ifj. Harangozó Gyula táncművész: “Minden megérte”

Harangozó Gyula nevéről a legtöbbünknek az egykori koreográfus vagy fia, a táncművész jut eszébe. Azt kevesen tudják, hogy a világhírű balettművész a színpadot elhagyva a World Trade Center tagjaként sikeres kereskedő, majd sikeres impresszárió lett – számolt be a Kultúra.hu.

A teljes interjú ITT érhető el.

A riporter, Gáti Katalin Teodóra felvetésére, miszerint a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze nem az első díj, amit kapott, de a családi hagyományaik miatt is különleges lehet a számára, ifj. Harangozó Gyula elmondta: “Többet jelent, mint bárki másnak, mert ritkaság az a família, ahol a szülők is az Operaház örökös tagjai. Ez a gyönyörű palota az anyaszínházam.”

Azt is elmesélte, édesapja (id. Harangozó Gyula táncművész, koreográfus – a szerk.) teljes mértékben ellenezte, hogy balett-táncos legyen? “Tudta, hogy egy tízéves gyerekről – hiába veszik fel a Balettintézetbe – nem lehet előre megmondani, milyen táncos lesz. Ezért édesanyám vitt el a felvételire, amely akkor öt vizsgából állt. Több mint háromezren voltunk, húsz gyereket vettek fel, köztük engem. Apám végül beleegyezett, hogy elkezdjem a balett-tanulmányaimat, de azt mondta, ez az én döntésem, csináljam, de csak a diploma vizsgakoncertemet nézi meg, ha eljutok odáig. Sajnos azt már nem érhette meg. Egyszer-egyszer a tánctanulmányaim legelején szerepeltünk együtt a Coppéliában és a Térzenében, akkor látott csak a színpadon. Viszont annak örülök, hogy a kitűnő érettségimet még letehettem elé. Soha nem politizált, nem volt párttag. A harmincas években Európa-szerte fellépett, tanított, koreografált: a milánói Scalában, Londonban… A háború után, amikor kitört a „szabadság”, nem lehetett elhagyni az országot. Apám nehezen viselte ezt a „felszabadulást”, és ennek hangot is adott. Sok problémája származott ebből, bár a világhírű elismertségének köszönhetően bizonyos fokig érinthetetlen volt. Tudta, hogy ha bekerülök a Balettintézetbe, lesz egy lehetőség, amivel ütni tudnak rajta. Így is lett: 14 évesen három szakmai tantárgyból, köztük balettból is megbuktattak. Nem hiszem, hogy annyira tehetségtelen voltam, ha öt évre rá a világ legnevesebb balettakadémiáján, Moszkvában kitűnővel végeztem. (…) Nemhogy felvettek, hanem ugrattak is egy osztályt, így visszanyertem a bukásom által itthon elvesztett évemet.”

ifj. Harangozó Gyulának sikerült bekerülnie abba a táncoselitbe, amelyet tíz-tizenkét férfitáncos alkotott világszerte, akiket folyamatosan hívtak fellépni: “Beismerem, sokszor nem volt egyszerű velem, mert nem kellett szerződésekért kopogtatnom, hanem én válogathattam, ami teljesen más státuszt ad az embernek.”

A kérdésre, mitől volt annyira különleges a színpadi előadásmódja, azt felelte: “Hihetetlenül hajlékony voltam, sokkal magasabbra tudtam emelni a lábam, mint a lányok, és annak ellenére, hogy akinek ilyen adottsága van, általában anatómiai okból nem tud magasra ugrani, ez nálam nem így volt. Annyira hajlékony voltam, hogy ki tudtam bújni hátrafelé a lábaim között, és ennek ellenére nagyon magasakat tudtam ugrani. Ehhez társultak azok a balettos úgynevezett „C elemek”, amelyek egy részét Moszkvában tanultam, a másik részét édesanyámmal – aki az Operaház vezető balettmestere volt – a versenyekre való felkészüléseimen dolgoztam ki. Tudtam, hogy ha valahol gyakorolok, előbb-utóbb minden szem rám szegeződik, és azt is, hogy a színpadon melyik mozdulatomra jön a taps és a bravózás. Élveztem, amit csináltam. (…) Őszinte örömmel tudtam a színpadon lenni, és ez átjött a zenekari árkon keresztül a nézőkhöz is.”

“Kezdetben jobban is izgatott a klasszikus balett, és mire átálltam volna a modernre, 34 évesen abbahagytam a táncot. (…) Sok operációm volt. Négy térd-, két könyök-, két sérvoperációm volt, a sípcsontomból kivágtak egy kockacukornyit stressztörés miatt, és volt két bokaműtétem is. Csoda, hogy járni tudok. Töréseim nem voltak, csupán szakadások. Hihetetlenül jó az izomzatom – ezt sínylették meg az ízületeim. Az orvosaim azt mondták, olyan a testem, mint amikor egy Trabantba Jaguár-motort építenek be. Az ízületeim jóval puhábbak voltak, mint amilyen elképesztő dinamika volt az izomzatomban. Abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy nem tudom az általam elvárt színvonalat teljesíteni. Eljutottam oda, hogy már akkor is fájdalmat éreztem, ha csak ránéztem egy balettrúdra. (…) Sok nehézség volt a pályafutásom alatt, de minden megérte. (…) Volt olyan a kommunizmusban, hogy engem hívtak meg külföldre fellépni, de az Interkoncert mást küldött helyettem. Engem ez nem tönkretett, hanem megerősített. Pozitívan tudtam veszíteni és újra felállni, még az operációim után is” – mesélte a művész.

Arról, hogyan került a színpadról Bécsbe az igazgatói székbe és hogy miként nyitott önálló menedzserirodát ITT olvashat.