Horgas Péter civil aktivista, színházi ember. Miután egyszer már megkéselte egy náci, nem fél a fenyegetőzőktől. Ezzel együtt kíváncsi, mit gondolnak azok, akik uszító cikkeket írnak róla. A Belügyminisztérium előtti, április 24-i ülősztrájk egyik szervezőjét, civil aktivistát kérdezte a Magyar Narancs. F. Szabó Emese kérdezte. Lapszemle.

Magyar Narancs 2023.05.04 – 8,9,10. oldal

Az Origo.hu cikke után végigfutott a kormánymédiában, hogy – természetesen Soros György támogatásával – be nem jelentett demonstrációt szervezett a Belügyminisztérium elé.

Ennek kapcsán elmondta: „Reggel egy csendes, negyvenöt perces ülő demonstráció volt, ,,0. órának” hívtuk. A végén, és talán ezért is kötik az én személyemhez, egy idézetet olvastam fel Orbán Viktortól. Előző este kerestem ki, emlékeztem rá. Arról beszélt 1988. március 14-én, hogy ki a felelős, ha az emberek megmozdulnak azzal a hatalommal szemben, amelyik nem akar párbeszédet folytatni. Így szól: ,,Az a politikai rendszer, amelyik nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek.” Hiteles és pontos, amit akkor elmondott. És a mostani helyzet nagyon rímelt erre. Este mintha ez az idézet életre kelt volna. Hosszú hónapok, évek óta könyörögtünk, kértünk, rimánkodtunk, fenyegetőztünk, mindenféle formában megpróbáltuk elmondani szülőként, tanárként, diákként, hogy nagy a baj az oktatásban. Ennek a felelősségi köre nagyon széles. Bizonyos értelemben talán mi is felelősek vagyunk, mert sokáig hagytuk. Ez több évtizedes történet, de az elmúlt években olyan zuhanórepülésbe kezdett a közoktatás minősége, hogy hosszú távon egyszerűen tényleg nemzeti sorskérdés, hogy mi lesz az oktatással” – szögezte le Horgas Péter.

A színházi alkotó szerint az adóforintjainkból évtizedek óta nem fordítanak elegendő és megfelelő forrást a korszerű és egyenlő esélyeket biztosító közoktatásra, a képzésre, a kultúrára: „És ez a közegészségügyre, a szociális ellátásokra, a környezetünk védelmére ugyanúgy igaz. (…) Az oktatással foglalkozók között sok a szelíd, a kompromisszumra kész ember. Hiszen az a szakmája, hogy megértsen embereket, fiatalokat, helyzeteket. Ha itt valami elpattan, akkor nem ők lesznek az egyetlenek. Az fontos jelzés lenne szerintem a rezsim számára, ha ezek a szelíd emberek elvesztik a türelmüket. Amikor az embernek a gyerekéről van szó, vagy amikor úgy érzi, hogy nem nagyon van mit veszíteni, akkor elég egy szikra. Általában a történelem azt mutatja, hogy egy teljesen váratlan dolog tud valamit elindítani” – vélekedett Horgas Péter.

Az említett késelés, amelyben Horgas volt az áldozat 1994-ben történt: „A Magyar Televíziónál dolgoztam. A Demokratikus Chartának volt egy tüntetése március 14-én, amelyen egyébként Kerényi Imre beszélt. Aznap este két fiatal megtámadott egy operatőrt, én próbáltam megvédeni őt. A végén előkerült a kés is, hátulról. Ennyi volt. (…) Ez olyan, mint egy beavatás, tanulságos pillanat volt. Békét kellene teremteni ebben az országban, meg kellene ismernünk és gyakorolnunk az együttműködés, az együttélés demokratikus formáit.”

A felvetésre, miszerint a közösségi médiában mint politikus szerepel már, és nem mint színházi ember, úgy reagált:
„Dolgozom a szakmámban, olykor igazán szép feladataim vannak – az Origo.hu értesüléseivel szemben. (…) Szenvedélyesen szeretem a szakmámat. Ebben a nyomorúságos helyzetben is egyébként, amelyet ez a kormányzat előállított, lehet a színházi világban is dolgozni. Kevesebb munkám van, mert vannak következményei, ha az ember azt mondja, hogy ő márpedig politikával akar foglalkozni. Nem sokkal az 50. születésnapom után találkoztam a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Tudományos Akadémia tanulmányával a magyarországi gyermekéhezésről. Egy év alatt létrehoztunk egy olyan programot, amely Nemzeti Minimum néven futott, és talán ennek volt valami hozadéka is. Egyszerűen azt gondoltam, hogy mint értelmiségi, mint állampolgár, mint apa – mint hazafi, ha úgy tetszik -, ha ennyi mindent megtanultam, megértettem, akkor nekem kutyakötelességem ezzel foglalkozni. Amikor egy felnőtt férfi megemel egy gyereket, aki olyan korú, mint a sajátja, és azt érzi, hogy 10 vagy 15 kilóval könnyebb, akkor az brutális, felkavaró élmény. És eljut olyan helyekre Magyarországon, ahol látja és megtanulja látni, hogy milyen, amikor éhezik egy gyerek. Akkor jönnek az indulatok, és akkor azzal kell valamit kezdeni. Én ebben az országban akarok élni, nagyon szeretem a szakmámat, nagyon fontosnak is érzem azt, hogy képekben fogalmazhassak. Mégis el kell végezni azt a munkát, amit harminc évvel ezelőtt nem végeztünk el. Közösen, együtt. Szóval a nevem mellett maradjon csak a tervező, és jöhet a politikus is.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Magyar Narancs 2023.05.04 – 8,9,10. oldal