gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 23., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Hálát adok azért, hogy emberséget, tartást kaptam” – Interjú Danis Lídiával

    2022. február 28., hétfő 06:00

    Egy vezető beosztású, magányos nőt formál meg Schmied Zoltán Dannyje oldalán Danis Lídia a Kezdetben, David Eldridge Kezdet című kétszereplős ismerkedős játékában. Ez a harmadik bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban – Gárdonyi Géza századelős szerelmi története, az Ábel és Eszter és a Hitchcock-film nyomán készült Gyilkosság telefonhívásra után. A Kezdetben a tétova, bizonytalan Dannynek „nincs radarja” ahhoz, hogy felmérje, nagyon is bejön Laurának. A bénázástól a kegyetlen őszinteségig, humorral, empátiával mutatja fel a két remek színész egy kapcsolat kezdetének lélektani árnyalatait.

    Danis Lídia és Schmied Zoltán

    Színészileg milyen meghatározó emlékeket őrzöl a Rózsavölgyi Szalonbeli fellépéseidről?

    Bensőséges, jó emlékek fűznek a Rózsavölgyi Szalonhoz. Az itteni munkák során ismertem meg Pogány Juditot, Őze Áront, Szervét Tibort. Nagyjából az Ábel és Eszter bemutatója idején indult a tatabányai társulat, megnézte az igazgatóm ezt az előadást, utána szerződtetett le. A Dicső Dániellel való találkozás miatt is fontos hely számomra a Rózsavölgyi Szalon. Még kezdő rendező volt Dani, amikor először dolgoztam vele az Álmodozókban, a Thália Arizona Stúdiójában. Nagy szeretet, mondhatni barátság van köztünk. Örömmel jöttem, amikor felhívott, hogy a Kezdet című darab női szerepére rám gondolt. A szerzőt, David Eldridge-t már korábbról ismerem, játszottam a Születésnap című darabjában, amiből kultikus előadás született Eszenyi Enikő rendezésében a Pesti Színházban. 

    Az intim tér, az, hogy a nézők szinte karnyújtásnyira ülnek a Rózsavölgyiben, növeli, úgymond, a feszültséget, a játék tétjét?

    Kezdő színésznőként a Vígszínházban olyan világszínvonalú színészektől, mint Papp Vera, Börcsök Enikő, megtanulthattam, hogyan lehet természetesen beszélni 1300 embernek úgy, hogy a nézőtér első sora 4, az utolsó pedig 45 méterre van a színpadtól. Érzék, intelligencia, megérzés kérdése, melyik térben hogyan kell játszani. Nagyon izgulós vagyok, tehát nekem gyakorlatilag teljesen mindegy, mekkora térben, hány ember előtt játszom.

    Schmied Zoltánnal először szerepeltek együtt. Milyen partnernek ismerted meg őt? 

    Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Zolit. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Korábban csak egy filmes próbafelvételen találkoztunk. Nyilván képben voltam róla, tudtam, miket csinál. Amikor kiderült, hogy együtt fogunk játszani, azonnal írt nekem egy üzenetet, hogy szeretne megnézni Tatabányán. Sajnos ez nem jött össze, mert a betegségem miatt elmaradt az akkori bemutató ott. Az első pillanattól szeretet és összhang van köztünk. Figyelmes, csodálatos partner. Noha a második otthonomnak tekintem a Jászai Mari Színházat, csodának az ottani társulatot, időnként azért remek érzés kalandozni, némi friss levegőt szívni, vérfrissítést kapni. Ezért is örülök a kettősünknek Zolival. Szerintem egy kétszereplős darab talán még a monodrámánál is nehezebb. A Kezdetben sokáig csak félmondatokkal kommunikálunk egymással. Itt aztán nagyon kell koncentrálni a partnerre, szimbiózist, figyelmet követel meg tőlünk, nincs idő a lazításra. További nehézséget jelent, hogy a szöveg alatt van egy plusz játék, plusz energia.

    David Eldridge: Kezdet / Rózsavölgyi Szalon / Fotó: Kallus György

    A mai negyvenes korosztály elmagányosodása, a kapuzárás előtti pánik, a szingli anyaság hangsúlyos tematikája a Kezdetnek. Mennyire ismerős problémák ezek számodra?

    Abszolút ismerem őket. Laurával ellentétben nem a negyvenes éveimben, hanem a harmincas éveim elején éreztem hasonlót, egyedül éltem a gyerekemmel. A próbák közben emlékképek jöttek elő azokból az időkből, amikor 29 évesen szültem. Ha újrakezdhetném, lehet, hogy fiatalabban vállalnék gyermeket. Bár már akkor is voltak nők, aki 40, 45 évesen hozták a világra az első gyermeküket. Manapság még inkább efelé megy a világ. Viszont abban a világban, ahonnan én jövök, gyakran 20 alatt szülnek a nők. Egy fiatalabb nő sokkal lazább, könnyebben veszi az akadályokat, még nincs kialakult élete, gondolkodása. Azt a kérdést is felveti a Kezdet, hol lehet manapság „hús-vér” módon ismerkedni, fiatalon talán könnyebben megy bárban, buliban, munkahelyen.

    Laura esetében házhoz jön a férfi, a lakásavatójára toppan be, ismeretlenül, a barátja kíséretében. Dannyt, akárcsak a férfiak többségét, nyilván zavarja, hogy a nő minden szempontból felette áll: anyagiakban, egzisztenciában, társadalmi pozícióban.Azt tartom ebben izgalmasnak, hogy sokszor mennyire más az, amit egy másik emberből külsőleg érzékelünk, és ami mögötte van. Itt a férfi elsőre azt érzékeli a nőből, hogy egy szuper lakása van, ahol a szőnyeg is egy vagyon. Laura jól szituált, magányos nő, és mint ahogy az lenni szokott, mást mutat magából, mint ami a valóság. A játék során sok minden lefoszlik róla.

    Közel áll hozzád Laura karaktere? Könnyen együtt mész vele?

    Ismerem a magányt, a küszködést, az egyedüllétet is. A másik felem éppen az unokaöccséért ment az óvodába, ott találtunk egymásra. Most így, 42 évesen azokat a karaktereket tartom érdekesebbnek, amelyek távolabb állnak tőlem. Az igazi kérdést számomra az ismeretlen jelenti. A civil létemtől a legtöbb szerepem távol áll, és az bennük az izgalmas, hogyan tudom őket őszintén megfogalmazni magamból.

    David Eldridge: Kezdet / Rózsavölgyi Szalon / Fotó: Kallus György

    Egy kapcsolat kezdetébe sok minden belefér. Itt látszólag a férfi „szerencsétlenkedik”, habozik belemenni akár egyéjszakás kalandba. A nő nyílt kártyákkal játszik, megmondja, mit akar. Nagy csendek, apró nüanszok teszik rendhagyóvá a kettősüket.

    Szeretem a darab struktúráját, olyan, mintha a Netflixen néznél egy filmet. Amikor először olvastam, nem mutatta meg magát. Kicsit nehezebb a szövete attól, hogy nagyon hétköznapi a nagy, drámai, tragikus szerelmi történetekhez képest. A két szereplő között folyamatos kínlódás, kommunikációs és lelki gát van. Az egy az egyben fogalmazás helyett teljesen másról beszélgetünk és másra gondolunk. Több szinten megy a játék. Elment a taxi, a férfi a nő lakásán maradt, és nem tud megnyilvánulni. A nő is bénázik, hiába tűnik határozottnak, próbál apró lépéseket tenni a férfi felé, aki lezárja magát.

    Nagy utat kell bejárniuk egymás felé. A digitális kommunikáció korában mennyire érzed valós veszélynek az érzelmek megspórolását?

    A Facebook, az internet világában szenvtelenül megy az ismerkedés, szemtelenebb a kommunikáció. Én magam csak azért vagyok a Facebookon, hogy a gyerekem iskolai csoportját lássam, meg a kutyámról teszek ki képeket. A saját fiatal éveimre visszatekintve, 20 évesen még könnyeden és lazán veszed a dolgokat. 40 és 50 között már múltad van: túl vagy kapcsolatokon, gyereked van, meghaltak a szüleid, vagy – mint Danny – anyáddal laksz, idősödsz. Ott áll egymással szemben egy csinos nő, meg egy jó pasi, de már annyi mindenen vannak túl, ami esetleg zárkózottá, bénává, nyomorultabbá tette őket.

    A tatabányai anyaszínházadról szólva, sűrű évadod az idei – négy bemutatóval.

    Szinte az egész évadot végig próbálom a Jászai Mari Színházban. Paolo Genovese Teljesen idegenek című darabjával kezdtük, utána jött Székely Csabától a 10, majd a Közellenség, aztán A revizorban a polgármesterné szerepe.  

    David Eldridge: Kezdet / Rózsavölgyi Szalon / Fotó: Kallus György

    A színvonalas műhelymunka, a művész színházi repertoár miatt is szerződtél Tatabányára Szegedről, ahová még Juronics Tamás igazgatása alatt kerültél?

    Hedda Gablertől Makrancos Katáig, a Három nővér Natasájától a Boldogtalanok Rózájáig csupa fontos szerepet játszottam Szegeden. Aztán hoztam egy döntést, hogy az akkor 3-4 éves kisfiammal vidéken szeretnék élni. Bátor gondolatként, ötletként jött, hogy Oroszlányba költözzünk, ahol a fiam apai nagyszülei élnek. Azóta már Kecskéden lakunk, egy sváb parasztházban. A gondviselés hozta, hogy 10 kilométerre Oroszlánytól, Tatabányán alakult egy társulat, ahol olyan példaértékű ember az igazgató, mint Crespo Rodrigo. A bátorságomat mintha honorálta volna sors a színházzal.

    Annak idején lendületes pályakezdésed volt a Vígszínházban, ahol hat évet töltöttél. Nehéz volt megválni a fővárosi színésznő státuszától?

    A Vígben még elkaptam Marton László igazgatásának az utolsó éveit. A pályámon nagyon sokat köszönhetek a Vígszínháznak, ott tanultam meg az alapokat. Valójában azért szerződtem Szegedre, mert a volt férjem fiatal színészként oda kapott szerződést. De az utolsó két vígszínházi évemben, ami már Eszenyi Enikő igazgatása alá esett, nem volt megfelelő a légkör. Nekem több levegő, több nyugalom kell. Fontosabb a lelki békém és a családi nyugalmam. Ebből is látszik, hogy nem vagyok karrierista. Szeretek harmóniában lenni a természettel, kimegyek a mezőre a kutyámmal, járom az erdőt. Másképp miből inspirálódnék, ha nem ismerem a környezetet magam körül?

    „Perverz vágynak” nevezted, hogy vonzódsz a kínlódós, veretes szövegek iránt. Honnan ered ez a vonzalom?

    Nem gondoltam ennek a mélyére, de ha valamihez kötném, akkor bizonyára az, hogy gyerekkoromban iszonyú mennyiségű verset, nehéz regényeket olvastam, tanultam. Amióta színész vagyok, mindenféle szöveget szívesen mondok. Nagyon szeretem a magyar nyelvet, örömömet lelem az Arany-fordítások olvasásában. Szeretek megküzdeni azzal, hogy emberivé tegyem az akár egy drámai hősnő szájából elhangzó, sokszorosan összetett mondatokat.

    David Eldridge: Kezdet / Rózsavölgyi Szalon / Fotó: Kallus György

    Szociálisan érzékeny ember vagy. Az utóbbi években aktívan részt veszel iskolai fejlesztésben, tanácsadásban roma gyerekek örökbefogadásánál. A társadalmi feladatok megtalálnak, vagy te mész elébük?

    Megtalálnak az ilyen helyzetek. Amibe tudok, beleállok. Ha látod, hogy valahol tenni tudsz, azt meg kell tenned, még ha ezek apró lépések is. Rengeteg probléma vesz körül minket, ami orvoslásra szorul. Gyerekként megéltem, hogy milyen más bőrszínűnek lenni egy közösségben. A mai roma gyerekek már nemcsak a bőrszín miatti különbséget élik meg, hanem a nagy fokú szegénységet is, meg mindent, ami ezzel együtt jár. Sajnos egy másik probléma is van, amiről muszáj beszélni, ez pedig a fordított diszkrimináció. A 12 éves roma gyerekem fehér bőrűként éli meg, hogy a romáktól kell tartania. Bejárok az iskolájába fejleszteni segíteni, a másik oldalon meg próbálom elmagyarázni neki, hogyan viselkedjen, ha megtámadja egy roma gyerek. Hiába van pedagógus, szocializáció, szülői segítség nélkül nem lehet egyről a kettőre jutni. Hálát adok a Jóistennek, hogy az édesanyámtól, aki nehezen tudta megteremteni az anyagi feltételeket, emberséget, tartást kaptam.

    Szerző: Szentgyörgyi Rita

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram