Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Hófehérke 100 – Újabb jubileumot ünnepel a Pécsi Balett!

    2023. december 6., szerda 13:50

    Igencsak mozgalmasra sikerült ez az évad is a Pécsi Balett társulata számára. Csupán három hónappal az évadkezdés után túl vannak három bemutatón, egy külföldi turnén, lebonyolították táncfesztiváljukat és nyolc különböző produkciót műsoron tartva, a helyi repertoárjátszás mellett rendszeresen fellépnek Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban és a Müpában is. Néhány napja arattak óriási sikert Carmina Burana előadásaik a Müpában – melyekre már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek -, a hétvégén újabb nagy esemény vár rájuk. December 10-én ünneplik a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettjük 100. előadását a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

    A Pécsi Balett történetének legsikeresebb mesebalettje vitathatatlanul a Hófehérke és a hét törpe. Ez volt az első mesebalett koreográfiám. Czebe Tündével és Uhrik Dórával közösen arra törekedtünk, hogy a koreográfiában megjelenjen a humor és az előadásban életre keljen a színház varázsa. Azt hiszem, akkor derült ki a társulat jelenleg is meghatározó tagjairól, hogy milyen komoly karakterábrázoló képességük van, jó a színészi vénájuk, sőt, beszélni is tudnak, ha kell… Nagyon jó hangulatú, legendásan vidám munkafolyamat volt… A gyerekek és az őket kísérő felnőttek visszajelzései alapján már akkor is éreztük, hogy sokáig műsoron fog maradni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy így is lett. „Őstörpéink” közül időközben többen szülővé váltak és már a saját gyermekeiknek táncolnak… Megható ebbe belegondolni.” – foglalta össze gondolatait Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész, az előadás egyik koreográfusa.

    „A ” kis” közönségünk azonnali reakciója, igazán örömteli pillanatokat okozott a színpadon. A harsány és boldog nevetésük, a bekiabálásuk vagy az ijedtségük, mind azt jelezték felénk, hogy együtt élnek a darabbal. Imádtam az alkotás folyamatát és a bolondos Mókus szerepének megformálását is. Inspirációban nem volt hiány, hiszen a dramaturgia, a zene, a jelmez és díszlet és a fantasztikus táncosok mind arra ösztönöztek minket, hogy valami kedves és időtálló dolgot hozzunk létre.” – emlékezett Czebe Tünde Harangozó-díjas, az előadás másik koreográfusa.

    Uhrik Teodóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész dramaturg-rendező így fogalmazott:
    „Ez már a harmadik évad, hogy a Pécsi Nemzeti Színház műsorra tűzi mesebalettünket. Hófehérke és a hét törpe története egy olyan mese, ami akárhány év elteltével is aktuális és érdekes a gyerekek számára. Örök és mindenkit foglalkoztató kérdések jelennek meg az előadásban, mint a barátság, egymás segítése, félelem és a jó és rossz küzdelme. Persze ettől még nem sikeres minden Hófehérke-előadás. A miénkből azonban olyan báj és szeretet árad, ami „átjön”, megérinti a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Az esztétikai hatás mellett az is feladatunk, hogy megérintsünk, üzenetet, gondolatot, érzéseket közöljünk. Nagyszerű, érzékeny alkotók találkoztak és hozták létre táncművészeinkkel együtt ezt a humorral átszőtt derűs produkciót, melyről mindenki gyermeki mosollyal, felüdülve távozik… Köszönettel tartozunk és gratulálunk az alkotóknak, az összes régi és jelenlegi táncművésznek és az előadás megvalósításában közreműködő műszaki kollégáknak. A siker közös!”

    A Pécsi Balett a Hófehérke és a hét törpe 2011. áprilisi bemutatóját követően 8 éven át tartotta repertoáron a mesebalettet. A Pécsi Nemzeti Színházban ez lesz a 66. előadás. A produkció számos alkalommal szerepelt a Müpában, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, Pakson, Gödöllőn és Győrben. Bebérletezte a Veszprémi Petőfi Színház, a Pesti Magyar Színház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház is.

    Hófehérkét öt táncművész alakította. Domoszlai Editet, Ujvári Katalint és Vincze Brigittát követően most Frank Edina és Rónaki Nina vették át a bájos főszerepet.

    A rekorderek:

    Az „őstörpék” közül Tuboly Szilárd Szendeként és Szabó Márton Hapciként 2011 óta mind a 100 előadáson ropták a táncot.
    96 alkalommal volt Szundi: Koncz Péter
    96 alkalommal volt Királynő, Hófehérke mostohája: Nagy Írisz Harangozó-díjas
    96 alkalommal volt Mókus: Czebe Tünde Harangozó-díjas, a mesebalett egyik koreográfusa
    93 alkalommal volt Kuka: Matola Dávid
    86 alkalommal volt Morgó: Molnár Zsolt Harangozó-díjas
    A legtöbb alkalommal – közel hetvenszer – Ujvári Katalin Harangozó-díjas táncművész volt Hófehérke.
    A legtöbbféle szerepet Varga Máté alakította: volt Morgó, Kuka, Medve, jelenleg ő a Vadász.

    Alkotók:


    Zeneszerző: Riederauer Richárd
    Díszlet- és jelmeztervező: Andrea T. Haamer
    A koreográfus asszisztense: Ujvári KatalinHarangozó-díjas
    Koreográfusok: Czebe TündeHarangozó-díjas, Vincze BalázsHarangozó-díjas Érdemes művész
    Dramaturg-rendező: Uhrik TeodóraKossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész

    Táncolják 2023/24:

    Hófehérke: Frank Edina / Rónaki Nina
    Királynő, Hófehérke mostohája: Szécsi Theodóra
    Öreg király: Balogh Csongor
    Herceg: Szendrői Bence
    Vadász: Varga Máté
    Tudor: Balogh Csongor
    Vidor: Kócsy Mónika
    Szende: Tuboly Szilárd
    Szundi: José Blasco Pastor
    Morgó: Molnár ZsoltHarangozó-díjas
    Hapci: Szabó Márton
    Kuka: Matola Dávid
    Holló: Karin Iwata
    Katica: Reetta Riikonen
    Mókus: Horváth Réka Annamária
    Nyuszi: Pintér Rebeka
    Medve: Domján Kristóf

    A Hófehérke és a hét törpe a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében valósul meg a 2023/24-es évadban.

    Fotó: Rajnai Richárd
    Forrás: Pécsi Balett

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram