gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Hitvallásához mindig hű maradt” – Alkotók emlékeznek Markó Ivánra

    2022. április 23., szombat 09:29

    A Blikk értesülése szerint a táncművész egyedül élt a belvárosi lakásában, és otthon lett rosszul. Markó Ivánt állítólag „többen is keresték, mindhiába”. Mint kiderült, a táncművész egyik közeli ismerőse megpróbált bejutni Markó lakásába, de senki nem nyitott neki ajtót .

    A sikertelen kísérlet után felfeszítették és feltörték a bejáratot, majd kórházba szállították a művészt, aki a János Kórházban hunyt el.

    Gyárfás Tamás korábban több interjút is készített Markó Ivánnal, ám szerinte nem volt előjele a tragédiának. Egy másik televízióssal, Juhász Előddel is jóban volt a táncművész. Ő úgy fogalmazott, hogy Markó Iván halála pótolhatatlan veszteség.

    A Kossuth-díjas táncművész, Aleszja Popova úgy fogalmazott régi mentoráról:

    Korszakunk egyik legnagyobb emberét veszítettük el. Hitvallásához a művészi pályán és a magánéletében is hű maradt. Hű maradt Istenhez, és ezt láttatta, éreztette velünk és a közönséggel a színpadon és persze a magánéletében is.Különleges művész volt, aki rengeteget adott, és nemcsak felejthetetlen élményeket, hanem új és még újabb generációkat, akiket felnevelt. Istent láttatta velünk tánc közben koreográfusként és írásban is, hiszen az utóbbi időszakban rengeteget publikált. Nekünk az a feladatunk, sőt kötelességünk, hogy az ő csodálatos, példaértékű pályafutását továbbvigyük. Tartozunk ennyivel az örökségének.

    A Markó Iván emlékoldalonSzabó Elemér úgy ír: „Szavakat keresek, de nem találom őket, számomra felfoghatatlan még ez, ami történt. Hisz pár napja még beszéltünk. Tele voltál tervekkel. Te vagy akitől nagyon sokat tanultam. Maximalizmusoddal belőlem is kihoztad a legjobbat, amit itthon és külföldön is mint szólótáncos hasznosítani tudtam. Emberi és szakmai tanácsaid nincsenek többé. Köszönöm, hogy sorsunk összeforrt és több mint negyven évig ápoltuk kapcsolatunkat úgy, hogy minden beszélgetésnél megváltottuk a világot, még akkor is amikor több száz kilométerre voltunk egymástól.”

    Vujity Tvrtko Facebook oldalán fogalmazta meg gondolatait: „Nevét azok is ismerték, akik nem jártak balett-előadásokra, s nem csak azért, mert nincs talán olyan szakmai és állami díj, amivel ne jutalmazták volna a csodáját. A balettintézetbe csak harmadszorra vették fel, a korábbi elutasítások indoka így szólt: „Nem való a színpadra, táncosnak.” Nem adta fel. Csak gyakorolt, gyakorolt és gyakorolt. Egészen addig, amíg a világ tíz legjobb táncosa közé választották. Talán mégsem a tánca, hanem a sokrétű alkotása tette halhatatlanná: egyszerre volt az általa megálmodott Győri Balett koreográfusa, táncosa és igazgatója is. Ünnepelték itthon, felállva éljenezték Ausztriában és Ausztráliában egyaránt. Európa-, majd világhírűvé vált, mesterien ötvözte a zsidó, a cigány, a világzene hagyományait a színpadi tánccal. Vitte magával nagykövetként mindenhova a nagyszerű magyar művészet értékeit, benne a balettot, amely ő maga volt. Igen, Markó Iván volt maga a megtestesült balett! Egyszer azt nyilatkozta, hogy ő még álmában is táncol. Egykori álma most lett végső valóság.”

    Bodor Johanna táncművész, koreográfus azt fogalmazta meg közösségi oldalán:

    Ladányi Andrea írása szintén a Markó Iván emlékoldalon jelent meg:
    „MARKÓ IVÁN – a Tűzmadár, aki felrepült (talán erre volt a legbüszkébb, a megkérdőjelezhetetlen Béjart bizalmára és a saját teljesítményére)
    MARKÓ IVÁN – a legenda (egy kivételes előadóművészitehetséggel megáldott megszállott alkotó)
    MARKÓ IVÁN – a Győri Balett életre hívója (kéttucat fanatikus fiatal művész, az alapító társulat élén)
    MARKÓ IVÁN – a kíméletlen mester (emberfeletti munkabírású, kemény és maximalista társulatvezető-koreográfus)
    MARKÓ IVÁN – Gombár Judit társa (és Gombár Markóé, az alkotásban és a magánéletben talán az egyetlen igazán igazi)
    MARKÓ IVÁN – egy korszak nagypolitikájának idolja (akiért rajongott a politikai elit, és akit sikk volt patronáltnak tudni politikán innen és túl egyaránt)
    MARKÓ IVÁN – egy korszak nagyközönségének idolja (akihez hasonlóan mágikus hatást kevesen tudtak és tudnak gyakorolni a közönségükre a táncművészetben)
    MARKÓ IVÁN – a Bolero koreográfus-rendezője (aki nem tudott és nem is akart osztozni a sikerben)
    MARKÓ IVÁN – a Fesztivál Balett vezetője (aki megkísérelte a lehetetlent, újrateremteni az újrateremthetetlent: megismételni a Győri Balett hajdani szakmai és közönségsikerét)
    MARKÓ IVÁN – a zajos magány maga (akit rajongók, barátok, szakmai társak ezrei vettek körül, de igazi barát alig maradt mellette, talán Boby és akik még utána lettek talán)
    MARKÓ IVÁN – a Tűzmadár, aki porig égett (talán erre volt a legbüszkébb, a megkérdőjelezhetetlen Béjart bizalmára és a saját teljesítményére)
    MARKÓ IVÁN – MARKÓ IVÁN „A többi, néma csend.””

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram