Hogy keveredik egymással kultúra, identitás, pénz, hatalom, politika? – Interjú Kovács Dániel Ambrussal

A Benne vagy után legújabb előadására készül Kovács Dániel Ambrus író, rendező, látványtervező és a Neptun Brigád. A Kánon bemutatója 2022. április 5-6-án lesz a Jurányi Kamaratermében. Kovács Dániel Ambrussal készült villáminterjú a Jurányi Latte sorozatban a Kánonról. 

Mesélnél egy kicsit az előadásról?

A Kánon egy fekete komédia, amiben a fikció és a valóságosságra törekvés keveredik. A Benne vagy csapatával (Chován Gábor, Ficzere Béla, Jankovics Péter és Messaoudi Emina) vágtunk bele ebbe a produkcióba, egy trilógia második részeként, szóval készülünk egy harmadik előadásra is. A Kánon párdarabja a Benne vagy-nak, legalábbis mindenképp rímel rá. 

Kőalján, egy fiktív zempléni kistelepülésen játszódik a történet. A helyi közösség – egyéb források híján – egy kulturális pályázaton, a Legendás Magyarország címűn próbál pénzt szerezni. A program végül megvalósul, de persze egész máshogy, mint ahogy eltervezték. A helyiek legendája körül forog a történet, tágabb értelemben viszont a mostani magyar kultúrpolitika a témája. Azért is lett Kánon az előadás címe, mert azzal foglalkozunk, hogy van-e ma Magyarországon kulturális kánon, ha van, ki mit gondol róla, és arról, mit kellene vele kezdeni, illetve milyen eszközökkel próbáljuk befolyásolni. Hogy keveredik egymással kultúra, identitás, pénz, hatalom, politika, és milyen módon hatnak egymásra? – alapvetően ez érdekelt minket, ehhez találtunk ki a csapattal egy történetet, amin keresztül tudunk erről beszélni. 

Hogy alakult, hogy téged a mai vidéki társadalom ennyire érdekel?

Alapvetően nem ebből indultunk ki, de mégis azon kaptuk magunkat, hogy ez az a közeg, ahol a maga természetességében meg lehet mutatni, hogy mik azok a jelenségek, amik szétfeszítik vagy épp összekötik a társadalmunk tagjait. Aztán ahogy a Benne vagy-ban is, itt is érkezik valamiféle másik akarat, erő, ami majd konfliktusba keveredik ezzel a közeggel. Azt hiszem, azok a feszültségek vagy jelenségek, amiket össz-társadalmilag érzek, egy színdarabban – legalábbis számomra – egy ilyesfajta közegben modellálhatóak.

Említetted, hogy a Kánon a Benne vagy párdarabjának tekinthető, de mennyiben folytatása annak, illetve a Virágos Magyarországnak (Katona József Színház, 2012., r.: Kovács Dániel Ambrus)?

Nem mondanám folytatásnak, talán gondolkodásbeli folyamat részének igen, de a téma szerintem más. A munkamódszer és a csapat viszont ugyanaz, mint a Benne vagy-nál. Egy szinopszisra készült improvizációk alapján írom a szövegkönyvet most is. A Benne vagy munkafolyamatánál megtaláltunk valamit munkamódszerben, csapatmunkában, és a végeredményt tekintve is valami nagyon jól összeállt. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy lehetne ennek valamiféle folytatása. A járvány és ennek következtében a színészek ráérése miatt már két és fél éve húzódik a Kánon bemutatója. A próbák során a magyar kultúrpolitika jelen folyamatait látva, azokon időnként kétségbeesve, a személyes dilemmáinkról is sokat beszéltünk. Egy szarkasztikus, fekete humorú előadás van születőben. A Virágos Magyarországgal is vannak például dramaturgiai párhuzamok, de hát az egy operett volt, nagyobb apparátussal, kőszínházban. 

A magyarságtudat mennyire lesz központi témája az előadásnak?

Engem az érdekel, és egyben zavar is, ahogy a nemzeti identitásunkkal kapcsolatban változik a diskurzus és elvárásrendszer. Hogy egyáltalán, van-e létjogosultsága annak a mostanában érzékelhető politikai, kultúrpolitikai szándéknak, hogy a kortárs művészetnek akármelyik ágát az erről való állásfoglalásra késztesse, ez irányba befolyásolja, és hogy ezt milyen módon teheti meg. Lehetnek-e elvárásai bármiféle központi szervnek azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjünk a magyarságunkkal mi, kortárs alkotók. 

Íróként és rendezőként az előadás látványvilágáért is te felelsz. Mit tervezel a Jurányi Kamaratermébe?

Szeretném megidézni egy kultúrház miliőjét. Visszatérő elem ez is nálam!

Mondanál pár szót a trilógia harmadik részéről?

Dehogy van jól lesz a címe, és nem annyira egy lineáris vezetésű történet lesz, főleg párhuzamos monológokból áll majd. Szintén mai magyar közegben játszódik: négy nagyon különböző életvitelű ember hasonló problémákkal küzd az életében. Formailag ebben engem az érdekel, hogy a négy szál között milyen találkozások, áthallások vannak, és hogy tud polifon szerkezetűvé válni az előadás. 

Szerző: Bordás Katinka

próbaképek: Gulyás Dóra

KÁNON premier: 2022. április 5., 6. 19.00 – Jurányi Ház

https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/kanon