Kisvárdán született; középiskolai tanulmányait a debreceni Ady Endre Gimnáziumban végezte; érettségi után a Földessy Margit Drámastúdióban majd a Pesti Magyar Színiakadémián tanult; 2015-2020. között pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója színházrendező, fizikai színházi koreográfus-rendező szakirányon, Horváth Csaba osztályában. 2020-tól tagja a  Móricz Zsigmond Színháznak.

Ténai Petra színművész életének főbb állomásai ezek, akit már jól ismerhetnek (s nem csak) a nyíregyháziak, hiszen filmsorozatokban is feltűnt, és más színházi formációkban is megmutatta tehetségét.Kováts Dénes interjúja.

Hogyan kerültél Nyíregyházára? 

A Horváth Illés művészeti vezetővel való nagyon régi, a Pesti Magyar Színházban kezdődött ismeretségünkből adódik, ahol egy évig akadémista voltam, de szegről-végről később is tartottuk a kapcsolatot. Megnézte az egyetemen a Mester és Margarita előadásunkat, majd a diplomám megszerzése után beszéltünk róla, hogy lenne egy-két lehetőség a Móricz Zsigmond Színházban. Aztán itt ragadtam, pontosabban nem ragadtam, mert örömmel vagyok Nyíregyházán.

A színházrendező, fizikai színházi koreográfus-rendező szakirány nagyon érdekesen, majdhogynem misztikusan hangzik. Mit takar tulajdonképpen?

Valóban, többen is felkapják rá a fejüket, talán azért, mert ez a szak mindenkinek kicsit érthetetlen mumus. Sokan úgy gondolják, hogy talán nem elég tematikus, mert túl sok mindent tanulunk így az energia és a valami felé való fókuszáltság elmorzsolódik közben. Csaba táncosként kezdte, később lett rendező. Mára a sikerei vitathatatlanok. Remélem valahol majd a szakkal kapcsolatban is ez bizonyosodik be. Én azt tapasztalom, hogy nagy előny volt ebbe az osztályba járni, nem szenvedtem hiányt semmiben és „senkiben” sokfelől értek impulzusok, hiszen kurzust tartott nekünk (mások mellett) Zsótér Sándor, Keresztes Tamás, Székely Gábor, Ascher Tamás, sőt Peter Brook is! 

Mi sok mindenből kaptunk ízelítőt, s az évek során kiderült, kinek mihez van kvalitása, miben bizonyul jobbnak, tehetségesebbnek. Úgy látom, ki-ki megtalálta a helyét az osztályunkból: van, aki rendez, nagy sikerrel; más koreografál, s van, aki színészként dolgozik. Musicalek szereplőjeként például iszonyatos előny, s ezt itt, Nyíregyházán is tapasztalom, milyen sokat jelent az, hogy tanultam színpadi mozgást, énekelni, s ugyanúgy színészmesterséget is. Ez a fajta oktatás Magyarországon számít mumusnak, a nyugati iskolákban nem különleges, hanem természetes dolog.

Színész lettél. A rendezés – amit az egyetemen tanultál és kipróbáltál – kevésbé érdekel? 

Valóban rendezgettem az egyetemen, és bízom benne, talán nem is rosszul. Bár a tanáraim ezt olvasván lehet, hogy épp csóválják a fejüket. De munka közben többnyire azt éreztem, hogy: jajj, de szívesen eljátszanám inkább ezt vagy azt a szerepet, a színészet mindig jobban vonzott. Kaptam is lehetőséget bőven. Az egyetemi évek alatt a tanáraim és az osztálytársaim is foglalkoztattak.

A Móricz Zsigmond Színházban játszottál gyerekdarabban (A púpos lovacska), zenés előadásokban, mint az Édes Charity és a Funny Girl, de az Idétlen időkig is ide sorolható. A Legénybúcsú vígjáték, az Augusztus Oklahomában pedig egy egészen komoly mondanivalójú dráma, amiben a több egyenrangú főszerep egyike a tiéd, így megmutathattad drámai énedet is. Hogyan tekintesz vissza eddigi nyíregyházi szerepeidre?

Azt gondolom, nekem igazából most kezdődik itt, és amúgy is a színész-életem a saját szemléletemben. Ugyan eddig is fejlődtem a nekem szánt darabokban – bár ami ezekhez kellett, alapjaiban megvolt bennem az egyetemről hozott előéletemből –, eddig kevéssé kellett a határaimat feszegetni. Az Augusztus Oklahomában és a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amit nemrégen kezdtünk próbálni, már kihívást jelentenek a mostani Petrának. Az egyetem óta eltelt két év alatt rengeteget változtam, sokszor nem is ismerek magamra, mert előfordul, hogy azt gondolom egy szerep jellemvonásairól, hogy hiányoznak belőlem és ezért igazán nehéz feladat lesz a karakter megformálása, aztán kiderül, hogy talán nem ismerem magam eléggé… Ezek jó találkozások önmagammal. Ismerkedünk.

Az Idétlen időkigben jópofa, laza, vidám lány voltál.

Lehet, hogy lazának tűnik, de iszonyatosan megterhelő ennyit „bohóckodni”; nehezebb, mint eljátszani mondjuk egy drámai jelenetet. A női drámázás nagy mestere vagyok az életben, talán ezért… Végig vidámnak lenni, nem engedni a kiegyensúlyozottságból – nekem nagyon nehéz feladat. Csodás, ha tényleg vannak ilyen emberek.

A Legénybúcsú jó csaja?

Egyáltalán nem tudok vele azonosulni. Azért jelentett számomra kihívást Candy, a tündöklő fiatal sztár megformálása, mert semmiben sem azonos velem. Persze nyilvánvalóan hízelgő hogy igy látnak, de fölöttébb zavarban vagyok tőle. Igazából inkább technikai feladat ez a szerep. 

Ezek szerint nem a magamutogató (színész)nőtípus vagy?

Nem! Határozottan nem! Nyilván szeretnem kell magam ebben a szakmában, de szeretném hinni, hogy nem csak a külsőségekkel hívhatom fel magamra a figyelmet. Naiv lennék?

Beszéljünk az Augusztus Oklahomábanról, mert ez az évad egyik legerősebb előadása. Témáját és színpadra állítását illetően is. Szinte lehetetlen, hogy a színházból távozóban vagy otthon a néző ne gondolja végig, s ne vetítse ki önnön környezetére a látottakat! 

A helyzetem elég speciális volt, mert később léptem be a próbafolyamatba, így csak két hetem maradt rá. Egészen különleges a csapat, mindenkinek iszonyatosan szívügye ez az előadás. Való igaz, hogy – talán Szabó Mártát kivéve, aki csodálatos partner és színésznő – nincsenek benne igazán főszerepek, mindannyiunknak meg kellett találnia a saját különlegességét, és meg kellett tanulnunk főszereplővé tenni magunkat a jeleneteinkben. Persze a rendező, Szikszai Rémusz segítségével. Mindenki komolyan vette a munkát. Érezhető volt, mennyire fontos valamennyiünk számára, hogy a másik is jó legyen benne. Egyet értek veled abban, hogy abszolút hazavivős színdarab, van miről beszélni utána. Egy ismerősöm mesélte, hogy összevesztek a férjével a színházba indulás előtt, és amikor hazament, otthon bocsánatot kért… Remélem sok bocsánatkérés születik a darab okán!

Bár időnként szabadszájú a szereplők beszédstílusa, mégsem zavaró, mert az adott helyzetekben, érzelem-áradásban a hétköznapi ember is így fogalmaz. Van erről visszajelzésetek?

Diákbérletben is ment ez az előadás, kicsit tartottunk tőle, mert korábbi más darabban tapasztaltak szerint a szexuális tartalmú szövegek, dalok vagy a csúnya beszéd vehemensen indulatokat váltottak ki a kisérő tanárokból. Ezúttal viszont inkább azt érzékeltük, hogy a középiskolások talán még jobban együtt élnek a történettel, mint a felnőtt bérletesek. Azt érzem, a diákoknak is fontos lehet ez az előadás, mert tud olyan dolgokat mutatni a most felnövekvő generációnak, hogy mit ne tegyenek és mit igen, illetve miként lehetne másképp. Ebben segít ez a darab.

Jó estét nyár, jó estét szerelem. Te vagy az egyik plakátarc, a másik a férfi főszereplő Tar Dániel. Elkezdődött a próbafolyamat, kíváncsi vagyok az első benyomásaidra. 

Azt gondolom, hogy egy igazán nagy szerelem csak végzetes lehet. Hát ebben a darabban igazán az! Ezzel az életérzéssel kérdőjel nélkül tudok azonosulni. Ezer sérülésem igazolja ezt. Egy férfi életében különböző rangú női szerepek vannak. Mindegyik fontos, mindegyik inspirálja a férfit, de máshogyan. Azt tapasztalom, hogy a férfiak szomjazzák azt, hogy vadásszá tegye őket egy nő. Amíg egyszer csak egy nő nem vadássza le őket. Az meglepő. és elsöprő horderejű tud lenni. Akárcsak ebben a darabban. Viktor, a főszereplő életében a végzetest testesítem meg én. Zsuzsanna megformálása abból a szempontból különleges számomra, hogy ebben a nőben van egy nagy adag simlisség, ami belőlem sokszor hiányzik, vagy talán nem merek vele szembenézni. Azért is izgalmas ez a szerep, mert nem csak egy női sorsot és a vele járó szenvedést kell megmutatni, hanem egy másik élet reményét is, ami lelepleződik – majd véget ér az életével együtt. 

A filmet láttam és imádtam. Nagyon jó volna, ha fiú lennék, mert szívesen eljátszanám Viktor szerepét! Viktor nem tud felnőni, talán van benne egy kis anyakomplexus, mert egészen fura, nem testiségen alapuló kapcsolat fűzi a nőkhöz… Iszonyatosan izgalmas, hogy a benne lévő megbántottság miként juttatja el odáig, hogy ölni is képes legyen. 

Bár a történet régi, de nem poros. Arról is szól: hogyan ismerkednek a fiatalok, s mennyire másképp kezeljük azokat, akik egzisztenciálisan nem tehetősek, hiszen akinek nincs pénze, kevésbé tud érvényesülni a mai világban is. Talán sok elemében magukra vagy ismerőseikre ismernek majd a nézők. A Presser Gábor alkotta zenei világ kitűnő, az ő engedélyével kicsit átdolgozta Zságer-Varga Ákos. Nagyon jók a dalok, de nem musical jellegűek, inkább picit prozódikusabbak, így talán tovább lökik majd a néző figyelmét egy-egy jelenet után. Szerintem nagyon jó előadás lesz, szeretni fogják. 

Beszéljünk kicsit a „kirándulásaidról”, hiszen más társulásokkal is dolgozol, filmekben is feltűnsz. A Soltis Lajos Színház és Szentendrei Teátrum és Nyár előadásában, Sardar Tagirovsky rendezésében egy különleges Három nővér feldolgozásban játszottad Mása szerepét, a Trojka Színházi Társulás Cseresznyéskertjében Várja szerepe lett a tiéd. Mesélj ezekről!

A 3Nővér nagyon intenzív és erőt próbáló próbafolyamat volt, mert Sardar teljesen átdolgozta a darabot, azt éreztem, inkább Andrejről szólt a történet, s így egészen más megvilágítást kapott. Mása szerepe ugyanakkor önazonos, nagyon szerettem: nagy drámázások, sírás – legyen minden szörnyű, ugyanakkor pár percig csodálatos is, és ezért áldozzunk fel mindent.

A Cseresznyéskert szerepátvétel, Nagy Dóra gyermekvállalása miatt vettem át, nagyon jó találkozás volt számomra az egész csapattal, Szávay Viktóriától iszonyatosan sokat tanultam. Különlegessége, hogy ez lakásszínházi előadás, egy óriási nappaliban zajlik a történet. Olyan mintha filmet forgatnánk, annyira közel ül a néző, hogy minden reakciót lát, ráadásul végig a színen vagyunk. A koncepció az, hogy minden előadásra úgy tekintünk, mintha próba volna, mindig hozni kell valami mást. Előfordult, hogy kétszer egymás után ugyanúgy mondtam el a monológot, mire a rendező, Soós Attila azt mondta: köszöni szépen, ezt már unja, valami mást szeretne. Ezáltal tovább gondolkodásra késztet, aminek igyekszem megfelelni.

Ez kényszer vagy elvárás?

Is-is, attól függ, kivel dolgozik az ember. 

A megfelelni vágyás béklyóz vagy feldob?

Tálalás kérdése. Én dolgozni szeretek, az nem segít, ha az asztalra csapnak, presszionálnak. Ilyenkor ugyanis felvetődik bennem, hogy miért gondolják azt, hogy én nem akarom jól megcsinálni az adott jelenetet. Rám jobban hat, ha rávezetnek valamire, mintha nyomás alá helyeznek. Ha kapok valamilyen intuíciót, érzelmi kiindulópontot, akkor előbb-utóbb el fogok indulni azon az úton. Én általában nem a premierre vagyok kész, kell még hozzá néhány előadás, mire személyesebbé teszem a mondataimat.

Szerepeltél tévéfilmekben, sorozatokban, mint például a Sohavégetnemérős, a Drága örökösök, a Doktor Balaton, moziban is fel-feltűntél kisebb szerepekben, így a Lélekparkot sem hagyhatjuk ki. Tetszik a filmezés?

Őrületesen. Lehet, meg fognak érte kövezni, de nekem valahogy otthonosabb filmezni, mint színházban lenni, de nem azért mert jobban szeretem az egyiket, mint a másikat. A filmezés egyszerűen természetesebben jön. Már amennyiszer ezt eddig megtapasztalhattam. Ott például soha nem izgulok, ami nagyon fura, mert a színházi előadások előtt szinte összeesek a félelemtől. Amikor felmegyek a színpadra, szerencsére ez elmúlik. De a lényeg, hogy rengeteget dolgozzak. Ha színház, ha film.

Az az igazság, hogy ha jó helyen vagyok, nekem akkor is kell még valami – iszonyatos a munkamániám. Ha csak egy dologgal foglalkozom, bepánikolok és beleszomorodom, hogy most miért csak egy helyen kellek.

Szerző: Kováts Dénes

Köszönet Kováts Dénesnek!