Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Mi vagyunk a Femini” – Interjú Dobos Eszterrel és Trömböczky Napsugárral

    2021. október 6., szerda 06:00

    Október 9-én mutatják be a MU Színházban a Social Karaoke c. Staféta nyertes előadást. Az előadás koncepciójának megálmodóival, Dobos Eszterrel és Trömböczky Napsugárral, azaz a Femini alkotópárosával készült interjúnk. 

    Kik alkotják a Femini elnevezésű formációt?

    Trömböczky Napsugár: Mi vagyunk a Femini. A név onnan jött, hogy sokan ikreknek néztek minket, és rendszeresen összekevertek az egyetemi évek alatt. Egy ideig ez zavaró volt, aztán elfogadtuk, és szó nélkül átadtuk egymásnak az üzeneteket. A gemini, mint ikrek és a feminine, mint nőies összeillesztéséből született a Femini név. 

    Dobos Eszter: Onnan jött a Femini, hogy Napsugárral egy osztályba jártunk az egyetemen drámainstruktor szakon, elkezdtünk együttműködni különböző projektekben, majd rájöttünk arra, hogy hasonló dolgok érdekelnek minket a szakmán belül, például a közös alkotás élménye, a részvételiség, és úgy gondoltuk, hogy egyszerűbb, ha egy név alatt „futunk”. 

    Trömböczky Napsugár: Nyilván mindenki azokkal a témákkal foglalkozik, amik őt érdeklik, bár a színházi nevelésnél ez nincs mindig így szerintem, mert ott van egy célcsoport, akiknek kitaláljuk, hogy számukra mi lenne érdekes. Szóval akikkel éppen dolgozunk, őket kérdezzük meg, hogy mivel szeretnének foglalkozni, és ahhoz alkalmazkodunk, vagy kitaláljuk, hogy minket mi foglalkoztat, és hasonló témákban érdeklődőket behívunk.

    Fotó: Dömölky Dániel

    A Social Karaoke-nál ez hogy történt?

    Trömböczky Napsugár: A Social Karaoke kiindulópontja még másodévben fogalmazódott meg, emlékszem arra a pillanatra, amikor ezt a címet kitaláltuk valamikor 2018-ban. Az egyik osztálytársunk mesélte, hogy karaoke szakkörre járt, ami azt jelentette, hogy összejártak karaokezni a suliban. Arra gondoltunk, milyen jó lenne egy olyan bulisorozatot csinálni, ahol mindig egy társadalmi téma köré szervezünk dalokat, például rasszizmus, családon belüli erőszak. Továbbfejlesztettük ezt a gondolatot, és akkor született meg az ötlet, hogy ez előadás jelleggel is megvalósulhatna szerkesztettebb formában.   

    Dobos Eszter: Mindkettőnket nagyon érdekel általánosságban, ha civileket látunk színpadon. Így nem volt nehéz azzal előállni, hogy most is civilekkel dolgozzunk. A megjelenő témák már a résztvevőknek a sajátjai.

    Trömböczky Napsugár: Elég kísérleti, hogy az általuk behozott témák tényleg az ő megvalósításukon, esztétikájukon keresztül jelenjenek meg, és az a kérdés, hogy ez hogyan találkozik a mi elképzelésünkkel.

    Dobos Eszter: És talán az egyik legnagyobb kihívás is szerintem, legalábbis nekem személy szerint. 

    Kikkel dolgoztok most, kik a résztvevők?

    Dobos Eszter: Közzétettünk egy felhívást, amivel a célunk az volt, hogy minél diverzebb csoportot kapjunk. Kifejezetten színházi tapasztalattal rendelkezőket nem szerettünk volna a civilség megtartása érdekében. Ez volt a két szempont a kiválasztás közben. Hat civillel dolgozunk együtt a Social Karaoke-ban, akik között van nyugdíjas idegenvezető, bűnügyi nyomozó, tetoválóművész, vendéglátásban dolgozó gyógypedagógus hallgató, gimnazista, és filmforgatásokon dolgozó. 

    Trömböczky Napsugár: Mindenki máshogy ér rá, még csak a múlt héten volt az első olyan próbánk, ahol mindenki ott volt. Az biztos, hogy másfajta elköteleződés, hozzáállás az, amit ők mutatnak egy előadás létrehozásához, amihez alkalmazkodnunk kell, meg tanulnunk belőle. Jó velük dolgozni. Nagyon izgalmas csapat jött össze. Mostanra eléggé összerázódtunk az első alkalmakhoz képest. Dramaturgiailag az a nehézség, hogy a sokféle szöveget és vizuális anyagot hogyan tudjuk valami nem szedett-vedetté összepakolni. 

    Hogy zajlik a próbafolyamat?

    Dobos Eszter: A próbafolyamatot inkább workshop-sorozatnak mondanám, nem klasszikus értelemben vett próbafolyamat. Különösebb irány nélkül kezdtünk bele Napsugárral az egészbe, a tartalmat tőlük tettük függővé, nekünk csak egy szerkezeti ajánlatunk volt, ami borzasztó egyszerű: legyenek benne karaoke számok és társadalmi kérdésekről szóljon az előadás. Az első időszakban 6 társadalmi kérdést, témát választottunk ki, ami a szereplőket érdekelte. Ezek nem feltétlenül olyanok, amikben ők érintettek, hanem amiről szívesen beszélnének. Ezekre különböző szöveges, vizuális gyakorlatokat hoztunk Napsugárral. A lecture performance formát választottuk, tehát nem dialógusokból, jelenetekből, történetből, kiindulásból és végből áll a darab, hanem kisebb etűdökből.

    Egy japán üzletembernek is köze van az előadásotokhoz. Mesélnétek erről?

    Dobos Eszter: Amikor elkezdtünk abban gondolkodni, hogy társadalmi kérdésekkel és karaokeval szeretnénk foglalkozni 2-3 évvel ezelőtt, kutatni kezdtünk, és akkor találtunk rá Daisuke Inoue nevére, a karaokegép feltalálójára, aki 2004-ben Ig Nobel-békedíjat kapott, ami egy vicc Nobel-díj, és a Harvardon adják át. Azért kapta, mert talált egy módot arra, hogy az emberek megtanulják még jobban tolerálni egymást, mégpedig a karaokéval. A karaoke szellemisége, hogy végighallgatom azt is, aki egyáltalán nem tud énekelni, sőt még egy idegent is, maga a forma, az empátia, a tolerancia, az, hogy érdekelt vagyok a társadalmak dolgaiban, mindez valahogy ideában jól kapcsolódik egymáshoz.

    Trömböczky Napsugár: Ez volt az a pont, amikor elhatároztuk, hogy tényleg megcsináljuk, és több lesz, mint ötletelés. Az elköteleződésünk ennek az eseménynek a megtalálásával született meg. 

    Kiket vártok a nézőtérre? Hogyan ajánlanátok az előadást?

    Trömböczky Napsugár: Gimitől fölfelé lehet érdekes ez az előadás, mert olyan összefüggések, információmennyiség, témák vannak az előadásban. Én személy szerint azoknak ajánlanám, akik kimentek az Arc kiállításra. 

    Dobos Eszter: Annak ajánlanám, aki közösségben él. 

    A Staféta pályázat hogyan segítette a munkátokat?

    Trömböczky Napsugár: Megmentette a Social Karaoke-t a semmibe veszéstől. Ez lett volna a diplomamunkánk, de végül csak egy-egy alkalomnak a foglalkozástervét adtuk le a covid helyzet miatt. Nem tudom, ha végül diplomamunkaként valósul meg, ugyanolyan előadásértéke lett volna-e. Friss diplomásként nagyszerű visszacsatolás és megerősítés volt, hogy van olyan buborék, ahova belefér az, amit mi szeretnénk csinálni a színházban. 

    Dobos Eszter: A Staféta az intézményesülésnek az a biztonsága, amire nekem szükségem van ebben a folyamatban. Nem felelünk senkinek, csak egymásnak, de folyamatosan van valahol egy visszacsatolási lehetőség, és van, aki tud segíteni, ami nagy megnyugtatás nekem. Illetve a Staféta nélkül nem tudtunk volna hol próbálni. 

    szerző: Bordás Katinka

    fotó: Dömölky Dániel

    infó/jegyek: https://www.mu.hu/esemenyek/paralel-alkotocsoport-social-karaoke/

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram