A Jaffa kiadó gondozásában megjelent könyvben lévő portrék a XX. századi magyar irodalom olyan alkotóit mutatják be, mint Móra Ferenc, Darvas Szilárd, Eötvös Károly, Gyulai Pál, Herczeg Ferenc, Határ Győző, Karinthy Ferenc és Heltai Jenő. A könyvbemutató június 29-én 18 órakor lesz a Magvető Café-ban. Moderátor: Bősze Ádám.

László Ferenc kritikus, történész, szenvedelmes ismeretterjesztő. A Muzsika folyóirat és az Opera Magazin egykori, illetve a Revizor kritikai portál aktív szerkesztője, a Bartók Rádió műsorvezetője. Olthatatlan érdeklődésének tárgyai a holt írók és az operák. 

Ez a könyv nem irodalomtörténeti és pláne nem irodalomtudományi szakmunka. Az esetleges félreértések elkerülése végett ezt hasznos lehet rögtön az első mondatban leszögezni egy olyan kötet bevezetéseként, amely 33 múlt századi magyar író portréját és pályaképét ígéri. Jelentős és elfeledett, jellemes és állhatatlan, reakciós és világforradalmár, népies és urbánus, fölfedezésre érdemes életművet megalkotó és ma már jószerint olvashatatlan literátorok egyaránt akadnak e sorban. Jellemzően olyan szerzők, akiket nem szoktunk a legnagyobbak között említeni – sőt, a túlnyomó többségüket manapság voltaképp még csak emlegetni sem szokás. Mondhatni, egész jól megvagyunk nélkülük.

Csakhogy irodalmi kultúránk gazdagságát és változatosságát, egyszersmind a XX. század történelmi és (kultúr)politikai fordulatait segít érzékletessé tenni, ha megismerjük a mezőnyt Ady, Kosztolányi, vagy épp Ottlik és Esterházy körül. Mert ahogyan azt a kötetben is szereplő Karinthy Ferenc a naplójában és több nyilatkozatában is megfogalmazta, az irodalmi élet valami olyasféle, mint a Habsburg-dinasztia: nemcsak a nagy, bölcs és felvilágosult uralkodóknak jut szerep a folytonosság fenntartásában, de a kevésbé jelentékenyeknek, mi több, bizony még a terhelteknek és a hülyéknek is.

Az írók ráadásul kifejezetten érdekes figurák. Olyik nagyszabású, olyik meg kisszerű, egyik-másik pedig egyenesen panoptikumba illő alak. Márai szavaival: „a magyar bestiárium különösségei” ők. Mint megélhetési kritikus, pályatévesztett történész és szenvedelmes olvasó e kötetben arra teszek kísérletet, hogy meggyőzzem erről Önöket. Arról, hogy a kis író is érdemes lehet a figyelemre. Arról, hogy jellemrajz akár egy jellemtelen irodalmárról is adható. Arról, hogy egy korjellemző pályafutás nagy művek nélkül is bőven kínál tanulságokat számunkra. Arról, hogy sokkal több jó, tehetséges és izgalmas írónk volt, mint ahány elsőre az eszünkbe jutna. És legfőként persze arról, hogy olvasni jó: nemcsak a felfedezésre érdemes (majdnem) remekműveket, de még a meghatóan rossz, poros regényeket is.

A kötet válogatása merőben önkényes, sőt itt-ott egyenesen véletlenszerű. Döntően prózaírók szerepelnek benne, némiképp felülreprezentáltak a humoristák, s mindössze két nőíró található a névsorban. E ponton kell bevallanom, hogy az itt közölt kisesszék túlnyomó többsége első változatában eredetileg a Magyar Narancs „Elsüllyedt szerzők” című sorozatába íródott.

Úgy alakult, hogy a női szerzők ott rendre másoknak jutottak, míg ellenben a könnyű múzsának hódoló skriblerek és konferansziék közül egészen szabadon válogathattam. Ám ha ez az aránytalanság restellni való is (aminthogy az), legalább az összeállítás szintjén is tanúskodik arról a vállalt szubjektivitásról, amely mindahány portrét és pályaképet jellemez.

Mert miközben megveszekedett múltbubusként igyekeztem a lehető legtöbb hasznos információt, korrajzot, antik argót és miegyebet belegyömöszölni túlzsúfolt mondataimba, az írói életművek és azokon belül az egyes művek megítélésében teljességgel a magam ízlésére hagyatkoztam. Kizárólag olyan művekről írtam, amelyek megfordultak a kezemben, de ez természetesen semmiféle garanciát nem kínál az értékelés érettségére. Mindezt valamelyest ellensúlyozandó a Felhasznált és ajánlott szakirodalom tételei között igyekeztem olyan munkákat fölsorolni, amelyek nagyobbára az enyémtől eltérő közelítéseket és véleményeket kínálnak megismerésre.

Az írók kifejezetten érdekes figurák, egyik-másikuk pedig egyenesen panoptikumba illő alak. Márai szavaival: „a magyar bestiárium különösségei” ők. Kötetünk 33 magyar író portréját és pályaképét kínálja a huszadik századból. Jelentős és elfeledett, jellemes és állhatatlan, reakciós és világforradalmár, népies és urbánus, imponáló életművet megalkotó és ma már jószerint olvashatatlan literátorok egyaránt akadnak közöttük.

Jellemzően olyan szerzők, akiket nem sorolunk a legnagyobbak közé – sőt a túlnyomó többségüket manapság még csak emlegetni sem szokás. Jóllehet irodalmi kultúránk gazdagságát és változatosságát, egyszersmind a század történelmi és (kultúr)politikai fordulatait segít érzékletessé tenni, ha megismerjük a mezőnyt az óriások körül. Róluk szól ez a könyv, és persze arról, hogy olvasni jó: nemcsak a felfedezésre érdemes (majdnem) remekműveket, de a meghatóan poros regényeket is.