A székesfehérvári Vörösmarty Színház idei évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba újra Móricz-művet állít színpadra, ezúttal anyaszínházában. Az Úri muri kapcsán a Fidelio kérdezte.

Magyar virtus vidéki dzsentri módra. Dáridók, anekdoták, népdalok, heccek, sose halunk meg. Szakhmáry Zoltán birtokos bevetné a magyar ugart, de egyedül kevés egy teljes társadalmi renddel szembefordulni. Mi marad hát? Természetesen a nők. Könnyű őket hibáztatni a kudarcokért. De ez sem számít igazán, a dzsentrivilág boldogan járja tovább haláltáncát.

Horváth Csaba rendezésében, amelynek kiindulópontjául Móricz 1927-es regénye szolgál, a szöveg mellett erős hangsúlyt kapnak a fizikai színház eszközei.

A felvetésre, miszerint nem lehet nem észrevenni, hogy Móricznak és neki van valami közük egymáshoz, pláne, hogy az utóbbi időben van gyakran egy színlapon a nevük, Horváth Csaba kifejtette:

„Az elmúlt két évtizedben nagyon sok olyan író munkásságával foglalkoztam – akár táncszínpadon, akár prózai színházi színpadon –, akik nem feltétlenül drámaírók. Az Úri muri is regény, bár Móricz maga is készített színpadi adaptációt, de végül nem igazán volt vele elégedett. Én mégis mindig is azt éreztem, hogy a regényei színpadra termettek. Azért is áll hozzám nagyon közel, mert nagyon szeretem azt a fajta emberismeretet, melyet a dialektusok szintjén közvetít. Bizonyos tájakon, bizonyos emberek határozzák vagy teremtik meg azt a fajta kultúrát, amelyben élnek.

Mindig is nagyon foglalkoztatott, hogy ezeknek a dialektusoknak a sűrítménye milyen erősen és karakteresen ábrázolható a színpadon.

Móricz nagyon érzi és tudja, hogy annak függvényében, hogy melyik tájegységre helyezi el a történet helyszínét, azon a vidéken milyen szokású, gondolkodású emberek élnek. Ezzel együtt nagyon szókimondó, nagyon szigorú önmagával és a saját karaktereivel szemben. Az alapvető hozzáállása mindig kritikai attitűd, miközben szereti is őket, empatikus is hőseivel. Ez a fajta kettősség, a kritikai hangnak és a szeretetnek az elegye teszi annyira emberivé, vonzóvá és hitelessé a móriczi világot” – mesélte Horváth Csaba, aki Tóth Réka Ágnes dramaturggal készítette az új színpadi adaptáció szövegkönyvét.

„Borzasztóan aktuális. Anélkül, hogy az ember különösen forszírozná az aktualizálást – ami amúgy sem kenyerem –, egyszerűen ülnek a mondatai száz év után is. Örökérvényű gondolatokat fogalmaz meg a műveiben, és annyira érti a magyar néplélek természetét, hogy azt gondolom, ez a fajta sűrítmény, ami akár egy adaptációt is jellemez, nagyon aktuális tud lenni” – szögezte le a rendező, aki szerint bonyolult nép vagyunk, és ezt Móricz nagyon tudja.

További részletek a Vörösmarty Színház honlapján.