Horváth Csaba a Revizornak: „Engem a test és a vele folytatott játék érdekelt”
2021. augusztus 23., hétfő 07:07
Augusztus 25-26-án látható Szentendrén a Forte Társulat Az égő ház című bemutatója. Az előadásban Misima Jukio, a 20. századi japán irodalom egyik legizgalmasabb, nyugaton is ismert alkotójának 4 egyfelvonásos drámáját dolgozták fel. A készülő produkcióról Jászay Tamás kérdezte a rendezőt, Horváth Csabát a Revizor Online-on.
A teljes interjú itt olvasható.
Az interjúból kiderül, hogy az írót „Jámbor József színész ajánlotta, aki a japán nyelv és kultúra komoly ismerője, és hosszú ideje foglalkozik Misima életművével. Megkaptam tőle az egyfelvonásosait, és tizenöt-húsz darab közül választottam ki ezt a négyet. Ez több éve volt, sokáig kerülgettem, de most végre elővettem őket.” – mondta. Majd arra is kitért a rendező, hogy mi tetszett számára a szövegekben: „Nagyon erősen érezni rajtuk a tradicionális formát, amit Misima bátran ütköztet egy kifejezetten progresszív stílussal. Japánosan érzelemdús a világa, ami hozzám nagyon közel áll: egyszerre szélsőséges érzelmileg, miközben a végletekig fegyelmezett. Misimáról köztudott, hogy a japán színház évezredes hagyományait hatékonyan ötvözte a nyugati színjátszás szabadabb formáival: ez teszi vonzóvá az írásait. (…)Misima valójában egy reformer, aki a japán tradíciókból indul ki, de úgy, hogy tágra nyitja az ablakot a nyugati stílus előtt. Rendkívül korszerű, miközben képtelen szabadulni a keleti filozófiáktól: a szövegei jó része szinte hiperrealista részletességű, ami mögött jelen van egy évezredes bölcsesség. Ettől válhat univerzálissá.
„Engem a test és a vele folytatott játék érdekelt. Mindegyik történetben nagyon erősen érződik a fizikum, a testiség. A karakterek lefojtott, fegyelmezett érzelmei rendkívül inspirálóak, mindezt pedig nagyon jól ki lehet fejezni a test segítségével.”
A rendező arról is mesélt, hogy mi fűzi össze a történeteket: „Aszerint válogattam, hogy mi áll közel hozzám, melyek számomra a legerősebb szövegek. Érdekes, hogy több közülük a családdal foglalkozik, amivel színpadon korábban nemigen dolgoztam, talán az Irtástól eltekintve. A kérdésre felelve: a forma köti össze a négy darabot, vagy legalábbis a forma engedi meg, hogy egymás társaságában működjenek. Mindegyik tökéletesen zárt, lokális történet, ami mégis nyit az univerzum felé, tehát mindegyik alkalmas rá, hogy elvont módon közelítsünk hozzá.”