A Litera irjúsorozatában a kortárs magyar dráma helyzetéről, a drámaírás iránt érdeklődők lehetőségeiről, a színházi szerepkörök változásáról kérdeznek fiatal alkotókat, ezúttal Horváth János Antal dráma- és forgatókönyvíró, rendezőt.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, honnan eredeztethető a színház, illetve a drámaírás iránti érdeklődése, Horváth János Antal író-rendező elmondta:” Az egyetemről. Filmes szakra jártam, de barátságok, bulik miatt átjártam a színházasokhoz, és ott kezdtem megtapasztalni a színház elképesztő szabadságát, ami egyszerre volt ijesztő és csábító. Aztán a barátságok átfordultak projektekbe, amiket már én írtam egyedül vagy társakkal. Azokat még drámának biztosan nem, de színpadi szövegeknek talán lehet nevezni. (…) Amikor a fiam megkérdezi, hogy miért megyek már megint a színházba, vagy írószobába egy sorozathoz, akkor azt mondom neki, hogy azért, hogy történeteket meséljek a barátaimmal más embereknek. Tehát ha definícióként egy szót lehet mondani, én történetmesélő vagyok.”
Arról is faggatták, kielégítőnek találja-e a színházak és a drámaírók közötti kapcsolatot, a színházak a kortárs magyar drámához való hozzáállását:
“Ez a kérdés nagyon szerteágazó. Független színházaknak, úgy érzékelem, kifejezetten jó kapcsolata van a kortárs írókkal, Jurányi, Trafó, Szkéné, tele vannak kortárs szövegekkel. Magánszínházak esetében is tapasztalok némi nyitottságot, Orlai is rendre mutat be mai szövegeket. Ha a szigorú értelemben vett kőszínházakra gondolok, akkor, azt hiszem, a kérdés mintha a színházigazgatókra vonatkozna. Ebben az esetben elég vegyesek a tapasztalataim. (…) Mintha meglenne az igény a frissességre, de nem a történetek felől, inkább a rendezői invenció oldaláról. (…) Abban abszolút egyetértek, hogy egy társadalmat minősít a kapcsolata a kultúrával, a kultúrához való hozzáférése. És a színház, főleg a kortárs szövegek, nevezzük őket most drámáknak, képesek a társadalmat gondolkodásra bírni, felébreszteni és felhívni a figyelmet arra, hogy a közhangulatban kialakuló vélemény-buborékok milyen károkat tesznek, mennyire dehumanizálnak közösségeket és gátolják meg az együttérzést.”
Arról szólva, hogy nemrégiben többedmagával új független színházi csoportot alapított Loupe Színházi Társulás néven, kifejtette:
“A társulást az Árvák előadásunk sikerén felbuzdulva alapítottuk Lovas Rozival, Lengyel Tamással és Molnár Áronnal, hogy további olyan előadásokat hozunk létre, amelyek korunk Európájának és azon belül Magyarország égető társadalmi problémáit, kibeszéletlen tabutémáit dolgozzák fel, univerzálisan értelmezhető, érzelmileg átélhető, közvetlen módon. Mindezt országosan ismert, tehetségüket, szorgalmukat, szaktudásukat korábban több ízben bizonyított színészekkel tesszük, akiknek széleskörű ismertségük lehetővé teszi, hogy előadásaink kibújjanak a buborékukból és széles közönségréteget mozgassanak meg. Tavaly elkészült az Árvák mellé még egy előadásunk Becsapódás címen, jövőre pedig már négy bemutatót tervezünk. Ezeken dolgozom most.”