A legközelebbi Staféta nyertes előadás bemutatója március 19-én lesz a Bethlen Téri Színházban. Blaskó Borbála koreográfus rendezi Caryl Churchill Az Iglic című drámája nyomán Cseh Dávid adaptációjában és újrafordításában készült Hesszelők című mozgásszínházi előadást. 

Hogyan találkoztál először Caryl Churchill Az Iglic című drámájával?

Még gimnazista voltam, amikor először láttam a darabot a Vígszínház Padlásszínpadán, Zsótér Sándor rendezésében Börcsök Enikő volt Iglic. Nagyon megfogott maga a történet, az, amit képviselt, a mondanivalója, de tulajdonképpen nem tudom pontosan megfogalmazni, mi ragadott magával, azt viszont éreztem, hogy nekem még valamikor lesz teendőm ezzel a történettel. Pár évvel ezelőtt Tengely Gábor rendezte a Bábszínház és a Katona József Színház együttműködésében Az Iglicet. Azt is megnéztem háromszor vagy négyszer, és akkor már biztos voltam benne, hogy komolyabban foglalkozni szeretnék ezzel a darabbal. 

Tetszettek neked az említett előadások?

Igen, tetszettek, de mindkettőnél azt éreztem, hogy nem biztos, hogy az a megjelenítés tetszik, amit látok, hanem hogy ebben a darabban olyan szürrealitás van, olyan irreális világot képvisel, ami mozgásban további távlatokat tud nyitni. Az Iglic angolszász mondavilágból indul, benne van a mesei szint, de ha reális síkon nézem, akkor két lányról szól, akik a drogba menekülnek a felnőtté válástól és a felelősségvállalás nehézségeitől való félelmeik miatt, és maga ez a kábító hatás szolgáltatja az elbódulást, víziót, amit az Iglic alakja képvisel. A delírium maga az Iglic, de engem nem ez érdekelt, nekem az Iglic nem egy bódult állapotban lévő kontrollvesztettségnek a leképezése, hanem egy belső, intuitív állapotnak a kivetülése. Egy józan emberben is, aki semmilyen addikció hatása alatt nem áll, nap, mint nap megjelenik a kétely, kétség állapota. Mint művész, sokkal jobban foglalkoztat az a folyamat, amikor az ember tudja ugyan, hogy mit akar csinálni, de egyszer csak jön egy érzet, egy megmagyarázhatatlan külső negatív erő, amitől felborul az ember tudatossága, elindul a bizonytalanság, önmagam marcangolása és megkérdőjelezése, tehát egy örökös küzdelem a démonainkkal. Folyamatos ambivalenciával éljük az életünket, aztán ez hol gyengül, hol megint felerősödik, de sokszor jelen van az ember mindennapjaiban a saját démonjaival, komplexusaival való harc és vitatkozás. Ebbe az irányba próbálom terelni az előadásunkat is. Cseh Dávid dramaturg révén teljesen új fordítás született, a mű egyébként Hamvai Kornél remek fordításában és nagyszerű szófordulataival közismert, de mi egyáltalán nem használjuk azokat a kifejezéseket, amiket ő, csak a stílust próbáltuk átvenni. A mi adaptációnknak Hesszelők a címe. Ez a szó a magyar szlengben található kifejezés, jelentése: néz, nézeget, fürkész, kifigyel valakit, vagy valamit. Az én gondolatomban a felnőtté válást és a gyerekek álmodozó voltából, a felelőtlen gyerekkorból a felnőtté válásra eszmélés „hesszelgetése”.

Mesélj a személyes indíttatásodról: a taxisofőrről!

Igen, amikor elkezdtem ezzel a történettel foglalkozni, felerősödött ez a személyes, régi történet, az én Iglicem. De szerintem ez mindenkinél fennálló és létező kérdés, hogy egyik oldalról az villan be, hogy a szívedre hallgass, a másik oldalról, hogy az eszedre. Mi az erősebb, a tudat, vagy az érzelem? 16 éves voltam, szombat esti buliba mentem. A szüleim kint laknak a Rómain, és akkor még ritkán járt arrafelé bármilyen tömegközlekedési eszköz, és pont elment egy busz az orrom előtt, fél órát kellett várni a következőre. Tél volt, és sötét, ott álltam egyedül a buszmegállóban, és megállt mellettem egy taxis. Minden lepergett előttem: ha beszállok a taxiba, a szüleim mobil híján nem fogják tudni, hol vagyok, napokig keresnek… Másik oldalról meg nem fogok itt fagyoskodni a megállóban, beszállok a taxiba, semmi bajom nem lesz… Végül nem szálltam be. Volt egy pillanat, amikor vitatkoztam magammal, hogy beszállok, nem szállok, érdekes érzés volt. 

A történet szerint az Iglic teljesíti a lányok minden kívánságát, csak nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye.

Érdekes az is, hogy valójában mikor is teljesíti Iglic a kívánságokat, nagyon öntörvényű lény, de engem sokkal jobban érdekelt, hogy nincsen férfi a darabban, és hogy a hímnem hogyan jelenik meg, s megjelenik-e egyáltalán. Thomas Mann Mario és a varázslójára is utalhat a darab mondanivalója, ami a manipulációt illeti. Ugyanakkor lehetséges találni Iglic figurájában egy mephisztói, fausti analógiát is. Nekem inkább az a fontos, hogyan  törnek utat maguknak az egyéni érdekek, az önzés, vagy hogy jó értelemben feláldozom az életemet egy másikért, talán a gyerekemért. Számomra ez a darab az anyaságról, ugyanakkor a magányosságról is szól, és arról is, hogy egyedül kell megküzdenem olyan helyzetekkel, amelyek nem tőlem függnek, hanem a kiszolgáltatottságom következményei. Annak az általános érvényűnek a megfogalmazására törekszem, ami mások számára is tanácsot ad és utat mutat. 

Kikkel dolgozol most együtt?

Simkó Kati lesz Iglic, vele régóta kollégák vagyunk a Forte Társulatban, nagyon érdekelt az ő személye, színészi játékossága és eszköztára. Sipos Verával is dolgoztunk már együtt a Fortéban, nagyon nyitott, kreatív, mindig a dologért van, konstruktív a hozzáállása, érzem így a vége felé, hogy mindketten nagy segítség, lelki támaszok nekem. Kati és Vera nagyon értik a mozgásszínház nyelvét. Stork Natasával most dolgozom először, nem ismertem őt személyesen korábban, de elképzeltem ezt a három nőt együtt, hogy jól tudnának működni. Natasánál nem mindig tudom, mire gondol, és ez nagyon érdekelt. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói is benne lesznek az előadásban, az intézménnyel több éves termékeny munkakapcsolatom van. 

Hogyan segíti a Staféta pályázat a munkátokat?

Régóta pályázom a Stafétára, és nagyon megörültem, amikor elolvastam az emailt, hogy én is a nyertesek között vagyok. Ez egy rang, kiváltságos helyzet, amire nagyon büszke vagyok, ezt őszintén tudom mondani. Nagyon jólesik. Nagy érdem, hogy ennyi jelentkező közül bekerültem azok közé, akik megvalósíthatják a tervüket, és olyan platformot kapnak, amivel talán szélesebb körhöz jut el az előadás, nem beszélve arról, hogy a Stafétának köszönhetően lehet kicsit nagyobbat álmodni. 

Szerző: Bordás Katinka

Az előadást megtartják! A Bethlen Téri Színház – lévén 90 fős nézőterű teátrum – továbbra is szeretettel várja nézőit.