Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Homonnay Zsolt lett a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője

    2023. december 30., szombat 12:05

    Homonnay Zsolt lett a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője. Januárban ismét látható lesz a színpadon Az Orfeum mágusa című nagyoperett és a Nine című musical főszereplőjeként, most azonban új pozíciójához kapcsolódó feladatairól kérdezte a Papageno.

    A teljes interjú itt olvasható.

    A kérdésre, voltak-e valaha vezetői ambíciói, Homonnay Zsolt elárulta: „Így megfogalmazva soha, de az igaz, hogy bármikor, amikor „helyzet megkívánta, természetszerűleg kezembe vettem az irányítást. De ezt nem a vezetői ambíció, hanem a megoldandó szituáció diktálta. A lehető legjobb megoldásra törekedtem, és a társaim elfogadták azokat. Ebből adódott, hogy a rendező szakot is elvégeztem később.”

    Homonnay Zsolt – fotó: Várady Nikolett

    A színész-rendező arról is beszélt, hogy gondolkodás nélkül igent mondott Kiss-B. Atilla főigazgató felkérésére, hogy az Operettszínház művészeti vezetője legyen: „Egy ilyen hatalmas megtisztelő felkérésre nem mond az ember nemet. Akkor sem, ha pontosan tisztában van azzal, mekkora felelősséggel jár egy ilyen jelentős, nagy hagyományú színház, mint a Budapesti Operettszínház művészi arculatának a meghatározása, művészeti életének koordinálása.”

    Homonnay Zsolt arról számolt be, hogy a klasszikus művészeti vezetői feladatok közé tartozik a főigazgató úrral közösen a repertoár megtervezése, a bemutatásra kerülő darabok és azok alkotóinak kiválasztása, a szereposztások elkészítése, a repertoáron lévő előadások minőségi szinten tartása, azok működésének elősegítése.

    „Ezen túl viszont szeretnék, szeretnénk visszatérni egy régi gyakorlathoz, amikor a színészekben hosszú távon gondolkodtak az igazgatók, amikor tudatosan építették a művészi pályákat. Szeretném ambicionálni az izgalmas egyéni vagy kisebb csoportos projekteket és segíteni az ötletek és az egyéni művészi ambíciók megvalósulását. Fontosnak tartom, hogy fejlődhessen adott művészek spektruma és kifejezési módja. És ugyanez igaz az énekkar, az ensemble, a balettkar, a zenekar tagjaira is, hiszen a színház csapatmunka, az előadások sikeréhez pedig ők is nagyon nagy mértékben hozzájárulnak. De továbbmegyek. A nézők számára láthatatlan műszak, a különböző tárak dolgozói teremtik meg az optimális, nyugodt professzionális feltételeket ahhoz, hogy az előadók színpadra lépjenek. Az ő munkájuk is elengedhetetlen, ezért művészeti vezetőként velük is folyamatos kapcsolatban szeretnék lenni. A kommunikáció elengedhetetlen, és bár valószínű, hogy nem tudok majd minden kérdésre azonnal választ adni, azt viszont tudom, hogy rengeteget segít a nyitott légkör, az, ha biztos lehetsz benne, hogy meghallgatják a problémádat. Röviden megfogalmazva: szeretném minden tekintetben összefogni azokat, akik az előadások létrehozásában részt vesznek” – nyilatkozta Homonnay Zsolt.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram