Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Így tekinthetők meg az elmaradt előadások Szatmárnémetiben

    2020. szeptember 11., péntek 16:01

    A társulat bérletesei előregisztrációval nézhetik meg az Északi Színház termében tartott szeptember 18-i bemutatót.

    A 2020. első hónapjaiban Romániát is elérő koronavírus-járvány igencsak felforgatta a színházi életet is. Előadások, bemutatók maradtak el az egész országban, jó időre a társulatokat is „kiköltöztették” a zárt térben található színpadjaikról. 

    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata esetében fokozottan gondot okozott az előadások elmaradása, ugyanis a társulat az országban legnépesebb bérletes közönségével rendelkezik.

    A bérletben szereplő Az ügynök halála című előadás a járványügyi intézkedések miatt csak egy online közvetített főpróbáig juthatott el, több, a bérletben választottként szereplő előadást pedig nem is sikerült lejátszani. 

    A Harag György Társulat viszont nem hagyja cserben a hűséges nézőit: addig ugyanis nem hirdetnek új bérletet, míg a tartozásként számon tartott bérletes előadásokat nem „törlesztik” a közönség irányába. A bérletekben szereplő produkciók közül azonban sok esetben nem megoldható az előadás lejátszása külföldről vagy belföldről érkező vendégelőadások, vagy vendégművészek miatt. 

    Ezért a Harag György Társulat vezetősége úgy döntött, hogy a bérletes közönségnek lehetőséget teremtenek a már futó, vagy újonnan bemutatott előadások megtekintésére. A bérlet felmutatásával lehet bejutni az előadásokra, a belépéskor pedig a személyzet lehúz egyet a még nem látottak listájáról. Ám az előadások megtekintéséhez előregisztráció szükséges, ugyanis a színházteremben a járványügyi előírások miatt csak a helyek harmadára ülhet közönség.

    Az első ilyen produkció a Székely Csaba egyelvonásosaiból összeállított A 0. kilométerkőnél című előadás lesz, melyet Ándi Gherghe rendezett Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat színészeivel. A produkció színpadi bemutatója szeptember 18-án 19 órától lesz az Északi Színházban.

    A társulat bérletesei tehát szeptember 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat a szervezes.harag@gmail.com-osemailcímen, a 0261-712-106 telefonszámon, vagy személyesen az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában, és ennek alapján megtekinthetik az új előadás bemutatóját. Szeptember 15-től kezdődően a szabadon maradt helyeket a társulat jegyárusításban fogja értékesíteni.  

    A további előadások esetében is hasonló lesz a helyzet: a bérletesek előregisztrálhatnak a havi műsorban szereplő produkciókra, a szabadon maradt helyekre pedig néhány nappal az előadás előtt jegyet válthatnak az érdeklődők.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram