Három évvel ezelőtt játszott először együtt Gregor Bernadett és Viczián Ottó, azóta sorra osztják rájuk azokat a szerepeket, melyekben egy párt alakítanak. Az első benyomásokról, és a közös munkáról kérdezte a két színművészt Bata Zsuzsanna.

Bár egy időben voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói, tudomásom szerint csak néhány évvel ezelőtt találkoztak először személyesen. Melyik előadás hozta össze önöket? 

Viczián Ottó: Az első komoly közös munkánk Herczeg Ferenc Bizánc című tragédiája volt Nagy Viktor rendezésében az Újszínház színpadán, ahol Berni Iréne császárnét, én Konstantin császárt alakítom.

Gregor Bernadett: Én már az Újszínház tagja voltam, amikor Ottót először kérték fel egy szerepre: a Megszámlátatott fák című darabban a főszerepet vállalta el. Én már abban a tudatban néztem meg azt az előadást, hogy a következő próbafolyamat során együtt fogunk dolgozni. Egyszerűen lenyűgöző volt a játéka, úgyhogy nagyon vártam a Bizánc című előadás próbafolyamatát, ahol férj-feleséget, császárt- császárnét játsszunk. 

Az első közös játékot újabbak követték, rendszerint egy párt alakítanak a színpadon. Mi az, ami segíti a közös munkát? 

Viczián Ottó: Engem elsősorban a művésznő tehetsége segít, amiből remekül lehet építkezni, és az a hihetetlen művészi-színpadi alázata, amit minden kolléga számára követendő példának állíthatok.

Gregor Bernadett: Az a fajta érzékenység, amivel Viczián Ottó viszonyul egy szerephez, hihetetlenül inspirál engem is. Vele nem egyszerűen közösen állunk színpadra, hanem minden pillanatban egymás játékából építkezünk. Itt meg kell jegyeznem: Ottó villámgyors szövegtanulása legendás, már rendszerint az olvasópróbára biztos szövegtudással érkezik. Ez engem is motivál, igyekszem mielőbb megtanulni a szerepemet, ami könnyebbé teszi a próbafolyamatot. 

Van esetleg olyan darab, ami közös kedvenc?

Viczián Ottó: Mindegyiket szeretem, amiben együtt játszunk, de a Kék rókát mégis kiemelném, mert ez az egyetlen olyan darab, amelyben “színpadi szerelmünk” kivételesen jó véget ér.

Gregor Bernadett: Osztom a színművész úr véleményét! (nevet) A színpadi házasságaink kivétel nélkül csapnivaló kapcsolatot mutatnak be. A Kék róka kivétel: igaz, itt nem Ottó játssza a férjemet. Ez a darab amúgy is nagy kedvencem, mert olyan okos mondatok vannak benne nő-férfi viszonyáról, a házasságról, amelyeken nagyon érdemes elgondolkodni időnként.

A színház egy közös téma, ami összeköti a színművészeket egymással. Van esetleg más is, amiben hasonló az érdeklődésük?

Viczián Ottó: Van bizony, mindketten nagyon szeretjük a macskákat. Fel is nézek a művésznőre, mert ő odahaza hét cicát tart, a többi háziállatról nem is beszélve.

Gregor Bernadett: A cicákkal mindig történik valami érdekes és ezekről nagyon jókat szoktunk beszélgetni, hisz a macskák lelkét csak az érti meg, akinek volt szerencséje velük élni.

Mi az, amit eddig még sohasem kérdeztek meg egymástól, de most szívesen megtennék?

Viczián Ottó:  Leginkább az érdekelne, hogy sikerül olyan jó neveket kitalálnia a cicáinak?

Gregor Bernadett: Abszolút a jellemük alapján nevezem el őket, a küllem másodlagos szempont! Az én kérdésem az, nem vágyott-e soha könnyedebb szerepre? 

Viczián Ottó: Valóban, általában ezek elkerültek, például soha nem játszottam még gyerekdarabban. Ez azonban hamarosan változik, hiszen az Újszínház A palacsintás király című mesejátékában Ákom-bákom, udvari varázsló szerepét veszem át Esztergályos Cecília művésznőtől és nagyon örülök neki! Izgulok, hogy fogadják majd a nézők, hiszen a gyermek a legőszintébb közönség!

Szerkesztette: Bata Zsuzsanna