Horváth Illés színész-rendező: „Sokat kell még letennem az asztalra”
2020. szeptember 10., csütörtök 10:34
Horváth Illés jelenleg nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, egyébként szabadúszó színházrendező. 2018 óta nyolc darabot rendezett, és a tervek szerint idén még kettő vár rá. A napokban volt az általa rendezett Édes Charity című Broadway musical bemutatója Nyíregyházán. A Kultúra.hu kérdezte.
A Bob Fosse-táncjáték az első musicalrendezése. Erről szólva kifejtette: +Az eredeti Sweet Charity musical a Cabiria éjszakái című Fellini-film alapján készült, ami az 50-es években az Oscar mellett számos egyéb díjat is besöpört. ’66-ban azután ebből született a Broadway musical, amelyet Bob Fosse rendezett. Amikor én választhatok darabot, első olvasásra érzem, hogy van-e közöm a történethez érzelmileg, vagy nincs. A Sweet Charitynél tudtam, hogy van, és ezután már maguktól jöttek a sorsszerű találkozások. Staub Viktória végzős hallgatót egy vizsgában láttam, amikor fiatalokat kerestem gyakorlatos színésznek a nyíregyházi színházhoz. Amikor képbe jött ez a darab, tudtam, hogy ezt a szerepet neki kell eljátszania. Volt bennem izgalom, hogy megfelelek-e egy ilyen darab színpadra állításához, nem bíztam el magam”.
Ez az időszak a magánéletben is mozgalmas volt, elvégre apuka lett: “Igen, ennél jobban nem lehetett volna szerkesztve az időbeosztásom: lett 2 hónap szünetünk a karantén miatt. A feleségem (László Lili színésznő – a szerk.) szülés előtti heteiben, majd a gyermek első időszakában együtt lehettünk, elzárva a világtól. Ez az időszak egyszer adódik egy család életében, pótolhatatlan. Egyébként Kaposváron rendeztem volna, és ki tudja, mennyi időt tölthettem volna velük. Bravúrosan időzített a Jóisten! A karanténra életem nagy élményeként fogok visszaemlékezni.”
Arról szólva, miért cserélte a színjátszást rendezésre, elárulta: “A Zsámbéki Színházi Bázis egy szupertitkos katonai rakétakilövő állomás volt a szocializmusban, elképesztő hangárokkal az erdő közepén. Izgalmas helyszín. A háború után elkezdte a természet visszavenni fölötte az uralmat, kissé stalkeri, posztapokaliptikus miliő lett belőle: hatalmas vaskapuk liánnal, mohával benőve, gyönyörű kilátással. Itt lett egy alternatív színházi közeg, ami kezdetben nagyon futott, majd kicsit alábbhagyott. Beleszerettem egy darabba, Szálinger Balázs Köztársaság című művébe. Arról szól, hogy az akkor még fiatal Julius Caesart elrabolják és elhurcolják a kalózok egy bunkerbe egy lakatlan szigetre. Úgy éreztem, a zsámbéki helyszín remek illúzió lenne egy túsz rejtegetéséhez. Összeálltunk a barátaimmal és megcsináltuk az előadást. A bázis minden adottságát belerendeztem. Álmomban sem gondoltam volna azt az őrületes sikert, amit alkotótársaimmal arattunk. Mindig hálás leszek nekik! Elképesztő megtisztelő kritikákat kaptunk, és nem tudtuk, honnan kerítsünk plusz székeket, mert buszokkal jöttek nézők százai. Álomszerű, mámorító érzés volt, még a bázis illatára is emlékszem. Azt hiszem, azért kezdett a rendezés gondolata foglalkoztatni, mert a színészet elkezdett kimenni alólam. Sokat számított, önbizalmat adott, hogy az első munka így sikerült. Nem azonnal váltottam egyébként, sokáig úgy nézett ki, hogy a Köztársaság csupán egy nagy kaland marad a pályafutásomban. De a következő években azt kezdtem érezni, hogy már nem okoz akkora örömöt a színjátszás. Sokkal jobban ki tudtam teljesedni és jóval inkább kezdtem önazonosnak érezni magam rendezőként, mint színészként. Amikor ezt megértettem és elfogadtam, akkor érkeztek felkérések” – számolt be Horváth Illés.
Azt is hozzátette: “Szakmai vágyam, hogy rendezőként stabil pozíciót tudjak magamnak szerezni, hiszen nem régóta kapok ilyen felkéréseket és sokat kell még letennem az asztalra. Minél többféle műfajban szeretném magam kipróbálni, hogy bebizonyítsam, bármit rám lehet bízni.”