„Tánc nélkül nincs élet” – Interjú Barna Mónikával, Nagy Gvendolinnal és Topolánszky Vincével
2021. február 20., szombat 06:00
A koronavírus-járvány miatt online térbe kényszerült a tanítás a legtöbb intézményben. Hogyan lehet megoldani a balettoktatást vagy akár egy verseny megrendezését online? Milyen kihívásokkal találták szemben magukat és hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel a táncosok, illetve a mesterek? Barna Mónika mesteroktatóval, valamint két tehetséges növendékkel, Nagy Gvendolinnal és Topolánszky Vincével beszélgettünk, akik az utóbbi időben két rangos balettversenyen is részt vettek
Barna Mónika, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének mesteroktatója. Tanítványai, Nagy Gvendolin és Topolánszky Vince az utóbbi időben két rangos balettversenyen is részt vettek.
Mikor kerültetek először kapcsolatba a művészetekkel és kiváltképp a tánccal? Mikor született meg bennetek az elhatározás, hogy ez lesz a ti utatok?
Nagy Gvendolin: 3 és fél éves koromban elkezdtem ritmikus gimnasztikázni és ekkor ismerkedtem meg a balettel. Egy ideig nem fordítottam rá nagyobb figyelmet, inkább a gimnasztika érdekelt. Ahogy egyre nagyobb lettem, rájöttem, hogy nagyon megszerettem a balettet és ekkor döntöttem el, hogy jelentkezem a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakára. Szerencsére felvettek és az itt töltött idő alatt tudatosult bennem, hogy hosszútávon szeretnék ezzel foglalkozni.
Topolánszky Vince: Kiskoromtól kezdve sokat jártunk színházba, így ismerkedtem meg a balettel is. Általános iskola 4. osztályában jelentkeztem balett szakra és nagyon megszerettem, most pedig már hivatásként tekintek rá.
Mónika, Önnél hogyan lett a táncból karrier? Hiszen akkoriban még más idők jártak.
Barna Mónika: Igen, az én időmben még kicsit más volt, nem volt internet vagy más fórum, viszont minden nap bemondták a tévében, hogy az Állami Balettintézet felvételt hirdet. Ez volt a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődje. A szülők révén kerültem közel a színpadhoz, édesanyám énekesnő volt. A kezdetekkor még nem akartam balerina lenni, csak nagyon szerettem a táncot, a revü műfajában nőttem fel és ezzel is szerettem volna foglalkozni, de ahogy teltek az évek, egyre inkább körvonalazódott, hogy az Operaházban szeretnék táncolni és balerina szeretnék lenni. Sikerült leszerződnöm oda és itt, az intézményben pedig a fiam születése után kezdtem el tanítani, most már 19 éve.
Az elmúlt pár hétben olyan rangos versenyekről szóltak a hírek, mint a Prix de Lausanne, ahol Gvendolin vett részt, vagy a Bari Ballet Competition, ahonnan Vince és partnere hozott el egy előkelő harmadik helyet. Milyen érzés részt venni ilyen jelentős megmérettetéseken?
N.G. Az egész felkészülési időszakot nagyon élveztem, megtisztelő, hogy kijuthattam a Prix de Lausanne-i balett versenyre. Kicsit elszomorított, hogy nem élőben, hanem online került megrendezésre, de így is kellemes csalódás volt részemről. Örültem, hogy megmutathattam magam és felmérhettem, hogy milyen szinten vagyok a többi versenyzőhöz képest. Azt tapasztaltam, hogy nem lógok ki a sorból, így tényleg egy nagyon jó élménnyel gazdagodtam.
T.V. Az igazság az, hogy én nem is tudtam, hogy indulok a Bari Balett Competition-on. (nevet) A balettmesterem szólt, hogy harmadikok lettünk a versenyen, szóval így tudtam meg. Egy korábbi előadásról készült felvétellel neveztek, tehát még arra sem volt esély, hogy többször felvegyük az anyagot, hogy a lehető legjobban sikerüljön. Nagyon jó érzés, hogy egy előadásról készült felvétellel ilyen eredményt sikerült elérnünk és köszönöm az egyetemnek és Macher Szilárd évfolyamvezető balettmesteremnek, hogy beadták a jelentkezést!
Hogy kell elképzelni egy online versenyt? Az élő versenyek során egyszer van lehetősége mindenkinek előadni a produkciót, míg az online verzió esetében többször is újra lehet venni a beküldött anyagot.
B.M. Igen, ebből a szempontból kisebb a kockázat. A gyerekekkel bemegyünk a balett terembe, és ha elsőre nem sikerül olyan jól, amennyire szeretnénk, akkor felvesszük kétszer-háromszor vagy akár négyszer. Persze ezzel együtt szükséges, hogy valaki tehetséges legyen és sok munkát fektessen bele, mert anélkül sosem fog sikerülni. Kétségtelen, hogy nincs az a pillanat rizikó, hogy abban a három percben kell a maximumot nyújtani, de azt gondolom, hogy így a varázsa sincs meg. Zsűriként is egészen más érzés otthon a konyhaasztalnál ülni és nézni a laptopon a beküldött produkciókat, mint amikor személyesen kiutazik az ember egy versenyre.
Mennyire igazságos így versenyezni, hogy bőven akad javítási lehetőség és mindenki a maximumot tudja nyújtani?
T.V. Azt gondolom, mindenkinek ugyanannyira. Élőben egyeseknek jobban sikerülhet a tánc, míg másoknak sokkal rosszabbul, de a felvételen mindenki a közel maximumát fogja nyújtani, amire csak képes.
N.G. Egyetértek Vincével, szerintem is kiegyenlített az online versenyzés.
B.M. Szerintem is így van, illetve azt gondolom, a jó nézőpont az, hogy kiben van jövő, nem pedig az, hogy éppen ma tökéletes volt-e minden egyes forgása valakinek. Ha valakiben ott van a lehetőség, mi ezt látjuk benne, még akkor is, ha éppen nem sikerül tökéletesen az előadás. Elképesztő, hogy már az egész pici gyerekek is tudnak olyan technikákat és olyan művészi tudással léteznek, ami 10-20 vagy akár 30 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Ma már van, hogy egy 12 éves gyerek felnőtt variációkat, felnőtt szinten el tud táncolni.
Ha már az online világnál tartunk, hogyan lehet táncot oktatni és tanulni digitálisan?
B.M. Leginkább sehogy. (nevet) A balettet meg végképp sehogy, viszont rá voltunk kényszerülve, március 15-től a tanév végéig, hogy online oktassunk, ami nagyjából arra volt elég, hogy az izomzatokat karban tartsuk, illetve megmaradjon a kapcsolat a növendékekkel és tartsuk bennük a lelket. Úgy nem lehet balettot tanulni, hogy valaki a könyvespolcába kapaszkodik. A szerencsésebbeknek van otthon rúdjuk, illetve egy 1,5×1,5 méteres balett padló, de ez a ritkábbik eset. Volt olyan növendékem, aki egyszerűen nem fért el, mert vagy előrébb kellett lépnie vagy hátrébb, hogy kinyújthassa rendesen a lábát. Nagyon nehéz volt, a gyerekek nagyon várták, hogy visszajöhessünk a terembe. A novemberi szigorítások után már szerencsére megkapta az egyetem az engedélyt, hogy a szakmai órák jelenléttel folytatódhassanak. Az online oktatás jobb a semminél, de hosszútávon elképzelhetetlen szerintem.
N.G. A legelején még izgalmas volt, hiszen egy új dologba vágtunk bele. Kérdés volt, hogy hogyan lehet megvalósítani az otthoni tanulást, illetve a testünk karbantartását. Egy ideig azt gondolom jól ment, de ahogy közeledett a nyár, egyre kevesebb motivációm maradt. Augusztusban újra elkezdtünk az egyetemen tanulni, csak nálunk az volt a baj, hogy majdnem minden második héten karanténban voltunk, szóval mire elértük a korábbi szintet és elkezdtünk volna új dolgokat tanulni, egy új ugrást például, ami otthon kivitelezhetetlen volt, akkor hívtak, hogy pozitív lett a teszted, szóval ismét 10 nap karantén következett. Ez így ment folyamatosan, 10 nap otthon, utána visszajöttünk két hétre, azután 10 nap megint otthon.
T.V. A balett teremben tudjuk egymást személyesen motiválni, ez nekem nagyon hiányzott, főleg, amikor egyedül otthon kellett gyakorolnom és volt, hogy még a zenét sem tudtuk megoldani. Maximum a visszafejlődést lehetett ezzel az online oktatással lassítani egy kicsit. Ráadásul nekem ez a 2021-es év az utolsó, a képesítő vizsgára nagyon jó formát kell mutatni a nézők és a leendő munkaadóink fele, remélem, hogy ez sikerülni fog, de szerintem még így is lemaradásban vagyunk az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.
Milyen célokkal és tervekkel indultatok neki a 2021-es évnek, illetve ennek az évtizednek?
B.M. Szeretném, ha visszaállna az élet a normál kerékvágásba. Kinyitnának a színházak, az edzőtermek, levehetnénk végre a maszkot. Ez a szakma így is elég stresszes, a vírus pedig csak rátesz egy lapáttal. A saját gyerekeimen keresztül is tapasztalom, hogy mennyire nehezen viselik, máshogy formálódik a közösség egy ilyen helyzetben. Szeretném, ha lennének élő versenyek és előadások, mert azok nagyon hiányoznak az egész iskolának. Ezek motiválják a gyerekeket is. Szeretnék tanítani, illetve sok minden megfordul ilyenkor az ember fejében, de az első, hogy álljon vissza a rend.
T.V. Szeretnék munkát kapni. Amelyik társulat megteheti, hogy nem bocsát el embereket, oda nem is nagyon vesznek fel újakat. Ez elég szomorú és így nehéz lesz, de remélem, találok majd valamit. Gondolkodtam külföldi munkákban is, de hogyha itthon el tudok helyezkedni, akkor nagyon szívesen maradok. Egy idő után egyébként is itthon szeretnék élni Magyarországon, nem szeretnék külföldön ragadni. Pár évre viszont elképzelhető, hogy kinézek valahova, Göteborg például nagyon érdekel. Az ottani operában van egy kortárs társulat és oda nagyon szeretnék bekerülni. Ez egy ideig még lehet, hogy csak álom marad, de rajta leszek az ügyön.
N.G. Én is szívesen kimennék külföldre, de örülnék neki, ha hosszabb távon itthon tudnék táncolni. Nekem még van két évem, meglátjuk hova vezet az utam, egyelőre csak azt szeretném, ha visszaállna a rend. Ebben a második félévben szeretnék arra összpontosítani, hogy a lehető legtöbb dologban fejlődjek. Nyáron szeretnék elmenni egy külföldi kurzusra, jó lenne megtapasztalni, hogy máshol hogyan dolgoznak, milyen feladatokkal és mesterekkel, de ez úgyis a víruson múlik.
Számotokra mit jelent a tánc? Hogyan tudnátok megfogalmazni?
N.G. Mindent.
T.V. Mindent. Nekem a tánc szenvedély, hobbi és munka egyszerre, de fontosnak tartom, hogy megtaláljam az egyensúlyt.
B.M. A tánc öröm, bánat és kifejezés. Az ember örömében táncol, illetve mi gyakran használjuk a kifejezést, hogy táncold ki magadból a bánatodat. Szerintem ez nagyon igaz, tánc nélkül nincs élet. A tánc maga az élet.
Szerző: MTE