2018 őszén indult a Balázs Zoltán által megfogalmazott „ÖT KAPU” elnevezésű korspecifikus színház-metodikai koncepció és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/gondozó program.

Az elképzelés egyfajta szakmai javaslatcsomag a színművészet megújítására, amelyben a független színházi alkotó több műfajra kiterjedő, hazai és nemzetközi terepen szerzett színházi ismereteire, pedagógiai tapasztalataira alapoz. A Maladype társulatának állandó tagjait bemutató interjúsorozatunkban most Erőss Brigittával, az ÖT KAPU program kutatójával beszélgetünk.

Közel két és fél éve dolgozol Balázs Zolival. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészeként miben volt más a vele való munka, mint jelenleg az általa vezetett Maladype állandó társulatának tagjaként?

Zolival magiszteri ötödéven találkoztam először, amikor megrendezte nekünk a Bruno Schulz elbeszélései alapján készült Augusztus című non-verbális előadást, amely azóta számos hazai és külföldi sikernek örvendhet. A Zolival való találkozás különleges volt, kifogyhatatlan energiájában és figyelmében azonnal megtaláltam önmagamat, így azok a képességeim is megmutatkozhattak végre, amelyek korábban kevésbé vagy egyáltalán nem voltak terhelve. A vele való közös munka annyira erőteljes volt, mintha több egyetemi év lett volna egyetlen hónapba sűrítve. Rengeteget tanultam tőle, és tudatosult bennem, hogy mennyi mindennek nem vagyok még a birtokában. Mindaz, amiről akkor mesélt nekünk, amire akkor hívta fel a figyelmünket – nem tudván, hogy kevesebb, mint egy évre rá a társulatának tagjai leszünk -, most nyer igazán értelmet. Zoli továbbra is elszánt és türelmes, a munkatempó intenzív, mindegyik próba és előadás fantasztikus kaland, de az igazi változást magamban érzem. A tehetségemet mindig úgy képzeltem el, mint egy magot, amelyik ha rossz minőségű talajba hullik, nem tud kinőni. Most úgy érzem, hogy két évvel ezelőtt megfelelő földbe kerültem, a mag kihajtott és a kellő pillanatban talán ki is virágzik. 

Az Augusztus hazai és nemzetközi sikere után, a színház legújabb bemutatója, az Yvonne hasonlóan pozitív fogadtatása is igazolni látszik a közös munkát és befektetést. Te hogy látod, számodra is megtérült minden emberi és szakmai invesztíció?

Abszolút. Zoli többször elmondta nekünk, hogy fektetnünk kell önmagunkba, mert hosszú távon csak ez jár szakmai nyereséggel. Az Yvonne előadásunk ennek a legjobb példája. Biztos vagyok benne, hogy a bemutató sikeréhez szükség volt ahhoz a színháztudatos alapozáshoz, amit az ÖT KAPU színház-metodikai program kutatóiként két éve folyamatosan végzünk.

A rendezői koncepcióból adódóan Yvonne személyében minden este egy új játszótársat avattok. Nektek, a királyi udvart képviselő színészeknek előadásról-előadásra rengeteg váratlan és kockázatos impulzussal is számolnotok kell. Színészként milyen extra kihívásokat jelent ez a fajta jelenlét?

Yvonne „beavatása” nem átlagos feladat. Ilyen jellegű kalandban korábban még nem volt részem. Olyan ez, mint egy vakrandi, ami este 7-től 9-ig tart, és amiben nincsenek előítéletek vagy elvárások. Játékkedvünket a váratlan helyzetek felismerése és az egymás iránti kíváncsiság tartja mozgásban. Yvonne személye számunkra ugyanolyan meglepetés, mint amennyire mi vagyunk neki. Találkozásunk lehet kedvező, kockázatos vagy veszélyes, és mindez jóra is rosszra is fordulhat. Ez a kiszámíthatatlanság a legizgalmasabb. Színészként pontosan kell követnünk a rendezővel közösen felépített kottát, de figyelmünk az előadás alatt nem csak arra terjed ki, hogy koncentráltan játsszunk, hanem arra is, hogy szellemileg mindvégig frissek, nyitottak és rugalmasak maradjunk. A játék rendkívül rizikós, de színházi előadásokban ritkán tapasztalt váratlan impulzusokkal teli. Fontos számunkra, hogy a „kiválasztottat” ne elijesszük, hanem észrevétlenül integráljuk a gombrowiczi történetbe.

Gombrowicz darabjában az általad játszott Kamarill nevű szereplő nem létezik. Pontosabban nem ebben a formában: két különböző férfi alakjában és más-más névvel. Hogy született meg ez a higanytestű és punklelkű fúziós női alak?

Zoli arra kért bennünket, hogy kiindulva az eredeti dráma szereplőiből készítsük el a saját szereposztásunkat, de azt a szabadságot is megadta, hogy kihagyjunk vagy összevonjunk bizonyos alakokat. Meghallgatva elgondolásainkat ő is felvázolta a saját verzióját, amelyből kiderült, hogy Cirillt, a Herceg barátját és a Kamarást, a Király bizalmasát egy személy fogja megtestesíteni. Az elképzelésem megegyezett Zoliéval. Úgy gondoltam, hogy izgalmas kihívás lenne számomra a még rejtett képességeimre építő kettős feladat. Hitt bennem és irányításával sikerült Kamarillként megmutatnom a humoromat, kamatoztatnom a mozgáskultúrámat és alkalmaznom a gondolkodásomat is ebben a „fúziós női alakban”. A laza figyelem, amivel estéről-estére alakíthatom a történéseket és befolyásolhatom Yvonne megnyilvánulásait nagy örömet okoz. A dolgok közvetett vagy közvetlen módon történő irányítása olyan, mint egy hullámvasút, amit a folytonosan hullámzó mozgásom is megsegít. Élvezem a cselszövő szerepkörét, Kamarill pikáns és csípős megnyilvánulásait. 

Az előadás ismertetőjében az olvasható, hogy pároddal, Jáger Simonnal nemcsak szereplői vagytok Yvonne történetének, hanem mozdulatszobrászai is. Hogyan kell ezt értenünk?

Simonnal nagyon hálásak vagyunk, hogy megadatott számunkra ez a többlet lehetőség. Zoli kezdetben Bob Fosse koreográfusi stílusára hivatkozva vázolta koncepcióját, de ahogy megismertettük vele a kifutókon alkalmazott speciális catwalk-ot és a divatlapok címlapján pózoló modellek mozdulatait imitáló Vogue táncstílust, ránk bízta a műfaj teljes felderítését. Összegeztük a már meglévő táncbéli tudásunkat és belevetettük magunkat a Vogue kifejezésmód színházi kontextusba való áthelyezésének konkrét feladatába is. Így született meg egy speciális fúzió a vouging és a jazz elemek között, amit megfűszereztünk egy kis jumpstyle-val és drum & bass-vel. Hál’istennek a csapat gyorsan elsajátította a vogueingot. A mozdulatszobrászok kifejezés Zolitól származik. Simonnal a próbákon a különféle testhelyzetekből kialakult mozgássorokat megállítottuk és kollégáink testrészeit szobrászi pontossággal állítottuk be, ebből született a kifejezés.

Hogyan alkalmazza a Maladype legújabb bemutatója annak az ÖT KAPU elnevezésű korspecifikus színház metodikai programnak a lényegét, amelyet Balázs Zoli fejlesztett ki, és, amelynek ti, színészek kutatópartnerei is vagytok?

Az Yvonne próbafolyamata ebből a szempontból is rendkívül eredményes volt, mert színészként áthelyezhettem a Zoli által korábban indukált feladatok, tematikus beszélgetések és rendszeres egyeztetések felvetéseit a mindennapi gyakorlatba. Számos olyan szakmai trükköt és színészi technikát is beemelhetem a játékomba, amelyek közös szótárunk részeként előzetesen már megfogalmazásra kerültek. A megértéshez vezető út felismeréseken keresztül történik, ezért ez a folyamat sem tud hamarabb megmutatkozni, mint amennyire az adott helyzetben önmagunk által képessé tesszük. Türelem, tudatosság és az összefüggések folyamatos vizsgálata szükséges hozzá. A program olyan képességeinket stimulálja, amelyek ugyan hozzánk tartoznak, de nem szívesen fedjük fel őket. Az ÖT KAPU segít legyőznünk a szemérmességünket és szembenézni a hiányosságainkat ellenpontozó modorosságainkkal. Ahhoz hogy az Yvonne próbafolyamata mindannyiunk számára produktívvá váljon, időben fel kellett készülnünk ezekre a tényezőkre. Fokozatosan jutottunk el arra a szintre, ahol „öt kapus” színészként minden helyzetben dönteni tudunk, és nem esünk kétségbe, ha valami nem úgy történik az előadáson, ahogy mi azt előzőleg elterveztük. Az Yvonne előadások sikeréhez elengedhetetlen a színészi nyitottság és alkalmazkodás, a folyamatosan megújuló érdeklődés, valamint a játékosság azon formája, amely őszintén ösztönzi az újratervezés és a változás képességét. 

Brassóból származol, ahol támogató szüleidnek köszönhetően sokféle tudás birtokába kerültél, gondolok itt a mozgás, a nyelvek vagy az írás tudományára. A Maladypében hogyan tudod mindezt kamatoztatni?

Tényleg sokat köszönhetek a szüleimnek. Kiskorom óta bíztatnak és támogatnak. Nem kevés energiát fektetve fejlődésembe, olyan kapukat nyitottak meg előttem, amelyek mostani életemre is kihatással vannak. Nekik köszönhetően végeztem el egy balett és modern tánciskolát. Édesapám kiváló nyelvérzéke és bilingvális tanulmányaim pedig lehetőséget adtak arra, hogy magas szintre fejlesszem angoltudásomat, a színház külföldi útjain ez előnyökkel jár. Írásképességemet édesanyámtól örököltem, ami sokat segít abban, hogy munka és személyes napló formájában rendszerezzem a gondolataimat.

Tervezem, hogy idővel mások számára is elérhetővé teszem mindazt, amit eddig a magam számára csak papíron fogalmaztam meg. Az ÖT KAPU program erre is lehetőséget ad. Egyébként a Maladypében szinte minden alaptudásomat kamatoztatni tudom. A két és fél év alatt elvégzett munka során ébredtem rá, hogy miben kell változnom, mibe szükséges még több energiát belefektetnem és mivel érdemes magasabb szinten foglalkozom. 

Egy olyan elismert független színház állandó társulatának tagja lenni, mint a Maladype nagy szó, de hogyan látod a jövődet, mint színésznő és nő egy folyamatos anyagi bizonytalanságban alkotni kényszerülő színházi műhelyben? Mit gondolsz, a te utad merrefelé visz?

Nagyon fontos számomra a családalapítás, a gyerekvállalás, de ennyi idősen most úgy érzem, hogy a karrieremre kell fókuszálnom. Az anyagi bizonytalanság hatalmas problémát okoz, de a szakmai fejlődésem érdekében érdemes vállalnom ezt az időszakot. Szeretném, ha megerősödne a színészi eszköztáram, ha változatos lehetőségeim lennének gyakorolni a tudásomat, és ha a tehetségemet sokfelé megmutathatnám a világon. Szerencsére a Maladype nemzetközi ismertsége mindezt biztosítja számunkra. Most elsősorban az motivál, hogy a feladataimat abban a minőségben végezzem el, ahogy Zoli, a társaim és a közönség elvárják tőlem. Nem tudom, merrefelé visz az utam, de azt tudom, hogy most hol tartok, és hogy merre szeretnék haladni. Ha a körülöttem levő világ megváltozik, majd alkalmazkodom, és az új helyzetből igyekszem a legtöbbet kihozni. Ahogyan Kamarill mondja: „Egyelőre csak szép nyugodtan és tapintatosan.” 

Bár a koronavírus okozta vészhelyzet leállásra kényszeríti a társulatot, tudtok-e valamit a következő időszakról? Az előttetek álló szakmai kihívásokról?

Remélem, hogy hamarosan véget ér ez az időszak és eredeti terveinknek megfelelően újra sokszor és sokfelé játsszuk majd az előadásainkat. Az Yvonne meghívást kapott Lengyelországba, a radomi Gombrowicz Fesztiválra, jó lenne, ha ez a vendégjáték nem maradna el. Márciusban kezdtünk volna dolgozni Fehér Ferenc koreográfussal, de a hirtelen jött vesztegzár felülírta a kezdési időpontot. Ameddig a Fritz Lang forgatókönyvén alapuló Metropolis próbafolyamata beindul, Zoli instrukcióit követve otthon dolgozunk. Szeretném, ha a majdani újrakezdés a mostani helyzetünket meghatározó anyagi bizonytalanság terén is pozitív változásokat hozna és a munkánkat eddigi eredményeink elismeréseként itthon is megbecsülnék. A Maladype az idén vált nagykorúvá, csodálatos ajándék lenne, ha társulatunknak végre nem a mindennapi túlélésért kéne küzdenie.