SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaBondoró Fesztivál
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 8., szerda

    “Én a hiteles előadásokban hiszek” – Interjú Alföldi Róberttel

    2020. május 7., csütörtök 06:21

    A Turandot történetéből a koreaiak musicalt csináltak, amely annyira megtetszett a pozsonyi Nová scéna vezetésének, hogy lefordíttatták, áthangszerelték, aztán felkérték Alföldi Róbertet, rendezze meg náluk az európai bemutatónak számító előadást.

    A rendezőt Juhász Katalin kérdezte. Az interjút másodközlésben jelentetjük meg.

    Eléggé megijedtem, amikor láttam az interneten néhány részletet az eredeti musicalből, mert nagyon sziruposnak találtam. 

    Nem lett volna szabad megnéznie! Bevallom, az én lelkemnek is eggyel érzelmesebb, mint amit szeretek, de arra jó volt, hogy sűrűbbé tudjam tenni az előadást. Kétszer is rendeztem Szöulban, ismerem az ottani mentalitást. A koreaiak nagyon érzelmes emberek, gyakran sírnak egy-egy előadáson, mélyen átélik a történetet. Az európai néző nem biztos, hogy vevő lenne erre. A mi verziónk önálló alkotás, nem replika. Az európai ízlés szerint alakítottuk át. A karmester,  Ľubomír Dolný csodálatos volt, ő ült a zongoránál a próbákon, és úgy értelmezte át a zenét, hogy más hangszerek kerültek előtérbe, mint az eredetiben. A szereplőket én válogattam, a koreográfiát állandó munkatársam, Gergye Krisztián csinálta, a díszletet Kálmán Eszter. Nemrég itt járt a jogtulajdonos, megnézte a próbát, és nagyon tetszett neki. Olyan ez, mint amikor ugyanazt a Bach-művet minden előadó másként játssza. 

    Alföldi Róbert / Fotó: Somogyi Tibor 

    Az ön számára mi a Turandot mondanivalója? 

    Szerintem főleg arról szól, hogy manapság mennyire tudunk szeretni, mennyire engedjük meg magunknak, hogy szeressünk, mennyire akarják megszabni nekünk, hogyan kell szeretnünk, és vannak-e valódi szerelmi találkozások a mai világban. Ez egy mese, de azért a történet közepén ott egy magányos nő, akinek a saját anyja negatív története határozza meg a szerelemről, a férfiakról való gondolkodását. Aztán ott egy másik nő, Liu, aki annyira szerelmes Kalafba, hogy feladja a saját személyiségét. Kalaf pedig természetesen nem Liuba szeret bele, hanem Turandotba. Tehát bonyolult kapcsolatrendszer jelenik meg, és vannak a darabban olyan, majdhogynem abszurd módon megírt karakterek, akik ellenpontozzák a történetet. Szerintem minden jó alapanyagból ki lehet bontani egy előadás valódi mondandóját. Ezért a musicalt ugyanolyan komolyan kell venni, mint egy Shakespeare-drámát. Csakis így van értelme színpadra vinni.

    Mennyire maradt koreai az előadás? Vannak benne olyan megoldások, amelyek jelzik, hogy az alapanyag onnét származik? 

    Finom utalásokkal igyekeztem ezt megoldani, néhány olyan gesztussal, amelyeket az ázsiai színházból loptam el. A piros-fekete színpadkép abszolút Koreát idézi, a fényes felületek szintén. Az itteni nézőnek már ez is épp elég egzotikus, mert ezenfelül is lesznek az előadásban furcsa, meglepő, váratlan megoldások. 

    Alföldi Róbertet a napokban Szemere Katalin is kérdezte a Presszó Facebook oldalán

    Ez azért érdekes, mert maga a musical műfaj szerintem eléggé behatárolt.

    Nem értek egyet! Én a hiteles előadásokban hiszek. Ha arra gondol, hogy minden musicalben kötelező nyálasan énekelni, akkor biztosíthatom, hogy ebben a Turandotban ilyesmit nem fog hallani. Hús-vér emberek lesznek a színpadon, egy sötét történetben. Szerintem mindenkit, akit gonosznak tartunk, már-már diktátori hajlamokkal, meg kell vizsgálni, hogy mi történhetett vele korábban, milyen trauma érte. Ez a történet pont arról szól, hogy Turandotot olyan, számára váratlan hatások érik, amelyeknek köszönhetően megváltozik, vagy legalábbis benne van a pakliban a változás lehetősége. Ez eredetileg egy ősrégi perzsa mese, amelyet később tettek át kínai környezetbe, és ebből született a Puccini-opera librettója. Szerintem ha ma két ember kiáll a színpadra, és mondanak négy mondatot, ami mai módon van értelmezve, akkor teljesen mindegy, mikori az eredeti történet, illetve milyen megvalósításban találkoztunk vele legutóbb. 

    A koreai szöveget először le kellett fordítani angolra, majd szlovákra, végül magyarra, és akkor még el sem kezdődtek a próbák, amelyek nyilván szintén több-nyelvűek voltak. 

    Mivel korábban nekem is volt szerencsém vezetni egy színházat, tudom, hogy sokkal bonyolultabb a munka, ha külföldi vendégrendezőt hívnak. Le a kalappal a Nová scéna előtt, hogy bevállalta ezt. Szerencsére a színházaknál mindenütt a világon ugyanolyan megszállottak dolgoznak, akikkel egy magam fajta őrült könnyen megtalálja a közös nyelvet. Talán csak német nyelvterületen nehezebb a dolgom, mert mindig határozott elképzelésem van, és azt akarom viszontlátni a színpadon, amit kitaláltam. Ennek érdekében néha ostort is ragadok, nem kímélem a színészeket. A németek a saját egyéniségüket is prezentálni szeretnék, a szlovákok viszont alkalmazkodóbbak ebből a szempontból, azonfelül, hogy kedvesek, barátságosak, nyitottak. Úgy is mondhatnám, hogy ez a környék jobban tűri a diktátorokat. 

    Jelenet az előadásból. (Fotó: Ctibor Bachratý)

    Ha már elérkeztünk a művészi szabadság kérdéséhez: úgy vettem észre, a magyarországi színházak mostanában nem sűrűn kérik fel önt. Vajon mitől tartanak? 

    Elvileg lehet szidni a regnáló kormányt, gyakorlatilag viszont ki-ki maga dönti el, beszél-e vagy csendben marad. Én nem maradtam csendben, és a Radnóti Színházat kivéve nem is hívnak rendezni sehová odahaza, csak magánszínházakba. Szomorú, hogy az ember megéli, amit a történelemkönyvekben olvasott. De számomra az a legszomorúbb, hogy az én szakmám ezt hagyja. Mert semmilyen hatalom nem létezhet társadalmi befogadó közeg nélkül. Ennek az országvezetésnek, ennek a típusú agressziónak, diktatúra felé haladó társadalmi berendezkedésnek van létjogosultsága Magyarországon. És ez addig fog tartani, amíg el nem érünk a falig, és bele nem verjük a fejünket… 

    Köszönet az ÚJ Szó-nak!

    - Színházi pillanatok az Instagramon -