Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Illúziók – Havi Dráma SzatmárON, élőben a Facebookon

    2020. november 6., péntek 12:17

    A járványügyi intézkedések miatt nem lehet színházi előadásokat tartani, így a Havi Dráma SzatmárON felolvasószínházi sorozat legfrissebb darabja online, a Havi Dráma SzatmárOn Facebook-oldalon és természetesen a Harag György Társulat Facebook-oldalán élőben lesz látható november 7-én, szombaton 19 órától.

    A műsoron IvanViripajev illúziók című darabja szerepel Frumen Gergő, a társulat színészének a rendezésében. 

    „Négy hang, négy kiváló színész, és egy szerelmi történet. Több szerelmi történet. És humor. És élet és halál, természetesen. Viripajev igazi mesélő. Én is ezért választottam ezt a szöveget, mert mostanában úgy érzem, hogy egyre inkább ezt kérjük a színháztól, hogy meséljen nekünk, másokról, magunkról – ezt már ki-ki döntse el maga –, de a lényeg, hogy talán a körülmények ellenére is utazhatunk egy kicsit, együtt, a közönséggel. Annyit azért elárulok, hogy, reményeink szerint, ahogy a való életben is, lehet majd kacagni, sírni, fellélegezni, vagy éppen felkiáltani magunkban, hogy: azt az ebugattát, erre aztán nem gondoltam volna! – mondja Frumen Gergő, aki az elmúlt időszakban a Cselédek és a Vasvonó című előadásokat jegyezte rendezőként.

    Viripajev rendkívül érzékeny, modern szerző, aki úgy képes mai hangon szólni, hogy közben az emberi lélek kortalan dicsőségét élteti. Illúziók című drámájában csodás hősöket kelt életre, akik kimondott és ki nem mondott igazságok, rút és gyönyörű hazugságok között táncolnak – téren és időn át. De figyelem, a nézőnek és a szereplőknek is résen kell lennie, hiszen, ahogy az életben, itt is csak abban lehetünk biztosak, hogy semmi sem biztos. (Vagy mégis?) – írja az előadás szinopszisa.

    A produkció szereplői Varga Sándor, Kovács Nikolett, Moldován Blanka és Diószegi Attila. A felolvasószínházi előadás 14 éven aluli nézőinknek nem ajánlott.

    A társulat színésznője, Keresztes Ágnes kezdeményezésére indult három évvel ezelőtt, a marosvásárhelyi HD szatmári testvérprogramjaként, a LÁTÓval és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel partnerségben. A negyedik évadot indító Illúziókon túl több előadás is szerepel a felolvasószínházi évadtervben, melyeket már – remélhetőleg – élőben is lehet majd követni a Havi Dráma megszokott színhelyein. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram