt. Ez a korosztályok iránti nyitottság ott indult bennem. Szeretném, ha ez utóbbit mások is megélhetnék, vagy legalább megismerhetnék az előadás által. 

    A kredenc a pincében maradt / Fotó: Dömölky Dániel

    Hogyan zajlott a próbafolyamat?

    Ez egy rendkívül elnyúlt produkciós munka volt. 2018-ban bekerültem egy két éves európai programba a Lifelong Burning Kreatív Európa projekt – Creative Crossroads programjába, amelynek magyarországi partnerszervezete produkciós partnerünk, a Műhely Alapítvány. Már ezzel a témával jelentkeztem a programba, tehát amikor a Stafétába bekerülhetett ez a pályázat, addigra már volt némi előtanulmányom. Volt már egy munkabemutatóm is Hamburgban 2019-ben, részben más stábbal, mint ahogy a Staféta keretein belül megvalósul. Tehát már több próbafolyamaton voltam túl ehhez az előadáshoz kapcsolódóan, amikor 2021 januárjában elkezdtünk próbálni a mostani szereposztással és stábbal, egy év eltolással az eredeti időponthoz képest. Nagyon jó közösséggé formálódtunk a munka során a csapattal, amit színészek és táncosok alkotnak. Többen most találkoztak először az előadók közül. Sok kérdésfeltevés, nyitottság és kíváncsiság jellemezte a próbákat. A munkamódszerem egyik fő jellemzője, hogy törekszem arra, hogy azokkal a művészekkel, előadókkal, akikkel éppen dolgozom, olyan kapcsolatot tarthassak fenn, ahol az ő személyiségüknek teret tudok adni. Ezúttal interjúkon és kérdőíveken keresztül fogtuk meg a témát. A pandémia miatt először egy online premierje volt az előadásnak, ami azonban nem egy az egyben a színpadi produkció online közvetítése volt, hanem egy kifejezetten erre az alkalomra készített dokutánc film. Adta magát, hogy a filmben meginterjúvolom az előadókat és egyfajta werk-film is készül, így látható lett az is, hogyan dolgoztunk együtt. 

    Hogy állt össze a stáb?

    Korosztályok szerint (20-tól 70 éves korig) szerettem volna előadókat választani. Az, hogy színészek is kerültek be a csapatba, azért alakult így, mert már az elején tudtam, hogy szöveggel is szeretnék dolgozni. Bizonyos vetületeit ennek a témának nem csak nonverbálisan szerettem volna kifejezni. Már korábban is dolgoztam színészekkel, szóval ez nem volt új helyzet számomra, de a több generáció és a több műfaj együttese igen. A független szcéna iránti nyitottság, a mozgásban való kifejezés iránti érdeklődés határozta meg azt, hogy kiket választottam. Kasza Polett, a legfiatalabb női szereplő már a munkabemutatóban is szerepelt. A többieket ismertem, de nem mindenkivel dolgoztam együtt korábban. 

    Milyen volt a fogadtatása a februárban levetített “elő-adásnak”, amely egyfajta beharangozó, kedvcsináló, werk-film is az előadáshoz kapcsolódóan?

    A Trafó statisztikáiból úgy tudjuk, hogy szép számmal nézték meg a filmet. Több helyről is az a visszajelzés érkezett, hogy nagyon jó volt belelátniuk egy számukra ismeretlen folyamatba, vagy jó volt hallaniuk az előadók, alkotók személyes hangját, hogy min mennek keresztül egy ilyen próbafolyamatban. A film több elemből épül fel: interjúrész, werk rész, a próbákból bejátszás, előadásból részletek, szcenírozott ál-interjúk, kerekasztalbeszélgetés. A szeptember 28-án a nézők elé kerülő előadásból is láthatóak voltak már jelenetek a filmben, és többen is visszajelezték, hogy szerettek volna még több benyomást kapni magából a színpadi produkcióból, ami jó jel. 

    Mi a célja a szeptember 12-ei Kortárs tánc, nem csak a kortársaiddal című workshopnak, és kiket vártok erre az alkalomra?

    Abban vehetnek részt az érdeklődők, ami a próbafolyamaton megvalósult: több generáció mozgáson keresztüli kapcsolódásában. Hiszek abban, hogy a tánccal társadalmi kérdéseket is lehet boncolgatni, közösségformáló ereje van a mozgásnak, ezt szeretném ezen az alkalmon is beteljesíteni, megmutatni. A másik, hogy a nézők más módon, más szemszögből is kapcsolódhassanak egy táncelőadáshoz, hogy belekóstolhassanak egy olyan helyzetbe – előképzettség nélkül -, ami egy próbafolyamat során zajlik. Olyan helyzetgyakorlatokkal, diskurzusokkal foglalkozunk, amelyek a próbák során is megjelentek. Szóval a saját bőrükön is megtapasztalhatják a nézők azt, amit majd látnak az előadásban. Arra buzdítanék mindenkit, hogy bátran jöjjön el az unokahúgával, a nagypapájával, vagy bárkivel, aki nyitott arra, hogy mozogjon, táncoljon. 

    A kredenc a pincében maradt / Fotó: Dömölky Dániel

    Mit jelent számodra a cím: A kredenc a pincében maradt? 

    Az elmúlást és annak nyelvi játékát, az időhöz való viszonyunkat jelenti, egy olyan tárgyon keresztül, amire bizonyos generációknak rá kell keresniük, mert már nem ismerik. Ez nagyon tetszik, hogy valami, ami itt van velünk, magyarázatra szorul. Ez is egyfajta kapcsolódás (egy másik generációhoz), hogy megkérdezek valakit arról, hogy milyen funkciót szolgált az a tárgy akkor, amikor az illető még azt használta. A múlt idő és a pincében szó az emlékezéssel, az emlékeink felhalmozásával és megőrzésével függ össze. Valami, ami hozzánk tartozik, itt van velünk, ha akarom, előveszem, megszabadulni nem szabadulnék meg tőle, mert annál nagyobb érzelmi kötődéssel jár, de a mindennapoknak már nem része. Viszonylagosság az időhöz, kötődés dolgokhoz, korokhoz, személyekhez. Ezt is jelenti nekem a cím. 

    Végül: hogyan segítette a Staféta pályázat a munkátokat?

    A független területen egyedülálló a Staféta pályázat abból a szempontból, hogy egy jelentős financiális támogatást biztosít a produkciók számára. Ebből az anyagi háttérből adódóan én nagyobb stábbal tudtam dolgozni, ami nagyon jó pontján alakult így a pályámnak, és először tudtam nagyobb formátumú saját produkcióban gondolkodni.  A pandémia alatti rugalmasságot is fontosnak tartom megemlíteni, ami szintén elengedhetetlen volt abban, hogy végül eljuthassunk a járvány miatt háromszor is elhalasztott premierig. Ezért nagyon hálásak vagyunk a Stafétának és a többi partnernek, támogatónak is! 

    Szerző: Bordás Katinka

    A kredenc a pincében maradt / Fotó: Dömölky Dániel

    fotók: Dömölky Dániel

    Szereplők-előadók: Kasza Polett, Kiss Eszter, Krámer György, Takács Katalin, Váth Máté
    Szöveg, dramaturgia: Vinnai András
    Díszlet, látvány és világítástervezés: Dömölky Dániel
    Zene: Gryllus Ábris
    Jelmez: Kasza Emese – MEI KAWA
    Fénytechnika: Balázs Krisztián
    Asszisztens: Kozma Zsófia Rebeka
    Produkciós menedzser: Kovács Brigitta
    Rendező-koreográfus: Simkó Beatrix
    Partner: Műhely Alapítvány
    Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza

    Simkó Beatrix az Európai Unió Kreatív Európa – Creative Crossroads Life Long Burning program támogatott művésze

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram