Hullan Zsuzsa színművész Barátnők című képe első helyezést nyert a 40. Magyar Sajtófotó pályázaton a mindennapi élet kategóriában!

A 40. Magyar Sajtófotó Pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet küldött be az egyedi kép és sorozat kategóriákban, összesen 5810 képpel – mondták el a pályázat budapesti sajtótájékoztatóján a szervezők, Bánkuti András és Szigeti Tamás.

Mint közölték, a negyvenéves jubileum tiszteletére idén két kiállítás is nyílik: a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításnak a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ad otthont, a pályázat eddigi négy évtizedes történetét felidéző tárlat pedig szabadtéren lesz látható.

A nemzetközi zsűri tagjai idén Szlukovényi Tamás, Donald Weber, Joao Silva, Lois Lammerhuber és Révész Tamás voltak; Lois Lammerhubert betegsége miatt az utolsó fordulóban Szigeti Tamás helyettesítette.

A Mindennapi élet (egyedi) kategória első helyénHullan Zsuzsa (Vígszínház) végzett, a Mindennapi élet (sorozat) kategóriában pedig Bődey János (Telex.hu) munkáját ítélte a zsűri a legjobbnak.

A kérdésre, hogyan kezdődött a szerelem a fényképezéssel, a színésznő egy interjúban elmondta:
„Eleinte én is arra használtam a gépet, mint bárki más; a gyerekeimet, a családot fényképeztem. Aztán a születésnapi, karácsonyi fotók mellett egyre több lett az olyan képkocka, amiken azokat a pillanatokat rögzítettem, amiket valamiért érdekesnek találtam. Néhányat megmutattam a közösségi médiában, és a fotók láttán Fodor János, a Rádió Bézs főszerkesztője azzal az ötlettel állt elő, hogy szervez nekem egy kiállítást. Először meglepődtem és alig akartam elhinni, hogy komolyan gondolja. Aztán amikor megértettem, hogy egyáltalán nem viccel, valóban majd kibújtam a bőrömből, elkezdtem válogatni a fotókat, és április végén megnyílt az első önálló kiállításom. Csodálatos érzés a képeimet egy kiállítóterem falain látni.”

A színművészeten kívül sokminden mással is foglalkozik, ír könyvet, dolgozik rádióban és fotózik. Arról szólva, kapcsolódnak-e ezek a színészi szakmához, felfedezhetők-e rokonszálak, azt felelte:
„A közös kapocs azt hiszem az lehet, hogy kíváncsi ember vagyok. Úgy járok-kelek a világban, hogy állandóan figyelek. Azt gondolom, van képességem észrevenni részleteket, apróságokat, egyáltalán nem feltűnő dolgokat. Gyakran előfordul, hogy egy emléknek, egy képnek aztán hasznát veszem a színészi munkámban, vagy amikor írok, esetleg a rádióműsoromban. A színpadon és az életben is vannak olyan kivételes, ihletett helyzetek, amikor azt érzem, angyal lebeg a fejem fölött. Fényképezőgéppel a kezemben is ezeket keresem. A fotózásban azt tartom a legizgalmasabbnak, hogy egy-egy ilyen elillanó pillanat megörökíthetővé válik. Néha mintha egy kicsit látszana is annak az angyalnak a szárnya a képen.” A teljes interjú itt érhető el.