A kolozsvári színház Ifjú barbárok című előadása a Fesztivál Akadémia Budapest összművészeti programsorozatában vendégeskedett Budapesten. A produkciót beszélgetés követte, amelyen a rendező, ifj. Vidnyánszky Attila mesélt arról, hogy Bartók vívódásai összecsengenek a saját kérdéseivel, kétségeivel, és hogy az idegbajjal küzdő színházi szakmára bizony ráférne egy kis „táncházas” mentalitás. Seres Gerda írására hívjuk fel a figyelmet, ami a Kultúra.hu oldalán jelent meg.

Az Ifjú barbárok nem az első életrajzi ihletésű produkció, amelyet Vecsei H. Miklóssal közösen hoznak létre.

„Nem célunk Bartók és Kodály életét elmesélni, lehetetlen volna, egyáltalán nem célunk történetet mesélni vagy zenés darabot írni. Valójában céltalan, nem halad sehová, nem találtunk üzenetet vagy mondanivalót, nem lesznek főszereplők és tanulság sem lesz a végén, igyekszünk minél kevesebbet beszélni. Visszhangokat kerestünk, amik ma ugyanúgy szólhatnak, mint száz évvel ezelőtt” – áll az előadás ajánlójában.

„Nagyon felszínes tudásom volt Kodályról, aztán ahogy elkezdtünk az anyaggal kicsit előrébb haladni, rájöttem, hogy Bartók számomra sokkal izgalmasabb. (…)

„Bartók hite abban, hogy egységet kell teremteni, számomra példaértékű. Ha csak egy százalékban is tudok hozzá közeledni, akkor már megérte ez a találkozás és a közös munka, amely során kiderült, hogy bár a táncosok, zenészek, színészek egészen különbözőféleképpen gondolkodó emberek, mégis tudnak egy irányba haladni. Nekem a bartóki elképzelés iránytű lett” – mondta ifj. Vidnyánszky Attila, aki azt is kifejtette, hogy a darabra erősen hatott Berecz István koreográfus.

„Elvitt minket táncházakba, és láttam, hogy egy-egy előadás után a táncosok összeölelkezve nótáznak, táncolnak még hajnalig, a saját örömükre. A színészek nem mennének bele abba, hogy akkor még előadás után eljátsszanak valamit, mert ha összement a függöny, vége. Istvánék közegében viszont azt láttam, hogy nekik ez egy életvitel. Az az érzésem, hogy ez az életvitel – bár kicsit talán túlzás ezt mondani – megváltaná a mi feszült és állandó idegbajban lévő színházi szakmánkat. Éppen azt nem kéne elfelejteni, amiről Bartók folyamatosan beszélt, hogy a kultúránk közös – mindannyian ehhez tartozunk, ebből táplálkozunk” – szögezte le ifj. Vidnyánszky Attila.