Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    II. János Pál pápa művéből készül produkció Tóth Ildikóval és Gáspár Sándorral

    2021. március 29., hétfő 13:41

    Nagyszombaton egy igazi különlegességet láthat az online közönség az Opera jóvoltából. Karol Józef Wojtyła, azaz a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja – Elmélkedés a házasság szentségéről című művének készülő produkciójába tekinthetnek bele az érdeklődők a Facebookon és az Origón is 2021. április 3-án, 19 órától április 5-én éjfélig.

    Karol Józef Wojtyła komoly irodalmi munkák szerzője is volt, valamint erősen kötődött a színház világához. Egyetemi évei alatt irodalmi esteket szervezett, több színjátszó társulatnak tagja, vezetője volt.

    Az aranyműves boltja című, 1960-as verses dialógusának középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába. A filozofikus szöveg a párok történetének bemutatásán keresztül járja körül a szeretet és a házasság szentségének témáját.

    A három idősíkon játszódó mű egymásba fonódó monológokon keresztül adja ki három pár történetét, rajtuk keresztül beszél az emberi kapcsolatok sokféleségéről és változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságáról.

    Az Opera előadásában a Wojtyłával barátságot ápoló, mindig különleges hangzásvilágot létrehozó, a közelmúltban meghalt kortárs lengyel zeneszerzőt, Krzysztof Pendereckit művei kísérik a prózai színészek játékát.

    Szereplők: Tóth Ildikó, Gáspár Sándor, Kovács Tamás, Varga Gabriella, Ballér Bianka
    Közreműködik: Dimcevski Alexandre (I. hegedű), Dóczi Áron (II. hegedű), Kondor Péter (brácsa), Balog Endre (gordonka)
    Felvételről közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor)
    Magyar szöveg: Balássy Péter
    Zenei vezető: Dobszay Péter
    Rendezőasszisztens: Magyar Orsolya
    Rendező, látványtervező: Szikora János

    Az előadás ingyenesen elérhető 2021. 04. 03. 19:00-től 2021. 04. 05. éjfélig az Operaház Facebookoldalán és az Origo.hu oldalon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram