Fájdalmasan vicces, röhejesen szomorú képet fest – nem csak – az amerikai demokráciáról, a történelmi múlt tisztázatlanságáról, nemzeti hősökről az Átrium erősen sikergyanús produkciója. Az Alföldi Róbert rendezte A jegyzőkönyv kisvárosi önkormányzati képviselő-testületének veteránját Gyabronka József alakítja.

– A dickensi nevű Oldfieldet játszod ebben a társadalmi szatírában. Milyen karaktert, életutat, sorsot képzeltek mögé?

– Oldfield egy idős ember. Úgy érzem, az, aki bekerül egy képviselő-testületbe, eleinte nagyon szeretne változásokat hozni, majd az évek során szép lassan belátja, hogy ehhez ő kicsi. Oldfield is ilyen. Elbutul, és olyan dolgokhoz ragaszkodik, ami nem a lényeget illeti. Mellékes ügyekhez szól hozzá, láthatóan a saját kis problémája érdekli, nem a köz ügye. Lehet, hogy annak idején a közügy szentséges szolgálatába szegődött.

– Ilyen értelemben emlékeztet a hatalmi, hivatali gépezetbe berögzült, belefásult emberekre?

– Mi, magyarok elsősorban a hazai politikusokat látjuk ebben a darabban kifigurázva, nem az amerikaikat. Mivel a színészek szakmája kezd háttérbe szorulni a közfigyelemben, a szerepüket átvette a politikusok kara, akik ráadásul vezényelt kommandóval folytatnak propagandát. Nekünk, színészeknek talán jobban állna a szereplés és talán többet tudnánk tenni a művelődésért, az emberek épüléséért. A jegyzőkönyv képviselői a gyakorlati életvitelükkel, az önös érdekből való lobbizással foglalkoznak magasztos eszmék, a társadalom jobbá tétele helyett.

– Egyedül a képviselő testület új tagja, Peel kíváncsi az igazságra az eltüntetett jegyzőkönyv tartalmáról, elődje elbocsátásáról, a város titkos múltjáról…

– Nehéz dolga van Peelnek. Próbálja megszerezni a múlt heti ülés jegyzőkönyvét, amelyen az anyja temetése miatt nem vehetett részt, mert érzi, hogy egy fontos ügy kollektív eltussolásáról van szó. Egyre inkább felkelti az érdeklődését, és mint egy vad, aki megy a szag után, az ügy nyomába ered, és próbálja sarokba szorítani a testületet. Minden szereplőről kiderül valami, és mindenkinek van egy kis szólója az előadásban.

– Oldfield a koránál fogva érzi úgy, hogy háttérbe szorult a fiatalabb kollégái mellett?

– Oldfieldnek két nagy problémája van. Egyrészt szeretné, ha a testületben való munkálkodását, a szolgálatban eltöltött évei számát megbecsülnék. Másrészt azt érzékeli, hogy a fiatalok olyasmiről beszélnek, amit ő már nem tud felfogni. Azt hiszem, az öregkor egyik legnagyobb tragédiája, amikor az ember rájön, hogy nem képes lépést tartani a világgal. Kapaszkodik, de nevetségessé válik. Ilyen értelemben rendkívül tragikomikus figura. Reméljük, hogy a nézők megszakadnak majd a röhögéstől, az idősebbek pedig magukra ismernek.

– Alföldi rendezése is a tragikomikus felhangot erősíti?

– Mindamellett, hogy rendkívül komolyan vesszük a témát, némileg szatirikusabbra fogalmazzuk. Létjogosultsága van annak, hogy Robi nem realista színjátszást képzel el, hogy kiemelten megmutassa a bornírtságot és a manipulációt.

– Tracy Letts darabját erőteljesen áthatja a trumpi politika, a „nálam az erő, a győzelem, az igazság”, a „veszteségeket is átírjuk győzelemmé” kritikája. Egy több évszázados történelmi titokra derül fény, amely lerombolná a kisváros legendáját. Szembetűnő átfedések vannak a mai magyar politikai retorikával…

– Az ’50-es, ’60-as, ’70-es években abban a propagandában nőttem fel, hogy egyfolytában megkísérelték átírni a történelmet, átfogalmazni az eseményeket. Mindez nem ismeretlen számomra. De azon meg vagyok döbbenve, hogy életemben másodszor ugyanazt a maszlagot hallom, olvasom, igaz, nagyon erős propagandaüzenetekkel – és hogy újra beveszik az emberek.

– Szerinted miből fakad bizonyos emberek igénye a nemzeti nagyság, nemzeti mítosz táplálására, akár még azon az áron is, hogy manipulálják őket?

– Rengeteg a bizonytalan ember, aki szereti, ha helyette megmondják, mi a helyes, ki az erős. A nemzettudat erősítése valaminek a pótlása, kellő önismeret, önkritika híján keresnek az emberek csoportosulásokat, pártokat, vezért, mondván: mi csak kis fogaskerekek vagyunk a gépezetben. Mocskos politikai húzás erre építeni a hatalmat. Nem vagyok hajlandó tehetségesnek vagy nagyszerűnek kikiáltani a kormányfőt, pozitív jelzővel illetni azt a fajta magatartást, ami az elemi ösztönökre és arra a löttyös nemzettudatra épül, hogy majd mi felemelünk téged. „Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott” – ahogy Babits írja. Engem megismertettek a magyar szellemiség legfontosabb műveivel a dalocskáktól a balladákig, a néptánctól a klasszikus magyar drámákig. Senki nekem magyar identitásról, nemzettudatról ne papoljon. Ha ennek ugyanis az a következménye, hogy másokkal szemben fogalmazom meg a saját identitásom, és ahhoz, hogy felemelkedjek, másokat le kell néznem, akik alacsonyrendűek, abból nem kérek. Először csak megnevezem: cigány, zsidó, buzi, migráns, libernyák, majd gyűlölöm, aztán esetleg el is pusztítom őket. Vannak, voltak ennek fokozatai.

– A jegyzőkönyv bizonyos értelemben a demokráciának, a nemzettudatnak tartott torz tükör?

– Mint minden jó darab, szembesít azzal, hogy választanom kell a jó és a rossz között. De melyik ez, és melyik az? Kreónnak vagy Antigonénak van igaza? Az isteni lelkiismeretre, vagy a világi törvényre legyek tisztelettel? És ha vannak utódaim, választanom kell, hogy mit akarok tanítani nekik. Rettenetesen nehéz eldönteni, hol kezdődik és hol végződik a becsület. Minden szülő, minden pedagógus tudja, hogy a praktikusság és a becsületesség nem mindig fedi egymást. Sőt. Neked kell eldöntened, hogy minek látod és minek alapján ítéled meg az embertársaidat.

Az interjút készítette: Szentgyörgyi Rita

Tracy Letts A jegyzőkönyv című komédiáját november 14-én este fél 8-kor mutatja be az Átrium, jegyek az atrium.jegy.hu oldalon kaphatók. További előadások november 15-én délután 3-kor és este fél 8-kor.