gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Ingyen színház 700 ezer gyermeknek – Ősszel újraindul a Lázár Ervin-program

    2021. március 22., hétfő 13:40

    Szeptemberben indulhat újra a Lázár Ervin-program, amely minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe. A szervezetek jelentkezését április 16-ig várják.

    A program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül „minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét”.

    A program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat érinti, hanem 

    AZ ÖSSZES 1-8. ÉVFOLYAMOS DIÁKOT, VAGYIS TÖBB MINT 700 EZER GYEREKET.

    Mindehhez a kormány 2019-ben 6 milliárd forint egyszeri, 2020-tól pedig évi 5,55 milliárd forint beépülő jellegű támogatást biztosított, ezzel garantálva a program fenntarthatóságát – írják a közleményben.

    Tavaly, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt mintegy 355 ezer diák vett részt a programban és összesen 11 714 előadást láttak a tanulók. A következő tanévben újra elinduló programra április 16-án éjfélig jelentkezhetnek a szervezetek a KRÉTA oldal LEP modulján keresztül, amelyet itt lehet elérni.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram