IMA címmel mutatja be új produkcióját áprilisban a fennállása tizedik évfordulóját ünneplő Recirquel társulat. Vági Bence alapító-művészeti vezetővel Seres Gerda beszélgetett a szakrális terek csendes áhítatát idéző installációról és az átszellemültségről is a Bartók Tavasz blogján megjelent interjúban.

Miért éppen ima? Ez a fogalom vélhetően mindannyiunknak mást jelent.

A darab gondolata a pandémia idején született meg bennem. Az volt a cél, hogy egy ilyen nehéz időszak után pozitív energiával töltsük fel az emberek lelkét, hitet és erőt adva a továbblépéshez. Valóban, az ima mindenkinek mást jelent, ezért a kulcsszó a nyitottság, az átszellemülés. Arra törekszünk, hogy aki betér az IMA immerzív világába, olyan állapotba tudjon kerülni, melyben megtalálhatja önmagában a fényt.

Ez nem az első elmélyülést célzó produkciója lesz a társulatnak.

Valóban nem, hiszen az éppen negyedik évadját záró Kristály már az immerzív színház világába vitt minket. Attól a pillanattól kezdve, hogy az IMA gondolata megfogant bennem, tudtam, hogy ezzel a darabbal lépünk tovább ebbe az irányba. Az immerzív színházi alkotások és képzőművészeti installációk egyik fontos jellemzője, hogy képesek a nézőt vagy látogatót olyan érzéki és tudati állapotba eljuttatni, amely egyedülálló a művészetek világában. Éppen ez az, amit az IMA létrehozásával el kívánunk érni: a kilépést a megszokottból, a mindennapok gondolataiból, kötelékeiből, és egy szabadabb állapotba jutva keresni és megtalálni önmagunk lényegét.

Az előadásban meghatározó szerepe van a térnek. Milyen közeget álmodtak a produkció számára?

A Müpa Sátorba álmodott színházi tér valóban rendkívül fontos eleme a produkció nyújtotta immerzív élménynek. Az IMA installáció tágas, lebegő élményében a lélek önmagára találhat. Belépve nem látjuk a tér határait: a végtelenség érzése tölt el bennünket, a fényből kirajzolódó, változó ösvények a szakrális helyek atmoszféráját idéző univerzális teret hozzák létre.

A közönség is az előadás aktív részesévé válik?

Semmilyen aktív szerepvállalást nem várunk, azt szeretnénk, hogy befelé figyeljenek, mi a körülményeket, az alkalmat teremtjük meg az elcsendesülésre. Az előadás élményvilágába átvezető előtérbe érkezve mindenki kap egy hófehér szalagot, amelyet rá tud kötni a középen lebegő, szélben mozgó hatalmas hálóra. Ez számos asszociációra ad lehetőséget a templomi gyertyagyújtástól a tibeti imazászlókon át a jeruzsálemi siratófalig… Olyan gondolattal engedjük el ezt a szalagot, amilyennel szeretnénk, az előadás mindenki számára másról szól majd, hiszen az a cél, hogy a saját belső világunkban merüljünk el.

Forrás: Bartók Tavasz blog