A tánc világnapját a 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapjára helyezték. A világnap idei üzenetét Kang Sue-jin a Koreai Nemzeti Balett művészeti igazgatója fogalmazta meg.

A Covid19 katasztrófa véget vetett korábbi szabad életünknek, és e tragédia miatt újra gondoljuk a „tánc” és a „táncosok” jelentését. A távoli múltban a tánc a gesztusokon keresztüli kifejezés és a kommunikáció elsődleges eszköze volt, majd olyan előadó-művészetté vált, amely megmozgatja a lelket és inspirálja a közönséget. 

A pillanat művészete, amelyet megalkotása után nehéz visszaállítani eredeti formájába, mert teljes testünkből és lelkünkből fakad. A tánc múlandó pillanatokból épül fel, amelyek örök mozgásra késztetik a táncosokat. A Covid19 azonban eredeti formájában korlátozta, sőt megbénította a táncművészetet.

A javuló helyzet ellenére a táncelőadásokra továbbra is számos korlátozás érvényes. Emiatt ápoljuk azon értékes idők emlékeit, amikor a tánc és a táncosok ékszerként csillogtak, emberi gyötrelmet és szorongást, élet iránti vágyat, valamint reményt közvetítettek és fénnyel árasztották el a világot.

Hasonlóképpen fontos felidézni, hogy a középkori Európában a fekete halál utórengései idején a párizsi Operában 1841. június 28-án adták elő a halálon túli szerelmet ábrázoló Giselle című balettet, amely kirobbanó visszhangot kapott.

Azóta a Giselle-t Európa-szerte és az egész világon játsszák, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson a járványok által sújtott emberiség lelkének. A Giselle-előadás először mutatta be véleményem szerint egy balerina csodálatos szellemét, aki megpróbált kimenekülni a világ nehézségeinek béklyójából.

A magányos és megfáradt közönség szomjazza a táncosok együttérzését és vigasztalását. Táncosként hiszünk abban, hogy szárnycsapásaink reményt és bátorságot adnak a járvány leküzdéséhez, mindazoknak, akik szeretik a táncművészetet. Máris hevesebben dobog a szívem!