gate_Bannergate_Banner
Ignjatovic KrisztinaSzinetár MiklósLáthatáron CsoportMiskolc
  • facebook
  • instagram
  • 2022. január 25., kedd

    Indul a Nyílt Fórum – Itt a teljes program

    2021. augusztus 13., péntek 09:49

    A Dramaturg Céh által meghirdetett Nyílt Fórum elsődleges célja, hogy minél több új mű születését, a művek és szerzőik bemutatkozását segítse elő, így gazdagítva a kortárs színházi repertoárt.

    Az idei válogatás története:

    A most bemutatandó felolvasószínházi sorozat darabjait a Nyílt Fórum dramaturgcsapata választotta ki 2020 őszén, majd ez év januárjától online zajló csoportos és egyéni konzultációkban fejlesztettük őket. Májusban a debreceni DESZKA Digital fesztivál adott otthont a mindig sok izgalommal és örömmel járó csapatmunkának, s volt helyszíne szöveg és színész első találkozásának.

    Az elemző, asztali próbákat követő mini-felolvasást és a szerzőket és műveket bemutató rövid beszélgetést rögzítettük, hogy láthassák az érdeklődők, a szűkebb és tágabb szakma, az óvatos nyitáshoz alkalmazkodó zártkörű rendezvényről akkor még kényszerűen távol maradók.

    Na, de most! A leglátványosabb fordulót, a művek felolvasószínházi előadását a Szentendrei Teátrum égisze alatt, a fesztivál rendezvényeként bonyolítjuk le, hús-vér közönség előtt, újra valódi színházi együttlétben.

    Link helyett a szórólapot markolászva, esőnap nem lévén, dzsekivel felszerelkezve, aggódva az eget kémlelve, szünetben büféből kávét rendelve, székünket jobbra-balra húzgálva, hogy láthassunk az előttünk ülőtől… Minden olyan lesz, mint rég, mint amilyennek szeretjük, amilyennek lennie kell.

    Szerzőink között vannak ismerős arcok: Dóka Péter, Maros András, O. Horváth Sári, Szilágyi Eszter Anna és más műfajból átcsábított újak: Bognár Péter és Lesi Zoltán. Darabjaikban, bár egészen különböző megfogalmazásban, de megjelenik a sorsszerűség, az elveszettség és megkerülés, a megváltás és megbékélés kérdése csakúgy, mint az egyén és a közösség felelőssége. Szívből ajánljuk önöknek a hat különböző, egyedi hangvételű művet és az alkotóikkal való találkozást.

    A Nyílt Fórum csapata

    A program

    Maros András / Fotó: Valuska Gábor

    Maros András: Redőny

    szereplők: Bíró Kriszta, Hajduk Károly, Schruff Milán, Stork Natasa, Takács Géza
    dramaturg-mentor: Blastik Noémi
    rendező: Porogi Dorka

    Augusztus 16., hétfő

    Maros András (1971)író, drámaíró. Kilenc prózakötetén kívül több száz irodalmi publikációja jelent meg folyóiratokban, heti- és napilapokban. Drámáiból országszerte születtek előadások – ezek közül néhány a Nyílt Fórum programból nőtte ki magát. Legutóbbi színpadi írása az Elég erős c. „karanténdráma” volt, amelyből Szenteczki Zita készített zoom-filmet.

    Évának sikerül kiházasodnia a faluból, de még hogy! Egy vállalkozóhoz, Attilához megy hozzá. Megszületik a gyerekük, Nándi. Először egy vidéki nagyvárosba, aztán Budapestre költözik a család. Éva azonban képtelen az „áloméletre”. Egymást követik az alkalmazkodással járó nehézségek, és a férje elhallgatott titkai is a felszínre kerülnek – az anyja „segítsége” pedig csak ront a helyzeten. Egyre halmozódó problémáival egyedül marad, hamarosan az egész világ ellenséggé válik, a túlerő ellen vívott magányos harcban rosszabbnál rosszabb döntéseket hoz… Mi lehet a vége ennek a lelki lejtmenetnek?

    A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Szél Dávid pszichológus

    Lesi Zoltán

    Lesi Zoltán: Könnyűatlétika

    szereplők: Gelányi Bence, Hajdu Imelda, Varga Klári, Tolnai Hella, Vranyecz Artúr, Barsi Márton, Pálóczi Bence
    dramaturg-mentor: Adorján Beáta
    rendező: Madák Zsuzsanna

    Augusztus 17., kedd 18:00

    Lesi Zoltánnak három verseskönyve és egy mesekönyve jelent meg. Német nyelvű verseket és novellákat fordít és egy irodalmi csereprogramot szervez osztrák és magyar szerzők között. Ösztöndíjai: Akademie Schloss Solitude (2017), V4 Villa Decius (2018). Magasugrás című verseskötetének osztrák kiadása 2020-ban megkapta az Év Legszebb Osztrák Könyve díjat.

    A Könnyűatlétika/Leichtathletik című darab szereplői nők, férfiak és főleg azok az emberek, akik egyik csoportba se tartoznak, azaz az interszexuálisok. Egy sportújságíró, Marcell és anyja történetébe, konfliktusába egyre erősebben szövődik bele Dora Ratjen és más interszexuális atléták élete. Marcellt rejtélyes módon beperelik, meghurcolása során társa egy macska. A történet egyszerre játszódik 2010-ben, az 1970-es években egy alternatív Magyarországon, és felidézi az 1936-os olimpia légkörét.

    A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Sediánszky Nóra

    O. Horváth Sári

    O. Horváth Sári: Hitler ABBÁ-t énekel                       

    szereplők: a Miskolci Nemzeti Színház művészei
    konzultáns: Szokolai Brigitta
    dramaturg-mentor: Orbán Eszter
    rendező: Szőcs Artur

    Augusztus 18., szerda 18:00

    O. Horváth Sáriszínházrendező szakon végzett Bocsárdi László osztályában, Marosvásárhelyen. A rendezés mellett íróként és dramaturgként is működik, független és kőszínházi előadásokban egyaránt.

    A dráma a nők történelmi felelősségét vizsgálja a Harmadik Birodalom idején és annak hatásait, következményeit napjainkra, napjainkban. Középpontjában a Hitler és Himmler által kifejlesztett “Adj egy gyermeket a Führernek!” program és egy Lebensborn-otthon mindennapjai állnak. A cselekmény három sík összefonódásából jön létre, melyekben megjelenik többek között Adolf Hitler, Angela Merkel vagy éppen az Abba egyik énekesnője, Anni-Frid Lyngstad.

    A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Szász János

    Szilágyi Eszter Anna

    Szilágyi Eszter Anna: ELDGJÁ, tűzkanyon

    szereplők: Bori Réka, Fáncsik Roland, Herczeg Tamás, Jenővári Miklós, Ladányi Júlia, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Tóth Ildikó
    dramaturg-mentor: Keszthelyi Kinga
    rendező: Novák Eszter   

    Augusztus 19., csütörtök 18:00

    Szilágyi Eszter Anna – Magamról? Drámai diskurzusokat írok.

    ELDGJÁ – egy librettó

    „Önmagát kereste egy nő Izlandon félszáz emberrel anélkül, hogy tudta volna, ő az eltűnt személy, aki után csapatostul kutat.” Segíthet-e a támogató tekintet, a kereső aktivitás, az embertársi kötelességtudat, a világ legvégén, a tűzhányó kanyon saját felelősségre vállalt meglátogatása idején.

    Most nem beszélve a spontán közösséget atomjaira szétvető úgynevezett egyéni szemléletmódról, okoskodás bajnokairól, felelősséghárító diskurzusokról, átkeretező és ítélkező szócsövekről.

    Egyéni problémáról. Mit vesz ki a Buszsofőr, mit vesz ki az Idegenvezetőnő a nagy kosárból.

    Az átöltözés. Az átöltözés rituálisan.

    Mit vesz le, mit vesz föl.

    A nő az elején garbóban, síkabátban a többiekkel betódul a frissítőpontra…

    A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Lőrinczy Attila

    Bognár Péter

    Bognár Péter: Az én Bakonyom

    szereplők: Enyedi Éva, Bárdos Andrea, Hunyadi Máté, Bognár Péter
    dramaturg-mentor: Lőkös Ildikó
    rendező: Forgács Péter

    Augusztus 20., péntek 18:00

    Bognár Péternek eddig négy kötete jelent meg, és egy drámáját mutatta be a budapesti Katona József Színház, Gothár Péter rendezésében.

    Szüleik válása után Andrea Brüsszelben nőtt föl, Éva Bakonyhidas mellett, a család sertésnemesítéssel foglalkozó tanyáján. Az édesapjuk temetésére hazalátogató Andrea számos, nehezen megválaszolható kérdéssel találja magát szembe. Visszanemesíthető-e az ősmagyar sertésfaj? Min szokott volt aludni Horthy Miklós lova? Mi történt a temetésen, és miből van szakvizsgája Máténak, aki Gyuszika?

    Dóka Péter

    Dóka Péter: Öltánc

    szereplők: Hegedűs D. Géza, Gombó Viola Lotti
    konzultáns: Forgács Péter
    dramaturg-mentor: Végh Ildikó
    rendező: Hegedűs D. Géza

    Augusztus 21., szombat 18:00

    Dóka Péter 1974-ben született Budapesten. Számos gyerek- és ifjúsági könyv (A kék hajú lány, Lila királylány, Az ellopott zsiráf) szerzője, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője. Körbe K című darabját a Lakmusz Csoport vitte színre 2012-ben. Sajtkirály című gyerekdarabjáért 2017-ben Csukás István-díjat kapott. 2020-ban Polimax című drámájával a Nyílt Fórum egyik szerzője volt.

    Egy sztriptíztáncosnő és egy nyugdíjas bácsi románca a koronavírus idején, amikor bezárnak az éjszakai klubok, és egy öltánc halálos merénylet is lehet. Nem különbözhet jobban két ember, mint ez a szeretetre és saját lakásra vágyó lány, meg ez a festett bajszú férfi, aki egész életében ipari hűtőkkel kereskedett, és cipődobozokba gyűjtötte az emlékeit. Történet a pesti éjszaka és a covid-depresszió mélyéről.

    A Nyílt Fórum előadásaira ITT tud regisztrálni.

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka