gate_Bannergate_Banner
Földes EszterMagyar SzínházSára SándorKosik Anita
  • facebook
  • instagram
  • 2022. december 2., péntek
    banner_bigBanner4

    “Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ennyi műfajban fejezhetem ki magam” – Interjú Békés Italával

    2022. január 23., vasárnap 10:06

    Azt meséld el, Itala címmel kerül sor beszélgetésre január 24-én 19 órától az Örkény Színház színpadán. Mácsai Pál, a teátrum igazgatója beszélget Békés Italával, aki ezen az estén kedvünkért kihúzza régi fiókjait, előveszi régi fényképeit, emlékeit és a jövőbe is tekint. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, színésznőt a találkozó kapcsán kérdeztük.

    További információk és jegyvásárlás itt.

    Enyedi Ildikó – akinek a Testről és lélekről c. filmjében egy kis szerepből emlékezetes karaktert alakított – Az én huszadik századom c. filmjében különösen meséli el a század történetét. Milyen volt Itala 20. százada?

    Borzalmas és csodálatos. Erről fogunk beszélgetni a Hogyan lettem senki? Azt meséld el, Itala esten Mácsai Pállal az Örkény Színházban.

    A beszélgetés alatt Itala életéből vetítenek fotókat. Egy ilyen hosszú élet és pálya során nagyon sok kép készült, nem lehetett könnyű a válogatás, hogy ebből mit oszt meg szívesen…

    Azokat válogattuk ki, amelyek szorosan kapcsolódnak a beszélgetés témájához, de minél kevesebbet mutatunk be belőlük, hogy ne vonják el a beszélgetésről a figyelmet. A Hogyan lettem senki c. könyvem harmadik kiadásához viszont, ami a Magvető Kiadónál jelenik meg március 23-án, bőséges képi anyagot csatoltam. Lesznek köztük családi fotók a gyerekkoromból, színházi képek a szerepeimről, de talán a legfontosabbak azok, amelyek a színházon kívüli munkáimat örökítik meg. Annyi minden történt 95 év alatt, de most, az Örkény Színházi beszélgetéshez két meghatározó részre osztom a mondandóm: a színházról és a színházon kívüli munkáimról ejtünk majd szót. A képeket is e két témához válogattuk, hogy visszahozzák az emlékeket. Fontos a gyerekkorom, a család, hogy honnan jöttem, de talán a legfontosabb az, hogyan jutottam el idáig. Számomra a legnagyobb tanulság, hogy most tudom igazán, mennyi mindent nem tudok.

    Rengeteg érdekes iskolába jártam, tanultam az apácáknál, a debreceni népiskolában és budapesti polgári iskolában is. Sokféle pedagógiai módszerrel ismerkedtem meg, de sosem voltam rossz tanuló, sőt, egyáltalán nem tanultam, előfordult, hogy megbuktam. Erről is mesélni fogok, illetve a színiiskoláról, a tánciskoláról, mozgásról, ami mindig fontos volt számomra. Visszaemlékezünk az első szerepemre a Vígszínházban, meg a pályakezdésre, a Rákosi-időszak Úttörő és Ifjúsági Színházára – a Honvéd Színházra. Érdekes, szomorú és vidám történetek jutnak eszembe erről az időszakról… A Honvéd Színházban hadititokban katonáknak játszottunk! Ezt például kevesen tudják… Egy rövid időt a Vidám Színpadon, Alfonzó és Komlós Vili társaságában is eltöltöttem – mulatságosak voltak úttörő-nyakkendőben… Később a Vígszínházban játszottam, de a leghosszabb idő a Madách Színházhoz köt, ahol ötven évig maradtam. Nagyon sok szerepet játszottam, rengeteg kitüntetést kaptam, még Kossuth díjat is, mégsem találtam ott a helyem. Talán más volt az ízlésvilágom… Úgy éreztem magam, mint madár az egérlyukban. Hiába arattam nagy sikereket, nem tudtam repülni. Ezután hívtak az Örkény Színházba, ahol a mai napig nagyon jól érzem magam.

    És ugyanilyen fontos – ha nem fontosabb része az életemnek – a színházon kívüli munkásságom. Húsz műfajban fejeztem ki magam. Sokan nem tudják, hogy mestervizsgás női szabó és divattervező is vagyok, hogy ikerbátyámmal mi mutattunk be először Magyarországon pantomim számot, hogy én hoztam létre az Egyetemi Színpadon az Egyszemélyes Színházat, amelynek 36 előadása született gyerek, ifjúsági, illetve felnőtt korosztálynak. Az ötvenes években kreatív gyerekjátékokat is hoztam a közönségnek.

    Rengeteg műfajban dolgozik. Ez a különböző kifejezési lehetőségek mellett egyfajta nyughatatlanságból is fakad?

    Nem hiszem, hogy nyughatatlanságról volna szó, egyszerűen a különböző műfajok, különböző kifejezési formákat kívánnak. A 90. születésnapomra a Madách Színházban majd a Bajor Gizi Színészmúzeumban szerveztek életmű-kiállítást, az ott látható fotókon és archív anyagokon keresztül ismerkedhettek meg a látogatók a munkásságommal. Ebből is kiderült, hogy van, amit csak tánccal, van, amit csak írásban lehet kifejezni, van, amit el kell játszani és van, amit csak a néma-játékkal lehet átadni. Nem biztos, hogy mindegyiket jól űzöm, de állandóan próbálgatom. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ennyi műfajban tudom kifejezni magam. Ezt talán a papámtól örököltem.

    1969-ben hozta létre az akkor úttörőnek számító Egyszemélyes Színházát, melynek az első darabja, a Nő!? rengeteg előadást megélt. Akkor már egy évtizede a Madách Színházban játszott -úgy érezte, hogy egy másik színházi terepre kell kalandoznia? Vagy itt olyan, az Ön számára fontos témákról is beszélhetett, amelyekről máshol nem? Mi volt a fő motiváció?

    A Madách Színház Vihar előadásában Arielt játszottam, az alakításom nagyon tetszett Kurtág Györgynek, aki zenét szerzett az előadáshoz. Ő beszélt rá az önálló munkára. Azt mondta, “csak a színház nem határozhatja meg az ember művészi létét”. A könyvírásra Örkény István sarkallt. Amikor megmutattam neki egy vázlatot, hogy önálló műsort készítsen belőle Hogyan lettem senki címen, rábeszélt arra, hogy könyvet írjak az anyagból. Mondtam neki, hogy “de hisz nem tudok írni”, mire hozott nekem egy ceruzát.

    Az egyszemélyes színházam a Nő!? című előadással indult el az Egyetemi Színpadon. Amikor még csak egy előadásra kértek fel, könnyűnek tűnt a megvalósítás, mert rengeteg magánszámom volt. Később ot dossziényi anyag gyűlt össze. A szemlézésük során tettem fel magamnak először a kérdést: de mit akarok mondani? Azt, hogy “ezt is tudok, azt is tudok”? Magamat akarom mutogatni? Két év gondolkodás után találtam meg az ars poeticámat az előítéletekről, hazugságokról. S ezt a nők társadalmi helyzetét vizsgálva tudtam a leginkább megfogalmazni A NŐ!? című produkcióban. Hatalmas sikere volt, tíz év alatt több mint ezer előadást ért meg. A nemzetközi koncert irodán keresztül szerződtették a műsort, így jutottam el vele Svédországba, Indiába, Kínába, Brazíliába, az Egyesült Államokba és még sorolhatnám.

    A „Lenni vagy látszani” című műsoromat például a fiataloknak készítettem. Azt a kérdést vetettem fel benne, hogy “olyanok legyünk-e, amilyenek vagyunk, vagy amilyennek látszani akarunk”?

    A művészi képességfejlesztő Gondolatiskolának pedig az volt a célja, hogy felszínre hozza a gyermekekben rejlő tartalékokat. “Gyémánt csiszolóműhelynek” neveztük. Ami ott benn elvész, az megbetegítheti az embert, ezért elő kell varázsolni a mélyből, felszínre kell hozni. (Békés Itala Gondolaiskoláját a Guttenberg, majd a Vasas Székházban közel húsz évig vezette gyerekeknek és ifjaknak. A szerk.)

    Tizenkét évig csinálta, mennyi gyerek fordult meg Italánál, mennyit indított el ezen a szabad úton?

    Nem is tudom… Nagyon sokat. Mindenkit, aki jelentkezett, felvettem. Jártak hozzám különböző rendellenességgel született gyerekek is, például Down-kóros, autizmussal élő vagy mozgássérült kicsik. Fontos volt, hogy a csoport mindenkit el- és befogadjon. Sajnos a cérna 12 év után elszakadt, a nívóból ugyanis nem akartam engedni, de lassan már arra se volt pénzünk, hogy a terem bérleti díját kifizessük. Az adminisztrációs munka is rám szakadt, s mivel minden este játszottam, nem bírtam tovább a terheket.

    A gondolat, hogy “a nívóból nem szabad engedni” az egész pályáját, életét meghatározza. Került emiatt konfliktusba?

    Olykor bizony igen… De azt, amit gondoltam, vállalnom kellett. Sokszor a tiszta őszinteség mentett meg a kellemetlenségektől. Maximalista vagyok, s ez nem mindenkinek tetszik. És ha a művészet nem maximalista, akkor nem tudom, mi a művészet. 

    Akár az egyszemélyes színházában, akár a Gondolatiskolában olyan tabu témákat feszegetett, amelyek erőteljesebben csak mostanában kerültek fókuszba. Mennyire kellett az előadásokhoz, a tanításhoz bátorság, a határok átlépése?A maximalizmus, az elszántság, a tartás családi örökség?

    Édesapám művelődéstörténész, író, műfordító volt. Óriási műveltségéből, tudásából örököltem egy fikarcnyit. Édesanyám olasz színésznőként négy és fél év alatt öt gyereket szült, két ikerpárt, ezután már nem tudta folytatni a pályát. Mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen szakmánk, így lettem én női szabó. A kritika, az őszinteség nagyon fontosnak bizonyult a családban. A mai napig úgy érzem, hogy a sikereim egy részét az őszinte kritikáknak is köszönhetem. A kritika nagyon pozitív dolog, mert esélyt ad a javításra. Nagyon szeretem Bergson sorait idézni: hogy „a művészet a valóság közvetlen látása”. Én is keresem azt a valóságot, amit el kell juttatni a közönséghez. A művészetnek az a célja, mondja Bergson, hogy megszabadítson a rossz beidegződésektől, a gyakorlatban megszokott és a társadalom által szentesített áligazságoktól, előítéletektől, hazugságoktól, mindentől, ami elleplezi előlünk a valóságot, hogy magával a valósággal állítson bennünket szembe. Én Bergson soraiban találtam meg a saját igazságomat, azokat a gondolatokat, amelyeket mindig is közvetíteni akartam. Ez a hivatásom…

    A színház, a szerepei lehetőséget adtak erre?

    Akadt, amikor igen, akadt, amikor nem. Az emberek érzik, ha valaki az igazságról fogalmaz a színpadon, de el kell húzni előttük egy fényfüggönyt, hogy rácsodálkozzanak és azt sóhajtsák: “tényleg így van”! S akkor kiderül, ők is tudják, érzik legbelül annak a mélységeit, amiről beszélünk, csak esetleg nem merik vállalni, kimondani.

    A mozgás, a tánc mindig jelen volt az életében, úgy tudom, ma is a napi rutin része.

    A mozgás kiművelése az akarat kiművelése. Abban, hogy ilyen sokáig élek, a gének mellett biztos nagy szerepe van a mozgásnak. A mai napig úgy kelek fel reggelente, hogy a torna az első. Néha már nagyon nehéz, de tudom, ha nem csinálom, még nehezebb lesz. Bercik Sári – a mozgásművészet meghatározó alakja – azért volt nagyszerű, mert nem csak a testet hozta lendületbe, az általa megalkotott torna az agyat is mozgásba hozta. Azok a gyerekek, akik hozzá jártak, az iskolában is jobban tanultak.

    A kilencvenes évek elején írta meg a Hogyan lettem senki c. könyvét, amit most, 95. születésnapja tiszteletére bővített formában újra kiadnak. Nehéz volt ott felvenni a történet fonalát, ahol a kilencvenes években abbahagyta?

    Három könyvet írtam. Az Égi játszótársakban azokról a kollégákról jegyeztem fel anekdotákat, akikkel együtt játszottam, de már nincsenek velünk. Fontosnak tartottam megörökíteni az ő történeteiket. A második kötet címe Olvasd a buszon – szórakoztató tanulságos történeteket tartalmaz Sajdik Ferenc karikatúráival. A Hogyan lettem senki pedig először 1993-ban jelent meg, ’97-ben jött a második kiadás, ez most a harmadik. Hozzá kellett illeszteni az azóta eltelt harminc évet. Persze, hogy nehéz volt. Az első változatát húsz évig írtam, mindig kiegészítettem. Rengeteg ezt a majdnem száz évet elmesélni…

    A Hogyan lettem senki bátor is, meg talán provokatív is. Mit jelent senkinek lenni?

    Maga hogy értelmezte?

    Számomra azt jelentette, hogy amikor az ember a pályája során már nagyon sokat tud, akkor mondhatja magáról, hogy “senki”, miközben azzal is tisztában van, mennyi mindent ért el.

    Jászai Mari azt mondta, „senki voltam, azért tudtam mindenki lenni.” Micimackó úgy vélekedik: “Aki senkit mond, ott valakinek kell lennie”. Pilinszky János megfogalmazása hasonló, mint amit maga gondol, hogy az önkeresés során előbb rá kell találnunk a saját személyiségünkre ahhoz, hogy személytelenné váljunk, hogy felismerjük és közvetítsük az egyetemest, hogy a lélek “kellő mezítelenségi fokát” elérjük. Hamvas Béla erről azt írja, “tízezer bőrnek kell lehullani ahhoz, hogy az ember önmagához eljusson”. Én úgy fogalmaznám meg: az emberben akkor következik be minőségi változás, amikor kiszakad az én-központúságból, tehát amikor eljut oda, hogy senki legyen.

    Itala eljutott idáig?

    Nem, még nem. De talán nem is lehet eljutni odáig!

    Szerző: Marton Éva
    Színház Online

    További információk és jegyvásárlás az Azt meséld el, Itala című estre itt.

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram