Brutálisan alánk forgott a történelem – mondja Horgas Ádám, aki a Szegedi Nemzeti Színházban állította színpadra George Orwell kultikus regényéből, az 1984-ből készült darabját, és megdöbbentette, hogy egyes mondatok milyen plusztartalmakat kaptak akár csak az utóbbi egy évben. A 24.hu kérdezte.

A kérdésre, mióta foglalkoztatja az 1984, azt válaszolta: „3 évvel ezelőtt vetődött fel, hogy szívesen megcsinálnám színházban. Nagy lelkesedéssel, vakon nekiugrottam az adaptációjának, és már elkészültem vele, amikor kiderült, hogy kizárólagossági jog van egy angol változaton. Ez katasztrofálisan érintett. Elolvastam az angol verziót, el is mentem New Yorkba megnézni előadásként, és egyáltalán nem tetszett, nagyon sok problémám volt vele. Fel sem merült bennem, hogy azt rendezzem meg. Utolsó elkeseredésemben lefordíttattam angolra az enyémet, és kiküldtük az Orwell-örökösöknek, hátha látnak benne fantáziát. Visszaírtak egy kérdéssort, gyakorlatilag egy dolgozatot kértek tőlem, amiben megindokolom, hogy mit miért úgy adaptáltam, ahogy. Megírtam az esszét, és körülbelül három hét múlva jött az álomszerű válasz: leveszik a kizárólagossági jogot az angol változatról, illetve az enyémre is ráteszik. Ez óriási sikerélmény volt. Most a világon ezt a két adaptációt engedélyezik, annyi kötöttség van, hogy egy országon belül csak az egyik vagy csak a másik mehet. A szegedi bemutató tulajdonképpen világpremier volt.”

„Orwell borzongatóan, jóslatszerűen azt írta meg, amit sajnos most mi is látunk-hallunk, akárhányszor kinyitjuk, bekapcsoljuk szinte bármelyik médiumot” – fejtette ki a rendező.

„Orwell olyan szélsőséges társadalmat mutat be, ahol az emberek a saját gondolataikat sem uralják, nem élhetik meg az érzelmeiket, minden tiltva van. Olyan szinten szabályozzák az életüket, torzítják a valóságot, hogy a szereplők alig tudják eldönteni, valóság-e vagy valamilyen álom, ami éppen történik velük” – fejtette ki Horgas Ádám, aki szerint az a színház dolga, hogy felmutassa azokat az intő jeleket, amiket észre kell vennünk a saját életünkben.

A kérdésre, az előadás szempontjából mi volt a legfontosabb abból a világból, amit Orwell felmutatott, azt felelte: „Elmondok egy belső titkot. Van egy rész, amikor Tomi [a főszerepet, Winston Smitht játszó Rétfalvi Tamás, – a szerk.] kijön a nézőkhöz (fel is jön a nézőtéri fény), és utolsó segélykiáltásként hozzájuk szól. Erről rengeteget beszélgettünk a próbákon, és mondtam, hogy szeretném, ha akkor valami történne, egyszer csak közbeszólna, felállna vagy tapsolna valaki. Bárcsak azt éreznék a nézők, hogy be kell avatkozniuk! Robi [az élet és halál urát, O’Brient alakító Alföldi Róbert – a szerk.] azt mondta: semmi nem fog történni, a nézők szociális kulturáltsága nem engedi, hogy belebeszéljenek az előadásba. Nekem nagyon fontos volt, hogy ez mozgósítsa, aktivizálja a nézőket, úgy, hogy átmegy a civil életükbe, és a második előadáson meg is történt: elkezdett tapsolni egy néző! Ennek forradalmi hangulata volt, olyan volt, mint egy tüntetés kezdete. A végén felállt a teljes közönség, és „üvöltve” tapsolt negyedórán keresztül. Hihetetlen robbanás volt.”

Azt is hozzátette: „18 évesen azzal a szent meggyőződéssel kezdtem bele a színházcsinálásba, hogy az előadás meg fogja változtatni az emberek életét. Bejönnek, megnézik, és utána más emberek lesznek. Ahogy idősödtem, finomodott ez a szándék, azzal is beértem, ha gondolatokat, érzelmeket ébreszt, amit csinálok, de az 1984 olvasópróbáján azt mondtam: ez annyira speciális anyag, hogy most igenis szeretnék visszatérni a tizennyolc éves énemhez, és nagyon örülnék, ha az előadás elementárisan hatna a nézőkre. Vannak apró jelek, amik efelé mutatnak, a bemutató óta az ország minden pontjáról elkezdtek tülekedni a jegyekért.”

A teljes interjú ITT olvasható.