„Megpróbálkozunk a lehetetlennel” – Interjú Gémes Antossal a Major Fesztről
2020. július 13., hétfő 06:00
Július 23. és 26. között fesztivált rendeznek a Dunakanyarban. Először kerül sor a Major Fesztre, amit Gémes Antos, a Magyar Színház művésze, a Pesti Magyar Színiakadémia osztályvezető tanára álmodott meg. Őt kérdeztük.
Mi hívta életre a Major Fesztet? Honnan jött az ötlet?
Barátaimmal, társaimmal elkezdtünk a Dunakanyarban üzemeltetni egy helyet, ami Völgymajor néven nyitott meg egy 14 hektáros, gyönyörű területen, a Lósi völgyben, Verőce külterületén, közel a zónázó vasúthoz, ami fél óra alatt a Nyugatiba repít és közel a frissen felújított dunai strandhoz.
Ez a közeg a Börzsöny szívében számomra annyira inspiráló, mint a kezdet kezdetén Kapolcs vagy az Ördögkatlan. És mivel ínséges idők járnak, a nagyágyúk pedig csak ősszel dörrennek, a barátaimmal arra gondoltunk, megpróbálkozunk a lehetetlennel:
rendbehozunk egy területet, ahol infrastruktúrát alakítunk ki sátrazóknak, és olyan programot hozunk ide, amiért az emberek leveszik a hálózsákukat a szekrény tetejéről. Azt reméljük, hogy néhány száz ember, aki bátor annyira, hogy egy induló, szociálisan érzékenyen, családias fesztiválon részt vegyen, jól fogja itt érezni magát.
Anyagi támogatás nélkül vágtatok bele a szervezésbe?
Igen. És persze most küzdünk a számokkal… Mindenki tudja, hogy nem véletlenül nincsenek fesztiválok. Ötszáz embernek is annyiba kerül egy programsorozat létrehozása, mint ötezernek. Ugyanakkor csodálatos megtapasztalni, hogy lényegében minden barátom, felebarátom, jó ismerősöm, kollegám azonnal minimálisra vette a költségvetését és nagyon szívesen segít, még festeni is. Nagyon kellemesen csalódásban van részem. Tehát már megérte! Mivel én is előadóművészetből élek,
pontosan tudom, hogy a pandémiás időszak hét szűk esztendő mindenkinek. Az összes zenekarnak, a szabadúszó színészeknek, mindenkinek. És ennek ellenére azt mondják, szeretnének részt venni a Major Feszten, mert van értelme, van szíve, mert jó eltörni a pezsgőt a hajó oldalán…
Programszervezőktől kezdve a színpadmesterig többen ajánlkoztak, hogy örömmel közreműködnek ingyen is, mert unatkoznak és mert szeretik a munkájukat… A k2 Színház meg a Bekvart jön építőtáborozni, a Pesti Magyarból is érkezik a végzős osztályom. Elképesztőek, hálás vagyok nekik, értük. Az is igaz, hogy aki egyszer lejött és bejárta ezt a romantikus területet, egyetértett velem abban, hogy fesztiválért kiált. A grafikus srác szerint ez a helyszín egyszerre a világ vége és közepe.
Van olyan kihívás, amivel a szervezés során kellett szembesülnöd, amire nem számítottál korábban?
Szeretném, ha mindenki jól érezné magát, ha semmi se okozna kényelmetlenséget. Ehhez hozzátartozik például az is, hogy ne kerüljön 500 forintnál többe egy korsó sör, hogy egy ezresért meg tudjon ebédelni valaki. Most tanulok számolni, ugyanis semmi se annyiba kerül mint a bekerülés ára, mert ki kell fizetni a villanyt, az agregátort, ami nyolc ezer forintot eszik óránként, jutalmazni kell a háttérdolgozókat. Nyilván tudtam, hogy nem ingyen áll a pultban a csapos, de a rejtett költségekkel most találkozom először. És persze el vagyunk késve mindennel.
De az már biztos, hogy a Kárpát-haza temploma néven futó kápolna kertjében, egy csűrben és még egy 10 boxos istállóban is lesz produkció.
Jön Péterfy Bori, Szabó Balázs és bandája, a Beck Zoli, a k2 Színház, Pál Andris és Rozs Tamás, Makranczi Zalán a Szókratész védőbeszédével, lesz Slam Poetry, Elek Ányos jön a Veled kerekkel, lesznek családi programok, jóslás, színész zenekar, Garázsbanda… Az előbb például egy zenekarral beszéltem, azt mondták, esetleg vasárnap este eljönnének. Eddig úgy terveztük, hogy délután vége a fesztiválnak, szóval megint le kell ülni áttervezni az életet.
Most hívtam Gömbit, a hangosítót, aki a technikai cuccokért felel. Vele is sokat kell egyeztetni, például arról, hogy végig velünk lesz egy népzenekar, és ha kicsit lankad a történet, hogy tudnak ők táncházat rittyenteni. Horváth János Antallal is most beszéltünk, hogy csináljon egy egynapos próbafolyamatot, amibe be lehet pillantani.
Miközben beszélgetünk, itt vagyok a helyszínen, épp az egyik karám léceit cseréljük ki, és mivel baromi meleg van, töprengek, mennyi árnyékoló és pára kapu kell még
és vajon honnan szerezzük be… Ezzel ébredek, ezzel kelek.
Izgulsz?
Nincs min izgulni. Bár volt két éjszaka, amikor semmit nem aludtam, csak járt az agyam, de rájöttem, ettől csak egyre rosszabbul leszek, úgyhogy lelassultam. Szépen telefonálgatok, írogatok és néha szögelek meg festek… Na jó. Valójában beleszakadunk a munkába, konkrétan beleszakadunk. De most erről szól az élet.
Hogy teremted meg a szervezéshez feltétlenül szükséges anyagi forrásokat?
Összefogtam barátokkal és üzlettársakkal, de
alapvetően ez egy szerelemprojekt, egy olyan nagy, családias hangulatú rendezvény, ahova én is nagyon szívesen jönnék.
Szándékom szerint nem csak ezen az egy alkalmon lehet majd itt kultúrával találkozni, azt remélem, hogy a következő években egy kulturális bázist tudunk teremteni.
A karantén után mindenki vágyik arra, hogy alkothasson, hogy közönség elé léphessen. Te hogy éled meg ezt a változásokkal teli időszakot?
A karantén előtt, a Manna Produkció keretein belül Horváth János Antallal és Hartai Petrával dolgoztunk egy kétszemélyes darabon, a Kicsi című előadáson. Nagyon fontos és személyes munka ez nekünk, ráadásul igazán jól álltunk vele, amikor lecsapott az országra a vírus. Emlékszem, konkrétan hisztériáztam, hogy én bizony nem fogom félbehagyni a próbát, ne bohóckodjunk már. Azt éreztem, hogy olyan próbaállapotban kerültünk, amelyből kínzás visszafordulni. Úgy mentem haza a Jurányiból, ahol próbáltunk, hogy rettenetesen bánkódtam. Aztán egyszercsak a szomorúság lejjebb hagyott.
Azt hittem, hogy nem fogok bírni magammal, nem férek majd a bőrömbe, de sokat segített nekem az elcsöndesülés, sok dolog leülepedett.
Ha pusztán a szakmai oldalát nézem a dolognak, akkor kijelenthetem, ez egy hasznos pár hónap volt – rosszul érintett a szünet, de hasznos volt. Amikor az ember munkát munkára halmoz, akkor nem lát ki mögüle és egy picit össze is zavarodik.
Azt érzem, most tisztábban látok mint előtte, átértékeltem az életet. A hétköznapokban annyi mindenen vagyunk képesek bosszankodni, annyi mindenhez ragaszkodunk, annyi minden akadályoz minket abban, hogy élvezzük azt, ami megadatik.
Bennem átkattant valami. Volt időm rendszerezni, átgondolni, távolról ránézni, megnyugodni.
Kérlek mondd el, ez utóbbi hogy sikerült két apró lány mellett?
(Nevet.) Félreértés ne essék, csak valami belső nyugalomról beszéltem…
A Fesztivál részletes programja itt érhető el.
Kérdezett: Nizsai Dániel / Színház Online