„Meghalt Vörös Ferenc. Fecó. A Baltazár Színház tagja. Most már örökös tag. A kezdetektől velünk volt. Leírhatatlan a fájdalmunk. Alább Puskás Panni írását olvashatjátok, aki az utóbbi években a színházunk sajtósa volt — és ennél persze sokkal több is” – közölte Facebook oldalán a Baltazár Színház. Mi is köszönjük az írást Panninak!

Nagy színészeknek jár a nekrológ, és Vörös Ferenc, aki tegnap itt hagyott minket, egy volt Magyarország nagy színészei közül. Képes volt arra, amire csak kevesen: huszonnégy éves színészi pályája alatt újra és újra átlépte önmaga határait.

Fecó 1998-ban kezdett dolgozni a Baltazár Színháznál, és szerepelt a társulat összes produkciójában, így láthatta őt a közönség prózai szerepben, táncszínházi előadásban, zenés színházi előadásban, gyerek- és ifjúsági előadásban, cirkuszi előadásban vagy utcaszínházi előadásban.

Ahogy megismertem Fecót, úgy egyre világosabb lett számomra, hogy milyen összetett karakter, hogy személyiségében mennyi az izgalmas ellentmondás. A színpadon például hol clownnak, hol tragikus figurának láttam. Mindkettőben jó volt. Szeretett nevetni és viccelni, és imádta, ha nevet a közönség.

Ilyen volt A világot tartó oszlopok című előadás rendőr szerepében is, ahol partnerével, Keresztes Sándorral a teljes őrületig vitték Vörös István drámájának legabszurdabb figuráit. De örök színházi emlék marad számomra az is, amikor először láttam a Pitypang/Por című kétrészes Baltazár-előadást, amelynek első részében Fecó az Anna örök című verset, majd a második részben a Juhász Gyula-vers Vörös István által készített átiratát mondta el, amely egy idős ember demenciájáról szól.

Letaglózott az első és a második rész is.

Az elsőnél úgy éreztem, hogy ez a színész mindent, de tényleg mindent tud a szerelmi bánatról, és azt olyan hitelesen és egyszerűen mondja el, ahogy korábban tényleg csak kevesektől hallottam. A másodiknál ennél sokkal összetettebb dolgot éreztem: azt, hogy ez a színész mindent tud annak a fájdalmáról, amikor valaki elfelejti a körülötte lévő világot, amikor az eltűnt szavak hiányában nem találja a nyelvet ahhoz, hogy elmondjon mindent, ami benne van, meg amit még szeretne.

Közben persze Fecó nagyon sok mindent elmondott, amit szeretett volna a közönségnek is, és azoknak is, akiket szeretett. És akik kicsit is ismerték, azok tudják, hogy rengeteget adott is, hogy felelősséget vállalni legalább annyira szeretett, mint bohóckodni, és hogy bár időnként nehéznek és konoknak mutatta magát, mégis akkor volt a legboldogabb, ha valakiért vagy valamiért valamit tehetett.

Fecó remek színész volt és remek barát, a Baltazár közönségének legalább annyira fog hiányozni, mint kollégáinak. Nekem is nagyon fog hiányozni.