„A dramaturg egy alkalmazott hatásfelügyelő” – Horváth János Antal válaszolt
2020. május 14., csütörtök 06:15
Napi egy színdarabot olvas. Ha pedig egy történet bemászik az életébe, a beszélgetéseibe, nem megy el a hétköznapjaiból, akkor tudja, azzal kezdenie kell valamit. Horváth János Antal Örkény István-ösztöndíjas alkotót, a Magyar Színház dramaturgját kérdezte a Kultúra.hu színpadi rendezéseiről, filmes munkáiról.
A teljes interjút ITT olvashatják.
Tavaly novemberben mutatták be a Szép csendben című filmet, amelyet Nagy Zoltánnal közösen írtak. Arról, mi adja leginkább e történet erejét, kifejtette: “Hogy megpróbál egy visszaélés komplexitásáról beszélni, és hogy tartópilléreire bontja azt a világot, amiben az abúzust el lehet tussolni. Rámutat, hogy ezeknek a tartópilléreknek arcuk van, és, hogy minden eltussolás emberi döntések sorozata.”
Március végén lett volna a Kicsi című darab premierje a Magvető Caféban. Ez szintén egy tanár-diák viszony határátlépéseiről szóló történet: “Igen, a Kicsinek a témája hasonló, bár elég más oldalról közelíti meg ezt a problémakört. Egyrészt a két fél közötti kapcsolat ebben az esetben legális, csak nem etikus, nincs tiszta origója, mert egy alá-fölérendelt viszonyból indul. Itt nem a világ érdekelt engem, hanem az a két ember, aki egymásra néz és szerelmet lát, vagy szerelmet akar látni. És ha a helyzetüket egy pillanatra kiemeljük a kontextusából, elítélendő lesz. Pedig a személy tényleg azt hitte, tiszta szerelmet érez, és úgy okozott fájdalmat, hogy észre se vette.
Van egy mondat a darabban, amit nagyon szeretek: „Véletlenül megbántani valakit talán még rosszabb, mint direkt. Az semmi mást nem bizonyít, csak hogy annyira kizárólag magamra figyelek, hogy megfeledkezem arról, hogy amit csinálok, az másnak fájhat.” Ez a történet esszenciája.”
Arról, miért fontos, hogy egy mű előhozzon olyan tabukat, amelyeket az emberek általában a szőnyeg alá söpörnének, úgy vélekedett: “Ha az én szőnyegem zavaróan púposodik tőle, akkor másé is. Vagy majd fog. Egyszer úgyis elbotlik benne valaki, ezért meg kell nézni, hogy mi van ott.
Ezekről a témákról általában tényekként beszélünk, felületesen. Megdöbbenünk egy pillanatra, majd lapozunk. A művészet azonban képes e történetek érzelmi feltárásra, és szerintem ez feladata is.”
Elárulta, egyelőre mindegyik darab kihívás, mert ezt a szakmát, a színházrendezést, a kevés egyetemi órán kívül, sose tanulta: “Úgy tanulom, hogy csinálom. És úgy, hogy látok másokat rendezni, és azt folyatom át a saját szűrőmön”. Azt is hozzátette, dramaturgként visszafogottabban dolgozik, mert “A dramaturg egy alkalmazott hatásfelügyelő”.
Arról, mikor dőlt el, hogy a színház és film világa lesz az otthona: “Szinte az utolsó pillanatban. A gimnáziumban az összes haverom tudta már, hova megy, én meg csak keresgéltem a neten, hogy mi érdekelhet. Már akkor is nagyon szerettem a filmeket, meg írtam verseket, novellákat. Találtam egy videót, amin Radnai Annamari, Schulze Éva, Németh Gábor meg még pár későbbi tanárom beszélt a dramaturg- és forgatókönyvíró képzésről. Megtetszett, ahogy beszélnek, és hirtelen rádöbbentettek arra is, hogy a film és az írás között kapcsolat van.
Becsuktam a gépet, odamentem a szüleimhez, és megmondtam nekik, hogy forgatókönyvíró leszek. (…)”
A kérdésre, film vagy színház, azt válaszolta: “Nagyon szeretem a film idejét, azt, hogy minimum három év az ötlettől a vászonig. Hogy rengeteg kézen megy keresztül. Hogy imádod, gyűlölöd, újra imádod, közömbös vagy vele, aztán elfogadod. A színháznak pedig a jelenidejűségét szeretem, a folyamatos megújulását, és azt, hogy mindent szabad.
Ha valaki egy üres poharat nyújt a másik felé a színpadon, és azt kérdezi: Kérsz vizet?, onnantól abban a pohárban víz van. Ez a szabadság újra és újra lenyűgöz.
Egyelőre kicsit olyan, mintha a film lenne az otthonom, egy kis lakás a belvárosban, a színház pedig egy vidéki nyaraló, ami annyira csábít, hogy lassan leköltözöm.”
A teljes interjút ITT olvashatják.
Az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera közös karanténdráma-versenyén a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló műveket vártak. A beérkezett több mint 290 drámáról egy kilencfős zsűri döntött, akik kiválasztják a bemutatása érdemes egyfelvonásos alkotásokat. Horváth János Antal művét a zsűri bemutatásra érdemesnek találta. A felolvasószínházi előadást a TRIP közvetítette.A mű itt olvasható.