Horváth Éva harminc éve dolgozik súgóként, egyetlen mozdulatból, egy rosszul begombolt jelmezből képes megérezni, mikor jön a színésznél a rettegett blackout. Jónás Ágnes kérdezte a Kortársonline oldalán.

A teljes interjút ITT érheti el.

Pályája kezdeteiről szólva Horváth Éva úgy mesélt: „Egerben 1987-ben alakult újjá a színház, és lett egy új, önálló társulat. Gimnazistaként gyakran dolgoztam ott statisztaként. Nagyon érdekelt a színházi miliő, és élveztem, hogy beleláthatok annak belső működésébe. 18 évesen jelentkeztem a Színművészetire, de nem jutottam tovább az első rostán. 1989 nyarán súgói állást hirdetett meg az egri Gárdonyi Géza Színház a következő évadkezdésre. Jelentkeztem, és felvettek. Az akkori igazgató hozott ugyan magával néhány színházi szakembert, de lényegében kinevelődtünk. Már az első hónapokban magába szippantott a közeg és ez a különleges szakma. (…) Sokan misztikus, titokzatos dologként tekintenek a súgó szakmára, ami nyilván abból is adódik, hogy a háttérben dolgozunk. De a valóságban ez ugyanolyan hivatás, mint bármelyik.”

Csaknem tíz éve erősíti az Örkény Színház társulatát. A kérdésre, hogy néz ki egy napja, kikkel kell napi munkakapcsolatban lennie, elárulta: „Lényegében igazán fontos szerepe a súgónak a próbaidőszakban van, segít a színésznek megtanulni a szöveget. Hogy milyen egy napom, az nagyban függ attól, hogy a próbaidőszaknak mely fázisában járunk. Az Örkény Színházban általában két, két és fél hónap szokott lenni a próbaidőszak. Az olvasó- és elemzőpróbákon nincs túl nagy szükség rám, ám amikor elkezdődnek a rendelkezőpróbák, már annál inkább. Ilyenkor derül ki, hogy ki az a színész, aki szövegkönyvvel lép színpadra, ki az, akit zavar a szövegkönyv, és ki az, akinek kényelmetlen, hogy én egy teljesen ismeretlen szöveget akár mondatról mondatra feladok megtanulásra. Gyakran a próbafolyamat alatt alakul ki valami, amitől az a jelenet, az a mondat veszélyzónává válik. Az összpróbákon is rendszeresen ott vagyok a színészek mellett, még akkor is, ha ők úgy érzik, teljes mértékben tudják a szöveget, és boldogulnak nélkülem is. A premierre és az esti előadásokra már eleve úgy megyek be, hogy pontosan tudom, ki az, aki szeretné összemondani velem a szöveget vagy annak bizonyos részeit.”

Arról, milyen képességek birtokában kell legyen egy súgó, kifejtette: „Fontos a ritmusérzék, a jó kommunikációs készség, de empátia és nyitottság nélkül az egész semmit nem ér. Azon túl, hogy megadom a végszavakat, és hogy együtt tanulok a színészekkel, nekem meg kell tudnom érezni, ha egy színésznek problémája van, ha feszült, ha boldog, és azt is, hogy mikor zavarok, és mikor van rám szükség. Valahol egy kicsit pszichológus is vagyok. (…) Figyelnem kell, milyen állapotban jött be a színész aznap este megérkezett-e a színpadra időben a hívásra, vagy rendesen be van-e gombolva a kabátja. (…) Ha nincs gondosan felöltözve a jelenetéhez, az zavart jelent. Jelzi, hogy nem figyel úgy, ahogy szokott. Lehet, hogy történt valami vele magánemberként, például dugó volt az autópályán, vagy nem készült el jól a vacsora, esetleg rossz hírt kapott telefonon. Nem szabad megvárnom, amíg beáll a csönd – be kell mondanom előre a mondatokat” – mesélte Horváth Éva.

A teljes interjút ITT érheti el.

Fotó: Znamenák István