A karantén alatt gyermekeknek olvasott fel esténként, most A legjobb dolgokon bőgni kell című filmben láthatjuk a mozikban. Huzella Júliát kérdezte a 168 óra.

A teljes interjú a 168 órában olvasható.

Nagyon ragaszkodott a Színművészetihez, ötször felvételizett, mire sikerrel járt. Előtte a Pesti Magyar Színház akadémiájára és a Nemzeti Stúdiójába járt. A kérdésre, miért volt ennyire fontos ez az intézmény, elárulta: „Próbálkoztam több helyen is, Kaposvárra is elmentem egyszer felvételizni, de amíg fel nem vettek az SZFE-re, sehol nem éreztem igazán jól magam.”

A felvetésre, miszerint a hosszabb úthoz talán hozzájárulhatott, hogy nehezen kategorizálható alkat, úgy reagált: „Eleve nem igazán értem ezeket a kategóriákat. Agyas színész, ösztönös színész, alkatok… Én dolgozom egy módon, próbálom magam közelíteni a megformálandó emberhez, ami egyértelműen agymunka. Ez egy szellemi folyamat, eljutni A-ból B-be, ami még a premier után is folytatódik. Imádom azt, amikor egy előadás, egy alakítás évek múlva is változik, új színekkel telik meg, szóval, ha így vesszük, agyas vagyok. De ösztönös is, mert gesztusokból, érzetekből is dolgozom. A fizikai alkatommal, a magasságommal viszont még mindig nehezen tudnak mit kezdeni, volt, ahol azt mondták, túl nyúlánk vagyok, az ő színpaduk meg kicsi, egy filmrendező pedig kijelentette, hogy a Huzella Juli nagyon jó, de olyan magas, hogy dobozt kell rakni az operatőr alá. Nem tudok ezekkel mit kezdeni, hülyeségnek tartom – olyanokkal szeretek együttműködni, akiket ez nem zavar, vagy ne adj” isten, tetszik is nekik.”

Arról is mesélt, miután végzett, sehol nem kínáltak neki szerződést, ráadásul a Katonás gyakorlata alatt teherbe is esett: „Ezzel egy időben Győrben, a Gólem Színházzal és a Tünet Együttessel is játszottam, amit nagyon élveztem, az első lányom születése után pedig már újabb produkció várt. Volt persze olyan pillanat, amikor kicsit elfáradtam abban, hogy mindig új emberekkel kell dolgozni, fejest ugrani, bizonyítani, és úgy éreztem, jó lenne már nem görcsölni azon, hogy megfeleljek. Aztán a gondolattal egy időben érkezett a második lányom, utána pedig azonnal belekerültem egy előadásba. A gyerekek mellett ideális volt, hogy a saját tempómban dolgozhattam, ahogy most, a karantén alatt is új dologba kezdhettünk: ez lett a mesecsatornánk, a Tíztőlmese. Két és fél éve forgattuk A legjobb dolgok… -at, ebbe a változatos életbe a filmezés is belefért. Nagyon jó munkáim vannak.”

A filmben egy harmincas, kisgyermekes színésznőt alakít, aki nagyon szeretne már visszatérni a szakmába:
„Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra (a film rendezője és főszereplője, a szerk.) írták a sztorit a saját témájukról, ebben lett volna egy kis barátnőszerep. Elhívtak a teaserbe, aztán sokat beszélgettünk arról, milyen a kisgyermekes színésznők élete, és ez érdekelni kezdte őket. Így lett komolyabb karakter Sáráé, a színésznőé, akinek az élete szupernek tűnik: gyerek, férj, karrier – tehát a főszereplő, Maja egyfajta ellenpontja -, de neki is megvannak a maga problémái. Ezenkívül nagyon sok improvizáció is került a filmbe, talán ezért is lett ennyire személyes.”

A film egyik központi témája az idő múlása. Arról szólva, ez hogyan érinti, kifejtette: „Akkor kevésbé éreztem ezt, de azóta már többször is láttam a filmet, és megütött, hogy ez az egész mennyire véges. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ő és a szerettei örökké élnek, de elkezdtem megérteni, hogy nem így van, és odafigyelni arra, mit, hogyan csinálok. Változnak a prioritásaim, ez már a gyerekek születésével elkezdődött, de most kifejezetten az elengedésre trenírozom magam. Arra, hogy megszűnjenek azok a kapcsolatok, amik nem építenek, esetleg mérgeznek is, mert fiatal felnőttként ez még belefért, de most már nem. Elkezdett bennem megszületni az igény, hogy értékes, tartalmas kapcsolatokat tartsak fenn és építsek ki, akár új emberekkel is. Tehát különös módon egyszerre lettem nyitottabb és zártabb.”

A teljes interjú a 168 órában olvasható.

168 óra 2021.10.21 – 48,49,50,51. oldal