A világ legközvetlenebb embere. Egyenesen a Szomszédok című televíziós sorozat taxisofőrjétől tanulta az udvariasságot és a szerénységet. Zenthe Ferenccel, az egykori színészóriással együtt vallja: a hosszú élet titka, hogy meg kell tanulni örülni az élet apró szépségeinek. Ifj. Zenthe Ferenccel az édesapjáról beszélgetett a Nők Lapjában Koronczay Lilla.

A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.
Nők Lapja 2023.07.05 – 18,19,20,21. oldal

A felvetésre, miszerint ahogy telnek az évek, egyre jobban hasonlít az édesapjához, Ifj. Zenthe Ferenc elmondta:
„Szokták mondani, igen. És én büszke vagyok rá. Sokan felismernek, odajönnek, „ugye, maga az?”, és hosszan áradoznak édesapám legemlékezetesebb szerepeiről, A Tenkes kapitányáról meg Taki bácsiról a Szomszédok című tévésorozatból. Ha vacsorázunk egy étteremben a feleségemmel, ez nagyjából húsz percet jelent, de én egyáltalán nem bánom – hacsak nem vagyok farkaséhes. (Mosolyog.)”

Ifj. Zenthe Ferenc azt is hozzátette, soha nem kellett megküzdenie édesapja árnyékával, hiszen nem lett színész, úgy érzi, szerencsésebb utat járt be mérnökként, de gyerekként még megfordult a fejében, hogy erre a pályára lép. Arról szólva, mi jött közbe, elárulta:
„A szokásos. Kaptam egy-két „pofont”. 14 évesen a Tüskevárban én lettem volna Bütyök, Tutajos barátja, már ki is választottak, aztán mégis a dramaturg fia kapta meg a szerepet. Ugyanez előfordult velem húszévesen, már amatőr színész koromban is. Az aztán végleg elvette a kedvem az egésztől. Bár addig még akadt egy apró közjáték. Anyám nagyon szerette volna, hogy színész legyek, és már harmadéves voltam a műszaki egyetemen, amikor titokban megkérte Ádám Ottót, a Madách Színház akkori igazgatóját, hogy vegyen át a színművészetire. Ő behívatott, és felajánlotta, hogy csatlakozhatok a most induló osztályához, nem kell felvételiznem se. Rohantam haza, és leültem anyámmal szemben: „Mit tegyek?” Mire anyám kicsit tétovázva: „Kisfiam, harmadéves vagy, már csak két év, és diploma lesz a kezedben. Nézd meg a Latinovits Zolit, diplomás építész! Mérnökként még lehetsz színész, de fordítva soha.” Nem értettem, szerintem közben beszéltek apámmal. Úgyhogy maradtam a műszakin, ahol hamar betekinthettem a valóságba. A pedagógusszakma – anyám tanár volt – és a színészi is zárt világ, mérnökként jobban kinyílik az ember számára az élet.”

10 éve azonban csatlakozott az Öregmalom Színtársulathoz, akikkel idén egy Molnár Ferenc-darab ősbemutatójára készültek, amikor a rendező, Entz Laci elhunyt, még nem látják, lesz-e folytatás.

Arról is szó esett, elvitte-e magával néha Zenthe Ferenc:
„Egyszer talán, de akkor egész nyáron vele maradtam a forgatáson, mert anyu, életében először, megengedte magának, hogy meglátogassa egy külföldre szakadt barátnőjét. Előzőleg volt egy kis vita, hogy apu elvállaljon-e nyárra egy ifjúsági tévésorozatot. Ez volt A Tenkes kapitánya. Nem sok kedve volt hozzá, nyaralni szerettünk volna Balatonszepezden, a telkünkön, ahogy minden nyáron, de Fejér Tamás rendező addig győzködte, hogy remek helyszíneket találtak – Nagyvázsony, Etyek, Siklós -, nem tudnak ugyan sokat fizetni, de ott lesz Szabó Gyula, Krencsey Marianne, kecsegtető a stáblista, hogy apám végül elvállalta Eke Máté szerepét. Anyám is biztatta: legalább pénz áll a házhoz, Ferenc, igazán ránk fér, a siklósi várban meg jól ellesz a gyerek! Tízéves voltam. Hiába mérgelődött Sík Igor operatőr, apu jóbarátja az orosz akcentusával, hogy „Apa, te hülye vagy? Hát ilyenkor nyaralni kell! Most mit csinálok egyedül Szepezden?” Minden nyáron velünk sátorozott ugyanis. Apám azonban tartotta a szavát. Akkor persze még senki nem tudta, mekkora siker lesz a tévésorozat.”

A beszélgetésből az is kiderült, Zenthe Ferenc végtelenül szerény ember volt: „Nem is értette azt a sok díjat, amit élete során kapott. A Jászai Mari-díjra még büszke volt, az Érdemes Művészt megkönnyezte, de a Kossuth-díj átvételekor csak rázta a fejét, nem értette. Ez már túl volt az ő szemhatárán, soha nem remélte, hogy ekkora ember lesz belőle. Amikor a nemzet színészévé választották, csak mosolygott a bajusza alatt, végre nem lesznek többé anyagi gondjai. Nem tulajdonított a díjaknak nagy jelentőséget. Engem is mindig arra tanított, hogy meg kell elégedni az élet apró örömeivel, ez a hosszú élet titka. Az elégedetlenség csak megrontja az ember lelkét. Ezt, már így megvénülve, én is csak alátámaszthatom. Apám mindig tudta, mi a helyes. Csak rám emelte a tekintetét, és én azonnal értettem belőle.”

ifj. Zenthe Ferenc arról is beszélt, hogy élte meg az édesapja halálát 2006-ban: „Mindketten tudtuk, hogy már csak órái, percei lehetnek hátra, én az ágya mellett ültem a kórházban, és kétségbeesve megkérdeztem tőle: „Apu, mi az, amit még tudnom kell?” „Mindent tudsz” – felelte. Akkor nőttem fel. De máig apu az őrangyalom.”

A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.
Nők Lapja 2023.07.05 – 18,19,20,21. oldal