Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Intenzív tánc workshopot szervez a Duda Éva Társulat

    2020. július 3., péntek 23:43

    A kurzusra kezdők és profik jelentkezését is várják. Az 8 napos intenzív workshopon a társulathoz köthető mesterek fognak oktatni.

    Mindenki számára nehéz volt a szobafogság, de a táncművészeket és a táncolni vágyókat már nem kell sokáig félteni. A Duda Éva Társulat első ízben rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1-8 közt, melyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak. A szervezők a járvány miatt előzetesen elmaradt nyári tanfolyamok miatt kívánják kárpótolni a táncolni vágyókat.

    A Társulattól nem áll messze a képzések szervezése, hiszen fennállásuk óta számos nemzetközi és hazai mestert invitáltak az együttes műhelyébe különféle workshopok keretében. A Csuzi Márton által létrehozott, ma már önállóan működő FLYING BODIES is innen nőtte ki magát, mely mára hazánk egyik legeredetibb táncos-akrobatikus továbbképző rendezvénye lett.

    Wonderland – 2019 – Duda Éva Társulat

    A főként hazai érdeklődőknek szánt SUMMER INTENSIVE 2020 programjában olyan mesterek fognak oktatni, mint Andrew Hefler (Grund Színház) aki improvizációt, Mészáros Máté (Onemancrowd) partering technikát, Radóci Lilla (R3D ONE) hip-hopot, Rónai Attila (Hofesh Shechter) és Rusu Andor (Unusual Symptoms) kortárstáncot, valamint a Társulat művészeti vezetője, Duda Éva, akikompozíciós technikát fog tanítani . A nemzetközi szcénában is jól ismert óraadók mind kapcsolódnak a Társulathoz, alkotók, trénerek vagy előadók voltak korábban, vagy épp most kezdenek együttműködésbe.

    A Társulat környezettudatos szemlélettel rendezi meg a programot, így a rendezvény összes résztvevőjétől a műanyag mentességet fogják kérni.

    Részletes információt a workshopról itt talál.

    A regisztráció Július 1-étől indult, jelentkezni az orsi@evaduda.net – email címen lehet.

    Az kurzus Facebook eseményét itt tudja megtekinteni.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram