Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Így zajlott a Nyílt Fórum Szentendrén avagy felolvasószínház a javából

    2020. augusztus 18., kedd 06:14

    A Színházi Dramaturgok Céhe idén 35. alkalommal rendezi meg a Nyílt Fórumot. Az elmúlt napokban O. Horváth Sári, Tóth Réka Ágnes és Dóka Péter drámáit olvasták fel. Elérhető mindhárom felolvasó est élő közvetítése.

    Augusztus 10-én Molnár T. Eszter A zsúr című darabját mutatták be a Szentendrei Teátrumban, Novák Eszter rendezésében.

    Bucskiék kisebbik lányának születésnapi zsúrján a háziasszony, Márta a nappaliban fogadja a szülőket. Sorban megérkezik egy elhagyott feleség és az őt elhagyó férj, egy feltörekvő középvezető, egy karrierista anya, és a nagylelkű házigazda, végül beront egy hívatlan vendég, és ami egy átlagosan kínos délutának indult, valami egészen másba fordul át. Mialatt a szereplők egymással és a múltból előkerülő titkokkal küzdenek, Budapesten elszabadul az etikai alapokra épülő terror, és egyértelművé válik, hogy ebből a nappaliból senki sem távozhat ugyanúgy, ahogyan érkezett.

    Molnár T. Eszter mentora Tóth Miklós volt. Az előadás dramaturgja Adorján Beáta, produkciós vezetője Szokolai Brigitta, rendezője Novák Eszter. A produkcióban közreműködött Edelényi Vivien, Fáncsik Roland , Hajdu Imelda, Herczeg Tamás, Kulcsár Viktória, Medgyesi Lilla, Perczel Frigyes, Takács Dániel, Újhelyi Kinga, Wessely Zsófia. A felolvasást követő beszélgetésen Závada Pál vett részt.

    Augusztus 12-én O. Horváth Sári Hiszitek mit nem című drámáját olvasták fel Szikszai Rémusz rendezésében.
    „Testvérek, szerelmek, barátok. 7 szereplő, akik a vallás, a hit, az objektív és szubjektív valóságképek- és síkok által lépnek kapcsolatba egymással és az élettel. Három férfi és három nő, akiket az Ego nevű szereplő kapcsol össze, miközben természetesen a figurák egymással is találkoznak, egymásra is hatással vannak, és az egymásnak kimondott és ki nem mondott szavak és gondolatok mentén próbálnak boldogulni, értelmet adni és kapni az életüknek, az életüktől.”

    O. Horváth Sári dramaturg-mentora Orbán Eszter volt. Ego szerepében Herczeg Adrienn, mellette Nagy Norbert, Keresztény Tamás, Urbán Tibor, Dobra Mara, Kónya Merlin Renáta és Szilágyi Kata olvasott fel. A felolvasást követő beszélgetésen Németh Gábor vett részt.

    A Papageno élő adása a felolvasó estről:

    Augusztus 13-án Tóth Réka Ágnes Ez című darabját olvasták fel Gáspár Ildikó rendezésében.

    „Ez egy monodráma. Aki beszél, az én vagyok. Aki hallgat, az is. Kulcsszavak: felnövéstörténet, kapunyitási pánik, családi traumák, a feldolgozhatatlanság és a feldolgozottság mértéke. Az egység, ami lehetne most valaki más. Szünetek. Újabb kulcsszavak: gumicukor.

    A darab egyetlen hosszú monológ, amelyben egy fiatal felnőtt a kapunyitási nehézségeiről, a családi traumákkal való megküzdésről és az anya-lány kapcsolatáról beszél. A gyerekként eltitkolt süteményről, a János vitézről, amit az általánosban rendezett, a naplójáról, akit karácsonykor felköszöntött. A magányról, ami nem hiányokból fakad. Kapcsolatokról, amiket nem irányíthat, kapcsolódásairól, amiket szeretne megfogalmazni. Mikor leszel felnőtt: amikor elveszítesz vagy amikor megtalálsz valamit?”

    Tóth Réka Ágnes mentora Egressy Zoltán volt. Az előadás dramaturgja Szokolai Brigitta, zeneszerzője Matisz Flóra Lili. A produkció szereplői Für Anikó, Horkai Barnabás, Kurta Niké, Mácsai Pál, Pallagi Melitta. A felolvasást követő beszélgetésen Závada Péter vesz részt.

    A Papageno élő közvetítése itt érhető el.

    Augusztus 14-én Dóka Péter Polimax, avagy a Kockaróka visszatér című drámájának felolvasását Forgács Péter rendezte.

    „Egy öreg sármőr, akit dobott a felesége egy törpéért. Egy néni, aki sosem gyújtja fel a villanyt. Egy bajuszrajongó nő, egy mindenkire irigy, félbemaradt művész, és a nagyfőnök, akit évek óta nem látott senki. Tőlük függ a Polimax játékgyár jövője. De kik ők egyáltalán? Szerethető őrültek vagy ravasz gyilkosok? Ezt akarja megtudni Szofi, aki eltűnt nővére után nyomoz – s közben a gyár ontja a játékokat, a vén falak beszélnek, a padláson meztelen lányok táncolnak, a pincében valaki selejtes műanyag babákkal játszik.”

    A Papageno élő adása a felolvasó estről:

    Dóka Péter dramaturg-mentora Blastik Noémi volt. A közreműködő művészek: Hegedűs D. Géza, Hajduk Károly, Nagy Katica, Szalontay Tünde, Szabó Márta. A felolvasást követő beszélgetésen Bollók Csaba vett részt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram