Kamaszkorától Európa legnevesebb színpadain játszott Bécsben, Berlinben, Párizsban. Jelenleg a nemzetközi filmes karrierjét építgeti Londonban.
Németül beszél a legszebben, angolul gondolkodik és álmodik, a magyar a harmadik nyelve. Egy osztrák vállalkozó és a 90-es évek hazai sztármodelljének, Czapolai Barbarának a lánya született kozmopolita. Élt Svájcban, dolgozott Németországban, Franciaországban. New Yorkban és Londonban végezte egyetemi tanulmányait. Kamaszkorától Európa legnevesebb színpadain játszott Bécsben, Berlinben, Párizsban. Jelenleg a nemzetközi filmes karrierjét építgeti Londonban.
2016-ban a Jutalomjáték című brit- magyar koprodukciós film főszerepe nyitotta meg előtte a mozgóképes lehetőségek kapuit. Nemrég a nemzetközivé bővült Virtuózok sztárzsűrijében láthattuk Coco Königet.
– Illusztris csapatban vettél részt Plácido Domingo, Maxim Vengerov, a Prokofjev unokája, Miklósa Erika oldalán. Hogyan kerültél a Virtuózok zsűrijébe?
Peller Mariann, a műsor producere először két éve beszélt nekem arról, hogy lenne egy ilyen lehetőség. A Jutalomjáték című filmben látott, színészként számított rám. Természetesen azonnal felkeltette az érdeklődésemet az ajánlat. A zene mindig is az életem része volt. Imádom az operát, gyakran jártam koncertekre, szinten minden nap hallgatok klasszikus zenét. A Virtuózokban nem az volt a dolgom, hogy a fiatal tehetségek produkciójáról, hangszeres tudásáról beszéljek, hanem hogy a színpadi jelenlétben segítsem őket tanácsokkal. Igazából meglepett, hogy sem zeneileg, sem színpadilag nem volt mit kritizálni a versenyzőkön, mert mindenki magas nívót képviselt. Nehéz volt kiválasztani, hogy ki a jobb, ki a rosszabb az igazi kis művészek közül.
-Huszonnégy évesen jelentős színházi, filmes, modell tapasztalatokkal rendelkezel. Melyik terület élvez elsőbbséget?
A színészet a legfontosabb. Manapság, amikor egy színész sok más területen is mozog, más szakmákba is belekóstol, fontos, hogy emlékezzen arra, miért is választotta ezt a pályát.
Minden más, ami ennek a hozama, a tévés szereplés, a modellkedés, szuper dolog, nagyon élvezem, de a nap végén arra gondolok, hogy filmeket szeretnék forgatni, színpadon szeretnék játszani.
– Honnan jött a késztetés tizenévesen, hogy ezt a pályát válaszd?
Anyukámmal nagyon sok színházi előadást néztünk meg Bécsben és Budapesten is. Fantasztikus élmény volt számomra a Serban rendezte Három nővér a Nemzetiben, a Nóra a Josefstadtban vagy a Lear király a Burgtheaterben. Izgalmas előadások láttán rögtön megtetszett annak a lehetősége, hogy színészként valaki más lehetsz pár órára, és utána visszatérhetsz a valós életbe. És igazából egész életeden át különböző szerepeket játszhatsz. Tizenöt évesen Luc Bondy-val kezdődött a karrierem. Szóltam neki, hogy nagyon szívesen dolgoznék vele. Aztán felkért egy kisebb szerepre.
– Hogyan kerültél Bondy látókörébe?
Családi barátokon keresztül ismertem meg őt. Egy vacsorán találkoztunk Bécsben. Luc a mentorom lett. Először egy kisebb szerepet bízott rám Handke Az aranjuezi szép napok című darabjában a bécsi Akademietheaterben. A női főszereplő kislánykori énjét játszottam. Tulajdonképpen csak hintáznom kellett a színpadon.
Elkéredzkedtem az iskolából, hogy odaérjek a próbákra. Minden nap izgatottan vártam ezeket az alkalmakat, amikor órákig a színházban ültem, néztem ahogy a színészek próbálnak. Akkor jöttem rá valójában, hogy ez mennyire az én világom.
Másodjára egy komolyabb szerepet kaptam tőle, a Berliner Ensemble-ban bemutatott Ödön von Horvath darabban, a Don Juan visszatér a háborúból-ban, olyan partnerekkel, mint Ilse Ritter, Samuel Finzi és Kathrin Angerer. A párizsi Odeonban pedig az Ivanov rendezésben játszottam, franciául.
– A kamaszlány lelkesedésén túl mit látott meg benned Bondy?
Fegyelmezettséget és határtalan érdeklődést. Nem tartott igényt castingra, noha nem tudhatta, hogy tehetséges vagyok-e, vagy sem. Látta bennem a rajongást. Aztán a közös munka során kiderült, hogy jól lehet velem dolgozni.
– Mit tanultál tőle? Miben látod a rendezői módszere lényegét?
Luc a legapróbb részletekre is odafigyelt, legyen szó színészekről, díszletről, a jelenetek kidolgozásáról. Mindenkivel rendkívül figyelmes és türelmes volt. Soha senkit nem kritizált, semmire nem mondta azt, hogy ez így nem jó, nem tetszik. Engedte, hogy sokféle megoldással próbálkozzunk és azok közül válasszuk ki a legjobbat.
– Bondyn kívül más színházi rendezők is felfigyeltek rád?
Matthias Hartmannal egy izgalmas projektben vettem részt. Schiller A haramiák című darabjában Amália szerepét osztotta rám. Négy különböző színházban játszottuk az előadást, az egyik legnagyobb presztízsű német nyelvű színházban, a hamburgi Deutsche Schauspielhausban, Bécsben a Volkstheaterben, Wolfsburgban és Salzburgban. Újszerű volt számomra, hogy a rendező egyszerre dolgozott színházi és filmes eszközökkel. Nyolc kamera vette a játékunkat, amit kivetítettek a színpad feletti vászonra. A filmváltozatot a német NDR televízióban mutatták be.
-Edelényi János minek alapján választott ki a Jutalomjáték női főszerepére?
Megjelent rólam egy cikk a Marie Claire-ben Baricz Kati fotójával. Edelényi látta a képet, és érdekesnek talált. Végül egy közös barátunk, Kalmár Péter mutatott be minket egymásnak, aki Berlinben látott színpadon. Amikor megkaptam a forgatókönyvet és olvastam a színészek névsorát, Brian Cox, Roger Moore, Anna Chancellor, Emilia Fox, arra gondoltam, hogy nincs semmi esélyem. Szerencsére tévedtem. Több castingon is részt vettem, mire megkaptam a szerepet.
Máthé Tibor operatőr végül azt mondta az utolsó castingon Edelényi Jánosnak: „Ez az az arc, amit két órán keresztül lehet nézni”.
– A történet szerint Dorottya azért vállalja a nagybeteg, idős Shakespeare színész ápolását, hogy titokban elsajátítsa a színészet fortélyait. Magadra ismertél a rajongó lány alakjában?
Sok találkozási pontom volt a szereppel. Sir Michaelnek a filmben Parkinson- kórja van. Abban az időben lett nagyon beteg Luc. Szinte nem is kellett mást játszanom az idősebb mentorral kialakult barátságban a kamerák előtt, mint amit akkoriban személyesen éreztem. Nagyon sajnálom, hogy Luc már nem láthatta a filmet, pont akkor halt meg, amikor az utómunkálatok folytak. A Jutalomjáték a legkedvesebb alkotás, amit valaha is csináltam. Örökké hálás leszek Edelényi Jánosnak ezért a lehetőségért. A mai napig kapok hívásokat ismerősöktől, barátoktól, hogy épp most látták a filmet Németországban vagy éppen egy repülőúton. A filmnél az a csodálatos, hogy évek múltán is megnézhető, megmarad az emberek emlékezetében, utólag is hatást gyakorol az emberekre.
– A kezdetektől a gyakorlatban tanultad a szakmát. Nem érezted a színészképzés hiányát?
A Jutalomjáték előtt pár hónapig tanultam Lee Strasberg színjátszó iskolájában. Amúgy nem okozott problémát, hogy nincs ilyen irányú képzettségem.
A színész iskolák többségében az első pár évben nem engedik a növendékeknek, hogy gyakorolják a szakmát. Én meg nem akartam feladni, hogy éljek a lehetőségekkel, amik megtalálnak.
Jelenleg egy angol és egy amerikai ügynökséggel dolgozom. Nemrég nyertem felvételt a United Agents-nél, amelyik Keira Knightley-t, Olivia Colmant is képviseli.
-A színészettel párhuzamosan más irányban képezted magad tovább, politológiát, emberi jogokat tanultál New Yorkban. Érdeklődésből, vagy inkább egyfajta előrelátásból, hogy több lábon is meg tudj állni?
New Yorkban a szabad bölcsészeten belül hallgattam politológiát, történelmet, emberi jogokat. Mindig is volt bennem ilyen irányú érdeklődés. Arról nem beszélve, hogy ezáltal bővítettem a világról való tudásomat. New Yorkba egy fantasztikus város. Az ottani energiákkal feltöltve sokra tudja vinni az ember Európába visszatérve. A mesterképzést már Londonban folytattam, a London School of Economics-on nemrég diplomáztam nemzetközi kapcsolatokból. Arra törekszem, hogy legyen egy teljesen más életem is a színészet mellett. Nagyfokú stresszel jár a castingokra járás, a szerepekre várás. Ki tudja, mit hoz a jövő, így legalább van olyan képzettségem, amit hasznosítani tudok.
– Eldöntötted már, hogy a filmes vagy a színházi vonalra fektetsz nagyobb hangsúlyt?
Mindkettőre nyitott vagyok. A színház inkább fizikális dolog, mindent beleadsz, amikor a színpadon vagy. A filmben meg az a gyönyörű, hogy lehetőséged van a részleteken dolgozni, rezdülésekkel, arccal érzelmeket, gondolatokat kifejezni.
– Amerikai szuperprodukcióban is megméretted magad, az Assasin’s Creedben olyan partnerek oldalán, mint Jeremy Irons, Marion Cotillard, Michael Fassbender. Mennyire kerültél közel azokhoz a színészekhez, akiket korábban a mozivászonról csodáltál?
Először vettem részt akciófilmben, ráadásul egy óriási produkcióban. Kisebb szerepet kaptam Fassbender mellett. Ő is meg Cotillard is nagyon kedvesek voltak. Végtére a nagy sztárok is ugyanolyan emberek, mint bárki más. A forgatáson mindenki teszi a maga dolgát, aztán ha nincs jelenete, visszavonul a lakókocsijába. Független filmeknél inkább kialakulhat barátság, családias hangulat a stábon belül.
– A filmezés kalandor, egyben magányos életforma, egyik nap itt, másik nap ott. Hogyan viseled ezt a vándoréletet?
Mindig félelmetes, ha kapsz egy forgatókönyvet, amiben az szerepel, hogy két év forgatás Új Zélandon, három hónap Vietnamban. Sokszor az ember nem látja magát, hogy adott helyen szívesen töltene ilyen sok időt. De úgy vagyok vele, hogy ha szeretem a projektet, becsülöm a rendezőt, a partnereket, a szerep passzol hozzám, akkor bárhova szívesen megyek.
A filmes szakmában soha nem lehet kiszámítani, hogy mi lesz holnap, hova kell repülni, kinek kell megmutatni, hogy miért lennék jó egy adott szerepre. A nehézségekkel, az egyedülléttel együtt is megéri.
– Milyen karakterek állnak hozzád közel?
Karakterek helyett forgatókönyvben, rendezőkben gondolkodom. Mostanában azok a történetek tetszenek, amelyek más korokban játszódnak. Nézőként is a kosztümös, történelmi témájú filmeket szeretem.
-Hollywood, az ottani sztárvilág mennyire foglalkoztat? Nyilván alapkövetelmény, hogy ne legyen akcentusod…
Sokáig nemzetközi akcentusom volt, lévén, hogy Svájcban nemzetközi iskolába jártam. Három évig dolgoztam azon, hogy letudjam az akcentusomat, hetente jártam egy coach-hoz. Ma már el tudnám játszani egy amerikai filmben, hogy amerikai vagyok. Manapság már összeér a nemzetközi filmvilág, és nem csak Hollywoodról szól. A legjobb filmeket, sorozatokat a Netflix, az Amazon, a tévécsatornák gyártják.
Szerző: Szentgyörgyi Rita